Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 24 (199. szám) - Bejelentés az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 18/2006-2010. számú eseti jellegű állásfoglalásáról - Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - HERBÁLY IMRE (MSZP):
1150 jogintézmény erős maradhasson, vagyis tartalmilag komolyan kell vennünk a jövő nemzedékek biztosának észrevételeit, és ezt a módosító javaslatok, a kapcsolódó módosító javaslatok elfogadásakor is figyelembe kell venni. Most szeretnék rátérni a konkrét kérdésekre, amelyek az első szakaszhoz kötődnek; három ilyen ké rdéskörről szeretnék beszélni. Az első kérdéskör, ami az egyik legfontosabb csomópontja volt a módosító javaslatoknak, ez a forgalomképesség és a forgalomképesség kérdése, 810 módosító javaslat fogalmazódott meg, sok egymással párhuzamosan haladt. Mi, lib erálisok, fontosnak tartjuk a természetvédelem szempontjainak érvényesülése szempontjából azt, hogy e tekintetben külön kezeljük a természetvédelmi és a Natura 2000 területek ügyét. Még egyszer mondom: a megszövegezésre nyitottak vagyunk, erre vonatkozóan több módosító javaslat is bekerült az anyagba. Úgy gondolom, hogy ezt a kérdést lehet konszenzussal rendezni; nem akarom pontosan felsorolni a számokat, mert talán a 22estől kezdve nagyon sok ilyen módosító javaslat szerepel. A másik kérdéskör, amiről röv iden beszélni szeretnék, a társult erdőgazdálkodás kérdése. Medgyasszay László előttem hivatkozott erre a kérdésre, és itt is több módosító javaslat fogalmazódik meg. A törvényjavaslat egy nagyon egyértelmű szabályt rögzít, amelyet mi is merevnek érzünk, é s úgy érezzük, hogy ebben a tekintetben kis rugalmasságot biztosítani kell, természetesen annak a szempontrendszernek a megtartásával, hogy az erdőgazdálkodás szakszerűsége biztosított legyen, de az a leegyszerűsítő megfogalmazás vagy egyszerű megfogalmazá s, hogy társult erdőgazdálkodás esetén egy személy lehet az, aki a gazdálkodást végzi, azt gondolom, hogy bővíthető. Erre vonatkozik Czerván György módosító javaslata, aki azt mondja, hogy természetes személy vagy jogi személy is lehet az a szerv, aki ebbe n a társult tagokat képviselni fogja. A harmadik fontos csomópont, ami ebbe a szakaszba tartozik még, ez a közjóléti funkcióhoz kötődően az 56os javaslatban szereplő hosszú új szakasz beépítése. Orosz Sándor volt az, aki ezt a javaslatot benyújtotta, de n yilván mindenki, aki a vitában részt vett, tökéletesen tudja, hogy ez a javaslat a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának a javaslatai alapján fogalmazódott meg; ugye, az állampolgári jogok és a közérdek érvényesítése és érdekegyeztetés címszót foglalja magában ez a javaslat. Nos, meggyőződésem - és akkor itt most nem a konkrét, szöveges megfogalmazásról szeretnék beszélni, hanem magáról az irányról , hogy az erdő közjóléti funkciójának következtében megítélésünk szerint az ilyen irányú szabályozásra szü kség van, meg kell találnunk azt a formát, ami a szakmai elvek érvényesítését, de a közjóléti funkciót figyelembe véve a társadalmi szereplők megjelenését is lehetővé teszi. Köszönöm szépen a figyelmet. (Geberle Erzsébet tapsol.) (9.40) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Most kétperces felszólalás következik, megadom a szót Herbály Imre képviselő úrnak, MSZP. HERBÁLY IMRE (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitának ebben a szakaszában több képviselőtársam is felvetette, hogy jó lenne közelebb kerülni egy konszenzusos dologban, több módosító indítvány vonatkozásában. Teljes mértékben egyetértek ezzel, ez egy szakmai törvény, meg kell próbálnunk kapcsolódó indítványokkal az eddigi konszenzushoz közeli állapotot még közelebb vinni a konszenzushoz. Nem egyszerű a feladat, mert hisz azt látjuk, hogy mind a Natura 2000, mind a természetvédelem keretein belül vannak olyan viták, amelyeket ebben a vitaszakaszban az erdőtörvény kapcsán nemigen tudunk tisztázni. De mindenképpen el kell érni egy olyan álla potot, amiből az erdő ügye, a