Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 1 (182. szám) - Dr. Medgyasszay László (KDNP) - a pénzügyminiszterhez - “Újabb megállapítások a kerteskői privatizáció törvénytelenségéről” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK (Mandur László):
3613 A konkrét esetre, képviselő úr, amit f elhozott az interpellációban, nagyon egyértelműen az értékesítési eljárás során az elővásárlási jog jogosultja a pályázati felhívás szerint nyilatkozott az elővásárlási jogáról. A helybenlakóság feltételeinek a termőföldtörvény alapján történő megfogalmazá sában az a személy is megfelel, aki olyan gazdasági társaság tagja, amelynek székhelye az értékesítendő ingatlan fekvése szerinti településtől számított 15 kilométeren belül található, és jövedelmének 50 százaléka mezőgazdasági termelésből származik. Továb bá: az elővásárlási jogát igazoló okiratot az ajánlattevő hiányosan nyújtotta ugyan be, de miután a helybenlakóság igazolására szolgáló iratot később pótolta, azonban a pályázati kiírás nagyon egyértelműen valamennyi résztvevőre tartalmazta azt, hogy a dok umentumok pótlására egyszer lehetőség van, tehát szemben azzal az állítással, ami elhangzott, illetve leírásra is került, a pályázati kiírás is tartalmazta a pótlás lehetőségét egyszeri alkalommal. Ezért azt gondolom, hogy miután a helybenlakóság igazolásá ra egyébként közösen nem vitatott társaságban történő tulajdonrész alapján került sor, és ezt a kiírás lehetővé tette egy alkalommal való pótlásként, ezért a helybenlakóság igazolását el kellett fogadni az értékelőknek a későbbiek során. Végezetül: képvise lő úr kérdezte, hogy milyen szabálytalanságok történtek, és ezt tudomásul vesszüke. Jelenleg azt tudom mondani, hogy az általam ismert adatok alapján az eljárásban a pályázati kiírásnak megfelelően történt az eljárás lebonyolítása, a földbirtokpolitikai irányelveknek az egyik elve érvényesült, a másik elve ezzel párhuzamosan maradéktalanul értelemszerűen nem tudott érvényesülni. Ebben az ügyben én olyan szabálytalanságot nem ismerek a rendelkezésre álló iratok alapján, ami miatt az ön által megemlített bí rósági eljárásra sor kerülhetne, és ebből következően kártérítési kötelezettség megállapítására. Azt szokták mondani, hogy miután a földbirtokpolitikai irányelvek azon elvének megfelelt a pályázati kiírás és az értékelés, amire én hivatkoztam, és a kiírás alapján lehetőség volt a hiánypótlásra, ezért a szabályossággal kapcsolatban nem merül fel most kétely. Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Ké rdezem a tisztelt képviselő urat, elfogadjae a választ. Parancsoljon! DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP) : Tisztelt Miniszter Úr! A földbirtokpolitikai irányelvek hosszanti taglalása nem adott választ az én egyéb hosszabb kérdésemre, mert a földbirtokpolitika i irányelvek megsértése csak egy kis mellékzönge volt, és a helyi birtokhasznosítási tanácsok véleménye volt ez. Sokkal súlyosabb kérdés a helybenlakóság megállapításával kapcsolatos jogi körülmények. Amit elmondtam, azt nem a kisujjamból szoptam, ezt egy itt a rendelkezésemre álló LNGjelentés alapján mondtam el, úgy látszik, hogy az ön szakemberei másként értékelik az ebben leírtakat, mint ahogyan én értékelem, illetve a mi szakértőink értékelték. Ezért nem tudom elfogadni a válaszát, de ezen túlmenően is azt szeretném, miniszter úr, mondani, hogy lassan oda jutok, hogy mindennek rendelt ideje van. Eljön az az idő, amikor a törvényességet felügyelő szervezethez kell fordulnom - hadd ne mondjam ki a szervezet nevét, három is van, ahová fordulhatnék , mert itt értékaránytalanságok voltak ennél a privatizációnál, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja merülhet fel, és törvénysértő az eljárás. Ezek után nem tudom elfogadni az interpellációra adott választ (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmeztet az időkeret leteltére.) , de sajnálom, hogy nem tudunk végre egyszer ebben közös nevezőre jutni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el a pénzügyminiszteri választ. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)