Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. április 20 (203. szám) - Új bizottsági tagok megválasztása - Az általános válság következményeként az építőipart és a közvetlenül kapcsolódó ágazatokat sújtó recesszió kezelése érdekében szükséges intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - NYITRAY ANDRÁS (Fidesz):
1570 Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Lényegében egyetértek Bencsik János képviselő úrral, mint ennek az előterjesztésnek a társszerzőjével. Arra mindenképpen fel kell hívni a figyelmet, hogy az a módosító indítvány, amely j elenleg a részletes vitának a tárgyát hozza, egy elég rendkívüli eljárást segít elő, nevezetesen: a kormányzatnak az a munkája, ami a határozat teljesítéséhez szükséges, kiegészül szakértői, és kiegészül politikusi részvétellel. Eddig is működtetett a gazd asági tárca egy olyan szakértői, mondhatni kerekasztalt, amelyik az ottani szakállamtitkárság munkáját segítette, és tulajdonképpen itt a politikusok részvétele nem szól másról, mint hogy az ebből a munkából megszülető törvénymódosító javaslatok, különböző határozatok, rendelettervezetek politikai támogatást is nyernek ebben az esetben. A határozati javaslatunk végén van egy júniusi határidő, ami azt jelenti, hogy valamennyi ponttal kapcsolatban a kormánynak egy jelentést kell készíteni. Nagyrészt ismerjük e jelentés elkészítésének első fázisait, egyrészt tudni kell, hogy a legfontosabb elemek a gyorsítás érdekében már törvényjavaslatmódosítás szintjén állnak, továbbá ugyanaz mondható el az igazságügy keretén belül nagyon sok olyan előkészítéssel, ami ponto san a szabályozottságot segíti elő. Nem mennék bele a részletekbe, de azért jó tudni azt, hogy itt mind az alapvető - hogy mondjam - építőipari kifogásokkal kapcsolatban, mind pedig a lebonyolításának a gyorsaságával kapcsolatban, a vitákkal kapcsolatban i s már előterjesztéstervezetek vannak a szakmai szervezeteknél, és ebből adódóan abban bízom, hogy minél hamarabb hivatalosan is a parlamenti munkacsoport kezébe kerül attól a pillanattól kezdve, amikor ez az országgyűlési határozattervezet elfogadásra ker ül. Tulajdonképpen azt gondolom, hogy ezzel az országgyűlési határozattervezet egyenesbe érkezett, ha igaz, akkor a jövő héten tulajdonképpen le is zárhatjuk. Ismereteim szerint a kormány ennek a módosító indítványnak a benyújtását és elfogadását támogatta , tehát végül is elhárult az akadály. Abban viszont én is egyet kell értsek Bencsik képviselő úrral, hogy ki kell hogy jöjjön már a föld alól ez a munka, meg kell hogy jelenjen. Tehát mindenki számára világossá kell válnia, hogy az államigazgatás, a kormán yzat az elmúlt időszakban is ezen az előkészítésen dolgozott, és azt hiszem, hogy közös érdekünk a kormánnyal az, hogy a lehető leggyorsabban itt az érdemi részek is most már elfogadásra kerüljenek. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Folytatjuk a képviselői felszólalásokat. Nyitray Andrásé a szó. NYITRAY ANDRÁS (Fidesz) : Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Azon képviselők egyike vagyok - vagy lehet, hogy az egyedüli , aki ugyan ebben a szakbizottságban nem vett részt, de a ko rábbi civil életem során körülbelül 35 évig az építőiparban tevékenykedtem, tehát többékevésbé tudom azt, hogy mi ma is ennek az ágazatnak a baja. Mindjárt azzal kezdem, hogy részletes vita lévén illik arról beszélni legalább részben, ami a módosító javas latban van. Nos, én úgy is, mint építőiparhoz valamelyest értő ember, úgy is, mint egyszerű vagy mezei képviselő, rendkívül sérelmezem azt, hogy egyik bizottságba se lehet alanyi jogon bejutni, amely ezekkel a dolgokkal foglalkozik, mert úgy van megfogalma zva maga a módosítás, hogy a szakbizottságok delegáljanak. Én speciel egyébként a honvédelmi és rendészeti bizottságnak vagyok a tagja, ami közvetlenül nem érintett forma szerint ebben az ügyben, de meglehetősen sok olyan szakmai szervezettel, sőt a minden napos kínokat megszenvedő építőiparossal vagyok kapcsolatban, hogy gondolom, tudnék annyit tenni egyegy bizottságban vagy akár többen is, mint olyan szakbizottsági tag, akinek egyébként különösebb kapcsolódása ehhez a szakterülethez nincs. Tehát nem értem , és ezt már a múltkor is fölvetettem, hogy nem értem, hogy miért kell ezt ennyire beszűkíteni. A másik dolog, ami már a mai naphoz is kapcsolódik, egy néhány órával korábbi történéshez, és ezt a múltkori általános vita második fordulója is megmutatta, hog y ebben a kérdésben meglehetősen