Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 30 (160. szám) - Egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
609 A javaslat rendezi az ideiglenes ké nyszergyógykezelés végrehajtásának szabályait. Az ideiglenes kényszergyógykezelésre utalt beteg jogai védelmének érdekében törvény mondja ki azt, hogy ha a kényszerintézkedés feltétele nem áll fenn, vagyis az érintett nem elmebeteg, az intézet főigazgató f őorvosa haladéktalanul előterjesztést tesz az ideiglenes kényszergyógykezelés megszüntetésére. A megszüntetésre, ha azt elrendeli a bíróság, illetve vádemelésig az ügyészség is jogosult. Tisztelt Ház! Az összbüntetésre vonatkozó szabályokat oly módon egész íti ki, hogy csak végrehajtandó szabadságvesztések esetében lehet szó összbüntetésbe foglalásról. Véleményünk szerint az előbbiekben említett változások feltétlenül szükségesek, mert megoldást nyújthatnak a gyakorlati jogalkalmazási problémákra. Bár a bizo ttság MSZPs képviselői támogatták a javaslatot, ennek ellenére a bizottság a törvényjavaslatot 9 igen szavazattal, 9 nem ellenében, tartózkodás nélkül általános vitára nem tartotta alkalmasnak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) EL NÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, Teleki László képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 2020 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Megadom a szót Bárándy Gergely képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr. DR. BÁRÁNDY GERGELY , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előző napirendi p onthoz a vezérszónoki felszólalásokra adott húszperces időkeret - hadd fogalmazzak így - eltúlzottan kevés volt, ebben a témában viszont azt tudom mondani, hogy eltúlzottan sok lenne talán még öt perc is. Ugyanis ellentétben Szászfalvi képviselőtársam fels zólalásával én úgy gondolom, itt technikai jellegű és nem érdemi módosításokról van szó. Olyan technikai jellegű módosításokról, amiket államtitkár úr is, és Teleki László képviselőtársam is részben kifejtett, amelyek szükségesek, és a jogalkalmazó munkájá t egyrészt egyértelműsítik és egyszerűbbé teszik, a jogalkalmazásban felmerült problémákat megoldják, azokat orvosolják, másrészt pedig az Alkotmánybíróság szintén idézett határozata vonatkozásában pontosítják a jogszabályt. Azért mondom, hogy nem érdemi, mert nem most van itt az ideje felnyitni azt a vitát, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat helyénvalóe vagy sem. Persze, azt meg lehet jegyezni, és ebben megoszlanak a vélemények, hogy a családok támogatásának a mellőzését jelentie az, ha a jogalkotó fe lismeri azt a helyzetet, hogy nagyon sokan, tényleg kiemelkedően sokan élnek élettársi kapcsolatban, és ha felismeri ezt a helyzetet, akkor azt mondja, ha már ez így van - pedig az én meglátásom szerint is jobb lenne, ha a hagyományos családmodellt választ anák , akkor legalább ezt a jogviszonyt, ezt az együttélési viszonyt rendezzük. De hangsúlyozom, nem erről szól ez az előterjesztés, hanem e vonatkozásban egy technikai jellegű módosításról, nevezetesen is arról, hogy a büntető törvénykönyvben az egyébkén t már elfogadott törvény kapcsán pontosítjamódosítja a hozzátartozó fogalmát a büntető törvénykönyvben, hozzáigazítja a már elfogadott törvényhez. Természetesen, ha az Alkotmánybíróság másként dönt ebben a kérdésben, akkor ezek a módosítások is értelemsze rűen szükségtelenek, de amíg ez a törvény hatályban van és elfogadott, addig a jogalkotónak kötelessége, hogy megtegye ezt a technikai módosítást, és hozzáigazítsa egyik törvény fogalomrendszerét a másikhoz. Ilyenformán a hozzátartozó kifejezetten a Btk. é rtelmező rendelkezésében tartalmaz módosítást, a kettős házasság intézményének a vonatkozásában pedig szintén értelemszerű a módosítás és a kiterjesztés a bejegyzett élettársi kapcsolat vonatkozásában is. Ahogy már szó volt róla, a büntetésvégrehajtásról szóló törvényerejű rendeletet módosítjapontosítja a benyújtott előterjesztés, törvényjavaslat. Úgy hiszem, hogy megfelelőképpen szabályozza a fogva tartottak szólásszabadsághoz fűződő jogát, és ezt megfelelő eszközökkel biztosítja. Ugyanakkor valóban szem előtt tartja a Teleki képviselőtársam által említett