Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 30 (160. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
658 költötte a kormányzat az előző évben az adófizetők és a társaságok által befizetett adót. Nos, itt sok mindent el lehet mondani, de azért csak szeretnék emlékeztetni arra, hogy bizony ilyenekre is költött pénzt, nem is keveset, mint völgyhidat építeni az M7esen. (Felzúdulás a z MSZP soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Ez elképesztő!) Alagutat építeni olyan löszfalnál, ami nem is különösebben indokolja. Én megértem, hogy a horvátok építenek alagutat meg Ausztriában az autópályán, de Magyarországon, ahol a legmagasabb hegyc súcs alig haladja meg az 1000 métert, hogy itt mi szükség van erre, bevallom őszintén, nem tudom, és hihetetlenül nagy, magas költséggel mennek ezek az építkezések. Volt itt fagylaltgép a hadseregnek, a honvédségnek, meg kötelező kórházi széfek, meg izrael i vízágyúk, meg a miniszterelnök különböző utazásai során vele utazó rendőrhadsereg is, lehetne szépen sorolni, mi minden. Azt gondolom, hogy akkor, amikor a pénzelköltésnek az elszámolásáról van szó, akkor bizony számos olyan tétel van, ami teljes joggal irritálja az embereket, mert a másik oldalon ők pedig úgy érzik, hogy tőlük bizony csak elvettek, amit önök úgy fogalmaztak meg, hogy reáljövedelemcsökkenés volt. Van, ahol ez kisebb mértékű, van, ahol nagyobb mértékű, van, aki nem is érzi. Kétségtelen, h ogy a milliárdosok nem érzik, de ettől függetlenül a magyar társadalom nagy része elszenvedője volt mindennek. Úgyhogy a zárszámadás, Kékesi képviselő úr, szerintem így is kell hogy értelmeződjék. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Ké kesi Tibor következik. DR. KÉKESI TIBOR (MSZP) : Elnök úr, köszönöm a szót. Az utolsó mondattal egyetértek, amit Pósán képviselő úr mondott: így “is” kell értelmezni a dolgot. Azonban azt kell, hogy mondjam, hogy az a lendület, ahogy indult a hozzászólása, máris fölveti, hogy ön viszont nem így értékeli. M7es völgyhíd. Megjegyzem, magánemberként az a véleményem róla, hogy legyünk rá büszkék, gyönyörű műszaki létesítmény. Szakemberként azt tudom mondani, hogy amikor a nyomvonal kijelölésre került 2000ben, b iztosan tudja mindenki, hogy ez mikor történt, amikor az önkormányzatok ott, azon a területen olyan hozzájárulást, olyan vitát folytattak, hogy csak és kizárólag ott lehetett elvinni az utat, sehol máshol, mert ők nem járultak hozzá, akkor nem kellene viss zamutatni 2008ban vagy 2007ben a kormányzatra vagy a költségvetésre. Nem egészen értem, hogy amikor a költségvetési vita volt, ezt miért nem vetették fel, hogy akkor inkább ne építsük meg ezt az M7es szakaszt, ha ezt csak ott lehet. Folytassuk le újra a nyomvonalkijelölést, és majd tíz év múlva, amikor elérünk ugyanide, építsük meg a völgyhídmentes balatoni autópályát a horvát határ felé vezető úton, hagyjuk most azt a részt szabadon, már lassan ugye, végig megépülhet. Azt gondolom, hogy amikor ezt a kr itikát elmondja a képviselő úr, gondolja végig, hogy vajon akkor, amikor ön tehetett volna ezért valamit, vagy az ön frakciója vagy anno dacumál az ön kormánya tehetett volna ezért valamit, akkor mit tett, és ha semmit vagy semmi jót nem tett ebben az ügyb en, akkor ne a mai, már egyébként kényszerhelyzetnek mondható állapotot tegye felelőssé ezért. Köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Domokos László következik. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kékesi Tibor előtt Keller László má r kellően kifényezte ezt az edényt, amit mindig a győztesek tudnak megtenni, és úgy gondolják, hogy ez a múlt év a győztesek éve volt. Arról kell tájékoztatnunk, hogy sajnos az értékelés alapján az emberek többsége vesztese volt ennek a 2007. évi költségve tési évnek. Még ha önök szerint számoltak is rá, ezen