Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 25 (181. szám) - Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - SZŰCS ERIKA szociális és munkaügyi miniszter:
3565 ahhoz kapcsolódó kötelezettségeknek. Tehát azt mondom, hogy ez többéves folyamat, hogy ez legyen erősebb benne, ne a pénzbeli támogat ás, hanem a foglalkoztatás irányába történő menetelés. Mit kell változtatni, hogyan kell változtatni, hogy ez jelenjen meg a társadalom előtt, s nem pedig a pénzbeli ellátás? Ezért van az, hogy miközben elkezdtünk azon gondolkodni, hogyan lehet a rendszere s szociális segélyre való jogosultság szigorításán gondolkodni, a kiskapuk bezárásán, aközben jött éppen egy polgármestertől a javaslat, hogy a társadalmi igazságérzettel szerinte az egyeztethető össze a legkönnyebben, ha pénzbeli formában, pénzbeli támoga tás formájában a társadalmi szolidaritást azokkal szemben teljesítjük, akik munkára nem képesek; akik munkára képesek, azokkal szemben pedig a társadalmi szolidaritást a munkakínálat megteremtésével teljesítjük. Azt kell mondanom, hogy ez egy világos logik a. Onnantól kezdve egyetlen fórumon nem volt soha ezen az ügyön vita. Minden polgármester, minden szociális szakember, minden helyi közösségi ember tudta, hogy ezt el tudja fogadtatni, ezt meg tudja értetni. Ezért úgy gondolom, hogy innentől kezdve egy ily en struktúrában kellett gondolkodni, és innentől kezdve vált rendkívül fontossá, hogy igen ám, de a munkakínálat növelését milyen formában lehet megteremteni. Innentől kezdődik az ügynek a további bonyolítása, mert még egy dologgal szembesülni kellett. A r endszeres szociális segélyezettek olyan emberek, akikért nem tüntetnek a munkáltatók, nem kapkodják őket, hanem inkább kerülik őket, vagy legfeljebb feketén foglalkoztatják időnként, alkalmanként, hogy akkor mégis mi lehet az a társadalmi egység, mi lehet az a mód, amivel a munkakínálat megteremtését meg lehet tenni, és ugyanakkor ezt úgy lehet megcsinálni, hogy mégiscsak a nyílt munkaerőpiacra történő átvezetést szolgálja. Megjegyzem, nekem ezzel kapcsolatban nincs illúzióm, és gondolom, itt önöknek sincs, nem állítom, hogy ez a program képes mindenkit a nyílt munkaerőpiacra vezetni, nem is kell ilyen célokat kitűzni, mert akkor mindig elégedetlenek leszünk, és nem azt fogjuk csinálni, ami elérhető, és ha elérjük, akkor már örülhetünk, hogy elértük, hanem o lyasmi után fogunk kapaszkodni, amit nem tudunk megcsinálni. Szembe kell nézni vele, hogy jó néhány olyan polgártársunk van, aki számára a pénzbeli támogatáshoz képest az, hogy a falujában, a településén dolgozhat, ahogy azt Simon polgármester úr, képvisel ő úr mondta, hogy ott dolgozhat értelmes munkát, az az önazonosságnak, az önbecsülésnek és az önértékelésnek egy jelentős emelkedését fogja jelenteni. Valószínűleg nem tudunk már olyan környezetet teremteni, hogy ő egyszer valahol a Coloplastnál Nyírbátorb an, vagy a jó ég tudja, melyik cégnél folyamatosan, 365 napon keresztül foglalkoztatott legyen, mert arra már nincs mód. De amit meg tudunk tenni, azzal legalább arra a társadalmi kritikára tudunk válaszolni, hogy a gyerek lássa, hogy a szülő felkel és elm egy dolgozni. Legalább ez. Merthogy ebben a problémában annyiféle vetülete a társadalmi gondoknak megjelenik, hogy azért elég széleskörűen kell mérlegelni, hogy lehet, hogy ez nem tökéletes, de ennél jobbat legalább erre nem tudok adni. A válságról egy röv id mondatot. Nekünk a válságkezeléssel kapcsolatban az a szándékunk, hogy a válsággal érintett munkavállalók problémáját minél nagyobb arányban a munka világán belül kezeljük, ne engedjük átcsúszni a szociális ellátás világába, amiről most beszélünk, mert ha egy ember kicsúszik a munka világából ide, akkor innen vissza az út már nagyon nehéz, bizonytalan és sokba kerül. Ezért a válsággal kapcsolatban most nem azzal számolunk, hogy átjönnek, és itt a szociális rendszerben kell kezelni, hanem azon dolgozunk, és az intézkedések arról szólnak, hogy a munka világában kezeljük ezt a problémát. Remélem, hogy a szociális rendszeren belül az eddig felgyülemlett problémák kezelésével kell döntően foglalkoznunk a közeljövőben vagy legalábbis a következő 23 esztendőben , nem pedig újabb százezreknek a szociális rendszerbe történő beáramlásával. Ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni, és azt gondolom, hogy ebben mindenki egyetért, munkavállalók, munkáltatók és kormányzat egyaránt. Miért pont a közfoglalkoztatás kínálkozott annak a terepnek, amely a munkakínálat növelésének a bázisa lehet? És ez fontos: nem az egyetlen, nem a kizárólagos, nem a végleges és nem a végső - a
