Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 2 (183. szám) - Baasan úr, a mongol Szakmai Ellenőrzési Hivatal főigazgató-helyettesének és kíséretének köszöntése - A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/6751. szám) részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz):
3833 Azt Laci is elmondta, hogy ha a Szent Is tván Egyetemen valamelyik karnak vesztesége lesz, akkor kész, holnap ott nem áll az egyetem, innentől kezdve nincsen garancia. Úgy gondolom, senki sem szidta a kormányt, most is arról volt szó, hogy van egy trend, van egy tendencia, amit ugyan a kormány ge nerált az elmúlt hetedik évben vagy hat év alatt, mégpedig a felsőoktatás bizonyos fokú ellehetetlenítése, ami azért erősen megtapasztalható a finanszírozás oldaláról is, a PPPről ne is beszéljünk, mert az egy adósságcsapda. Jó, ha tudja, ilyen demográfia i hullám mellett belehajtani az intézményeket a PPPbe, ez nem éppen egy jó dolog. Arra jó, hogy el lehessen majd adni a piacon. De maradjunk a dolog lényegénél! Úgy gondolom, integráció lehetséges az intézmény megszűnése nélkül is. Azért kell megszüntetni egy főiskolát, hogy vertikálisan együtt dolgozzanak, ezt nem tudom támogatni, ez szerintem agyalágyult dolog, ráadásul nyilvánvalóan voltak érvek a Tessediken belül is: vagy vállaljátok az integrációt, vagy megszűnünk. Ez pedig azért kell, vagy azért áll így elő, mert bizonyos körülmények, amelyekről nem minden területen ők tehetnek, úgy gondolom, erre kényszerítették. Úgyhogy ennyit a demokráciáról meg a hallgatói dolgokról, hogy ők milyen önállóak, és hogyan kell tisztelnünk a véleményüket, de kényszerhe lyzetben vannak, többek között azért, mert vagy marad az iskolájuk, vagy nem marad. Úgyhogy ilyenkor ők megszavazták a megszűnést, de jó tudni, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem szűnik meg rövidesen teljes egészében Békés megyében a Tessedik Sámuel Főiskol a. Nem presztízsharc ez, kedves Földesi képviselő úr. Megint lássa a dolog lényegét: számunkra az a fontos, hogy Békés megyében, abban a szegény megyében, leszakadt megyében legyen felsőoktatás, legyen folytatása a 80100 éves agrároktatásnak. Köszönö m. (Domokos László tapsol.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. További kétpercesek; Ángyán József képviselő úr, Fidesz. DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Sándor Klára képviselő asszony egy kiváló példát mondott el arra, hog y egy területen milyen jól együtt tudnak működni az intézmények. Ez nem egy 200 kilométeres kiterjedésű tudományegyetem, hanem egészen másról szól: a térség szellemi központja, és ebbe integrálódni természetesen nagyszerű dolog, és ez emeli az intézményeke t. Felvetődik a kérdés, amennyire tudom, egyébként a Tessedik is kereste a kapcsolatot ehhez az egyetemhez. Érdekes lenne, ha valaki elmondaná vagy kifejtené, miért nem volt ez kellőképpen attraktív a tárgyalófeleknek. Sokkal értelmesebb integráció lenne a térségben, hogyha épp az a példa, amit Sándor Klára hozott, valamilyen módon ott működne a térség javára. Egyébként nem vitatom senkinek a jó szándékát, félreértés ne essék, semmiféle politikai hátsó gondolat vagy másfajta szándék nem vezet, hanem egyszer űen a szakmai racionalitás vezet. Nyilvánvalóan nem lehet hetvenhárom intézményt működtetni Magyarországon, ez teljesen világos. Azt keressük mindannyian, hogyan lehetne valami értelmes módon összerendezni ezeket az intézményeket. Az én véleményem ezzel ka pcsolatban, és nem vagyok ezzel egyedül, hogy az ilyen típusú integráció a felsorolt példák mentén, amikor Nyíregyháza is hozzánk tartozott, azután elvált, vagy Szarvas Debrecenhez tartozott, és semmiféle szerves kapcsolat nem volt, ezek nem vezetnek sehov á. Én kívánom, hogy ne csalatkozzon Velkey Gábor képviselő úr sem, és mindenkinek kívánom. Furcsa helyzet, hogy én gödöllőiként érvelek amellett, hogy a térségben létre kellene hozni egy értelmes integrációt, és nem így keresni a kapcsolatokat. Kívánom, ho gy ne kelljen csalódni ebben a helyzetben. Én csak a saját tapasztalataim alapján mondom el, hogy egy nagy intézmény szenátusában, ahol én is ott ültem tízegynéhány évig, tudom, hogyan születnek a döntések. Amikor olyan helyzet áll elő bármilyen okból - p iaci okból, költségvetési okból , hogy meg kell húzni a nadrágszíjat, akkor felmerül mindenféle belső racionalizálás lehetősége, és kívánom, hogy ez ne így történjen, de én sem
