Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. április 20 (203. szám) - Az Országgyűlés döntése a Fidesz képviselőcsoportja által benyújtott kérelemről az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 18/2006-2010. AIÜB-Ügyr. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasításával kapcsolatban - SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP):
1566 Parancsoljon, öné a szó. SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDN P) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi bizottság 2009. március 3án döntött a Magyar Köztársaság által Tibet ügyében fontosnak tartott szempontok törvénybe iktatásáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatbavételéről. A bizottsági vitában a Gyurcsánykormányt képviselő külügyminisztériumi tisztviselő az alábbi kijelentést tette: “Az emberi jogi kérdéskör fontos, de nem egyedi eleme a szerteágazó magyarkínai kapcsolatrendszernek. Kína vált Magyarország legfontosabb Európ án kívüli külkereskedelmi viszonylatává, a magyarországi kínai befektetések közvetlenül körülbelül 1520 ezer munkahelyet jelentenek. Kína további befektetési lehetőségeket keres Magyarországon. Március végére várjuk hazánkba azt az ötven kínai nagyvállala t képviselőiből álló küldöttséget, amelynek célja, hogy a kínai piacon értékesíthető magyar termékeket kutassanak fel. A Külügyminisztérium részéről úgy gondoljuk, hogy a törvényjavaslat elfogadásával ezeket az eredményeket kockáztatjuk.” Tisztelt Ház! Ez világos beszéd. Az MSZPkormánynak fontosabbak a Kínával való együttműködésből származó esetleges előnyök, mint az emberi jogok védelme. Erről érdemes beszélni, meg arról, hogy az emberi jogi bizottság vitájában senki részéről nem merült fel az a gondolat, hogy a benyújtott törvényjavaslat házszabályellenes lenne. A szocialisták ezzel az alkotmányügyi bizottságban hozott állásfoglalásukkal ismét megcsúfolják a demokráciát és a parlamentarizmust ugyanúgy, ahogy ezt a Tibetről szóló határozati javaslat politi kai nyilatkozattá történő átminősítésével tették 2008 októberében. Felháborító, a Házszabály szellemével ellentétes, és a parlamentáris demokrácia arculcsapása az, hogy tárgyalás közben változtatják meg, minősítik át egy törvényjavaslat formáját. Teszik ez t valójában azért, hogy azt ne a szokásos szabályok szerint, hanem kétharmados többséggel, minősített többséggel kelljen elfogadni. Tisztelt szocialista képviselők, önök pontosan tudják, hogy a parlament ezt a javaslatot egyszerű többséggel támogatná. Ezér t visszaélve azzal, hogy egy parlamenti bizottságban ritka kivételként egyedül többségben vannak, úgy döntenek, hogy nem házszabályszerű a Tibet ügyében, illetőleg az emberi jogok védelmében benyújtott törvényjavaslat. Miről is szól ez a javaslat? Engedjék meg, hogy most csak a törvényjavaslat legfontosabb 1. §át idézzem: “A Magyar Köztársaság fontosnak tartja, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya tegyen meg minden erőfeszítést az erőszakos cselekmények megakadályozása és a nemzetközi jog alapelvei szerint elismert emberi jogok érvényesülése érdekében.” Önök pontosan tudják, miért van szükség erre az indítványra. De hadd idézzek az emlékezetükbe néhány tényt! (Zaj. - Az elnök csenget.) Tibeti és kínai forrásokból egymásnak ellentmondó hírek érkeztek a márci us 10én kezdődött lhászai tüntetésekről. Hivatalos közlések szerint 13 halálos áldozata volt a kitört felkelésnek, míg az emigráns tibeti kormány adatai szerint 200an veszítették életüket. A nyugati kormányok sorra jelentették be távolmaradásukat az olim pia protokolláris eseményeiről. Azóta is számos hír érkezett keresztények üldözéséről, római katolikusok, protestánsok vallásszabadságának a korlátozásáról. Magyarország szocialista kormánya pedig mélyen hallgat. Az MSZPkormány újra és újra lelepleződik. Önök csak szavakban támogatják az emberi jogokat, a gyakorlatban azonban nem hajlandók kiállni a megalázottak és a megszomorítottak mellett, amennyiben ezzel azt kockáztatnák, hogy elesnek valamilyen gazdasági vagy politikai haszontól. Tisztelt Képviselőtá rsaim! Itt és most nem pusztán egy eseti jellegű bizottsági állásfoglalásról kell véleményt mondanunk, hanem sokkal többről van szó. Itt a lehetőség, hogy nyilvánvalóvá tegyék, mit tartanak fontosnak: a vélt vagy valós gazdasági előnyök elérését választják , vagy kiállnak az emberi jogok védelméért. Amennyiben igen, kérem, támogassák a törvényjavaslatot, támogassák a FideszKDNP indítványát, ahogyan mi ezt meg fogjuk tenni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)