Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 9 (185. szám) - Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság jelentése Gusztos Péter (SZDSZ) legfőbb ügyészhez intézett 2008. október 6-án elhangzott “Az ügyészség valóban nem észleli a bűncselekményeket?” - DR. KOVÁCS TAMÁS legfőbb ügyész: - ELNÖK (Mandur László): - DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László):
4150 Viszont m egkérdezem Kovács Tamás legfőbb ügyész urat, kíváne szólni. (Jelzésre:) Úgy látom, igen. Parancsoljon, öné a szó. DR. KOVÁCS TAMÁS legfőbb ügyész : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlé s! Engedelmükkel ezek után nem térnék vissza részletesen az interpellációra, illetve az arra adott válaszunkra, hiszen egyrészt alig két hónapja hangzottak el, másrészt az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának döntése alapján is feljogosítva érzem magam arra, hogy igen rövidre fogjam a mondandómat. Úgy vélem, hogy tulajdonképpen a válaszunk el nem fogadásának köszönhető az, hogy a bizottság előtt módomban volt a vitatott kérdéseket illetően részletesen kifejteni a jogi állásponto mat, amit a bizottság imént ismertetett jelentése korrekt módon visszaadott, és módomban állt a korábbi választ bizonyos szempontból kiegészíteni úgy, amint arról az elnök asszony az előbb beszélt; ezt sem szeretném megismételni. Úgy gondolom, ez a bizotts ági döntés - ami egyébként, hadd mondjam el, egyhangú döntés volt - megnyugtató volt számunkra, hiszen a bizottság jelentése úgy szól szó szerint, hogy a bizottság tagjai a kiegészítés és a vonatkozó törvényi rendelkezések alapján megállapították, hogy az ügyészség eljárása törvényes, minden tekintetben a jogszabályoknak megfelelő volt. Bízom abban - és biztos vagyok abban , hogy így is van, és abban is bízom, hogy a tisztelt Országgyűlés és a képviselő úr is az interpellációra adott kiegészítő válaszomat elfogadja. Köszönöm. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, legfőbb ügyész úr. Most a képviselői felszólalások következnek 44 perces időkeretben, illetve ha van független képviselő, akkor természetesen ezek után az első független képviselő is szót fog ka pni. Kérem, aki hozzá kíván szólni, gombnyomással jelezzen! (Jelzésre:) Kettő percben? (Dr. Szakács Imre: Rendes, de nem beszélném ki a négy percet.) Lehet, öné a szó, parancsoljon! DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt go ndolom, amit a legfőbb ügyész úr, dr. Kovács Tamás az alkotmányügyi bizottság előtt elmondott, abból számomra egy dolog derült ki, hogy az ügyészség mindig következetesen - és a legfőbb ügyész személyétől függetlenül mint ügyészség, szervezet, a magyar áll amigazgatás egy nagyon fontos szervezete , mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert a politikai viták során volt olyan időszak, amikor a legfőbb ügyész személyétől tették egyes képviselőtársaim f üggővé, hogy szerintük az ügyészség helyesen járe el vagy nem jár el helyesen. Megismétlem még egyszer, Kovács Tamás legfőbb ügyész úr elmondásából a magam számára azt szűrtem le, hogy az ügyészség mindenkor a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el, és azt szeretném a legfőbb ügyész úrtól kérni, hogy a jövőben is azt a szervezetet, amelyet irányít, mindenképp ebben az irányban vigye tovább. Javasolom a tisztelt Háznak a legfőbb ügyész úr válaszának az elfogadását. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur Lászl ó) : Köszönöm szépen, képviselő úr. 1 perc 17 másodpercet használtak fel. Kérdezem, kíváne még valaki szólni ebben a vitában, gombnyomással jelezze! (Nincs jelzés.) Úgy látom, nincs ilyen képviselő. Akkor, tisztelt Országgyűlés, az alkotmányü gyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság jelentésében a Házszabály 117. § (4) bekezdés b) pontja szerint a legfőbb ügyész bizottsági ülésen kiegészített