Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 30 (160. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
657 Szeretnék két gondolattal azért magam is hozzájár ulni ennek a megítéléséhez. Az agrárterületről hoznám az agrárvállalkozások példáját. Hozzájute a magyar kis- és középvállalkozó egyáltalán bármilyen forráshoz? De ez általános nemcsak az agrárterületen, hanem minden területen. A tényleges gazdasági egysé gek 7, azaz hét százaléka pályázatképes Magyarországon, mert olyan játékszabályokat tetszenek szíves lenni szabni, aminek következtében a vállalkozások túlnyomó többsége nem tud megfelelni ezeknek a játékszabályoknak. Nemhogy nem nyerhet, kedves képviselő úr, be sem adhatja a pályázatát, hogy forrásokhoz jusson! Olyan életképességi határokat szabnak például, hogy az agrárvállalkozásokat mondjam, amit meg tudnak ítélni talán a kedves nézők is: 32 lova kell legyen például annak a vállalkozónak, egy ménese, ak i pályázni akar ezekre a forrásokra. 150 darab szarvasmarhája kell hogy legyen, mert annyira szeretik az állattartókat egyébként, hogy egyáltalán pályázhasson. Kedves Képviselő Úr! Ennek a következménye az, hogy a forrásokhoz az összes vállalkozásnak az 1 százaléka fér hozzá, a regisztrált gazdasági egységek 1 százaléka, az élethivatásszerűen ebből a gazdasági tevékenységből élő vállalkozásoknak pedig a 3 százaléka fér hozzá vagy szerezhet egyáltalán forrásokat ezekből az európai uniós forrásokból. Tessék szíves lenni akkor ezt egy kicsit óvatosabban fogalmazni: ki is a hibás, a magyar vállalkozó, hogy nem hívja le a pénzeket, vagy talán a kormány szab olyan játékszabályokat, hogy hozzá sem férhetnek ezek a vállalkozók ezekhez a forrásokhoz? Köszönöm szépen . (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kékesi Tibor is két percre kap szót. (16.20) DR. KÉKESI TIBOR (MSZP) : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Nagyon sajátos vita a zárszámadási törvényjavaslatról folyó vita. Ellentétben a le gtöbb, a Házban szereplő törvényjavaslattal, nem annak a jövőbeli hatásáról, különféle várható eseményről vitatkozunk, hanem itt tényekről, adatokról, ráadásul a Számvevőszék által igazolt valódi számokról beszélünk. Bár, emlékezzenek, volt idő, amikor eze ket is önök megpróbálták tagadni, hogy ezek hiteles és igaz számok. Most ezzel nem próbálkoztak, ezért köszönettel tartozunk önöknek. Ugyanakkor azt kell hogy mondjam, hogy amikor ezeket az adatokat kezeljük, mivel annak tartalmát, valódiságát nem vitatják , miről folyhat a vita? Egy ilyen marketingnyelven annak az értékeléséről, értelmezéséről folyik a vita. Ebben a diskurzusban tulajdonképpen azt kell felvonultatni, hogy mi volt a cél a költségvetés tervezésekor, és az a zárszámadás elfogadásakor értékelen dő, hogy elértüke ezt a célt. A cél a költségvetési hiány adott mértékre való csökkentése volt. Ezt 2007ben a kormányzat olyan mértékben jól teljesítette, hogy túlteljesítette, nem 6,8, hanem 5,5 százalékra csökkentette a hiányt. Mi nem titkoltunk, beszé ltünk róla az értékeléskor, hogy ez áldozatokkal jár. Azt is elmondtuk, hogy pontosan kik és milyen áldozatokat hoztak. Ezt megköszönjük azoknak a magánszemélyeknek, jövedelemtulajdonosoknak, vállalkozóknak, akik részt vállaltak ebben, de azt hiszem, amiko r az egészet kell összességében értékelni, akkor azt tudjuk mondani, hogy teljesítettük, amit vállaltunk. Elnök úr, köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Folytatjuk az előre jelentkezett képviselők sorát, de bejött egy kétperces még, Pó sán László következik. DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Bocsánat, elnök úr, csak nagyon röviden. Azt gondolom, hogy amikor a zárszámadás van, hogy ezt értsék az emberek, fogalmazzunk kerek perec úgy, hogy a zárszámadás arról szól, hogy mire