Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 25 (181. szám) - Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
3559 Úgy tűnik, már csak Béki Gabriella hozzászólása következhet. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ) : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztára úgy érzem, mintha ma este én lennék az ügyeletes pesszimista, pedig istenbizony, idegen a természetemtől. És ezen kívül tényleg örülök, ha valaki jószándékúan meg jóhiszeműen áll a javaslathoz, mint ahogy beszéltek fideszes kollégáink a módosító indítványokról. De azért azt látni kell, hogy nem véletlenü l van sok módosító indítvány, és nem azért, mert önmagában rossz lenne ez a javaslat, hanem látni kell, hogy nagyon különböző nézőpontból közelítjük. Baloldalon van egy sokkal hangsúlyosabban etatista gondolkodásmód, jobboldalon egy konzervatív gondolkodás . Én liberális nézőpontból közelítem. Nem ugyanazokat a válaszokat adjuk a probléma megoldására, szükségképpen nem ugyanazokat. Tehát én igencsak illúziónak tartom, hogy könnyedén tudunk valami össznépi nagy konszenzussal elfogadható közöset alkotni erre a problémára. Hogy csak néhány elemében megvilágítsam ezt a nehézséget, én régtől fogva úgy állok hozzá, hogy a munkára a segélyezetteket sem kényszeríteni kell, hanem ösztönözni. Konzervatív oldalon a kényszer eszköze meg a büntetés eszköze számtalan alkal ommal előkerült gyerekügyben is - sokszor, megelőző vitákban, évek óta. Én azt gondolom, hogy például a munkára ösztönzésnek van egy kitűnően működő eszköze, egy régi, ősi, jól bevált eszköz. Ez a pénz. Ha egy ember úgy érzi, hogy érdemes törnie magát, mer t azt megfizetik, és jobban el tudja tartani a családját, akkor dolgozni fog. Ezt bizonyítja az is, hogy jó néhányan vállalják a feketemunkát, akinek van lehetősége s a többi. Most araszolhatunk abba az irányba, hogy nosza, őket is büntessük meg, mert feke tén dolgoznak, ami káros az államnak, káros mindahányunknak, pontosan tudjuk, jó lenne ezeket kifehéríteni, de azért fordítva ülünk a lovon, ha mindenáron a munkavállalót akarjuk büntetni. Mert mi történt eddig? Eddig az történt, hogy a kicsi segélyéből, m eg a kicsi feketemunkán keresett pénzéből eltartotta a családját. Nosza, vonjuk meg tőle azt a pici segélyt büntetésből, ami az egyetlen fehér jövedelme! Mi lesz utána vele? Kizárólag a feketéből szedhet össze, vagy valahonnan máshonnan, és ezt sem zárom k i. Pontosan ezt a kérdést tettem föl az önkormányzati bizottság ülésén, ahol jelen voltak a polgármesterek urak, néhányan, hogy mondják meg nekem, mi lesz azokkal a családokkal, azokkal a munkanélküliekkel, azokkal a régi segélyezettekkel, akik most át les znek minősítve rendelkezésreállási támogatásra, nem férnek bele a közhasznúmunkakeretbe, jó alaposan megbüntettük őket, hogy feketemunkán kaptunk őket abban az árnyalt fokozatosságban, hogy amikor már harmadszor lebuktak, akkor vettük el tőlük a segélyt. Mi lesz velük utána? Ezt a kérdést szegeztem a polgármestereknek, sajnálom, most éppen elment az a polgármester úr, aki az előbb Szabolcsból beszélt. (Soltész Miklós: Van még itt polgármester.) Az volt a kérdés, hogy ők ezt a súlyosbodott problémát hogyan fogják kezelni, és belegondoltake ebbe a helyzetbe. És a bizottsági ülésen nem volt válasz, de a bizottsági ülés után, amikor odamentem hozzájuk, és négyszemközt beszélgettünk még utána, volt olyan közülük, aki egyből azt a súlyos szót használta, hogy kat asztrófa. Katasztrófa! Mert ezeknek az embereknek egy ponton túl már tényleg csak a jogszabályok áthágása a rendelkezésre álló lehetőségük, hogy tudniillik törvénytelen eszközökkel vegyék el azt, amire szükségük van. Tényleg ezeket a folyamatokat fontos mo st erősítenünk? Tehát én azt szeretném, tényleg nem visszaélve senkinek a türelmével, összefoglalásképpen mondani, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége lényegében két okból kifolyólag nem támogatja ezt a törvénymódosítást, ezt a javaslatot. Egyrészt azért, mert komolyan úgy gondoljuk, hogy nem vezet ki a munkaerőpiacra, a nyílt munkaerőpiacra, ami pedig cél lenne. Ahhoz, hogy kivezessen, a közfoglalkoztatásnak úgy kellene működni, mint egy inkubátornak. Pontosan úgy kellene működni; az inkubátorban a csecsem őt addig őrizgetjük, dédelgetjük, tápláljuk, amíg megerősödik annyira, hogy ki lehet belőle venni. Ezek a közmunkák, amiről most beszélünk, amiről tapasztalatunk van s a többi, nem erről szólnak. Nem kisegítenek, hanem pontosan abban tesznek érdekeltté min den szereplőt, hogy benne maradjanak
