Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 10 (175. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz):
2494 majd utána a szlovák partnerekkel. Ezért, ha nem veszik zokon, akkor azt kérem a parlamenti pártok elnökeitől, hogy az interpellációk elhangzását követően tíz perccel üljünk már le, és beszéljük meg, hogy mit csinálunk ebben a helyzetben. Cselekedni közösen és együtt, aztán, ha eldöntöttük, hogy mit csinálunk, akkor mindegyikünk teszi a maga dolgát, én is, meg önök is. Mert, őszintén szólva, szenvedélyesen könnyű cselekedni, szerintem a szenvedély mellé most közös nemzeti bölcsesség és felelősség is kell. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP, szórványos taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Ötperces időkeretben megadom a szót Navracsics Tibor frakcióvezető úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr! DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök As szony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Valóban úgy van az, hogy a szlovákmagyar viszony talán mélyponton van, vagy legalábbis az egyik mélypontján van az 1990 utáni történelmünknek. Én is azt hiszem, hogy megfontoltnak kell lennünk, körültekintőnek és óvatosnak, amikor fogalmazunk, amikor a két nemzet kapcsolatáról beszélünk, hiszen a FideszMagyar Polgári Szövetség álláspontja mindig is az volt, hogy nem lehet más nemzetek lenézésére alapozni politikai ideológiát, nem lehet olcsó po litikai hasznot szerezni mások elleni uszításból vagy mások elleni gyűlöletkeltésből. A Fidesz ezt a politikát folytatja húsz éve, alapítása óta. (Derültség és közbeszólások az MSZP soraiban.) Örülök, hogy ez ilyen nagy örömet vált ki a Szocialista Párt ké pviselői között. (Közbeszólások. - Az elnök csenget.) Úgy látszik, még mindig nem tudtak túllendülni a 23 millió románnal való riogatáson, és 2004. december 5én, amikor a határon túli magyar közösségekkel szemben folytattak hecckampányt. Ezúton is visszau tasítok mindenfajta gúnyos kacajt, és visszautasítok minden vádat ezzel kapcsolatban. A FideszMagyar Polgári Szövetség mindig is a középeurópai népek együttműködésének pártja volt, mindig is a visegrádi együttműködés pártja volt. Soha nem tudnak mondani egyetlen lépést sem, amikor a Fidesz ez ellen tett volna, ellentétben önökkel, akik kampányoltak annak idején románok ellen, és határon túli magyarok ellen is. De lépjünk tovább, mert valóban a helyzet most drámai, és nem az ön mamelukjaival kívánnám megví vni a mai napirend előttit, csak arról szeretnék beszélni, miniszterelnök úr, hogy éppen most ért véget a rendkívüli házbizottsági ülés, ahol nagy örömömre - és erről tájékoztatott minket Németh Zsolt frakcióvezetőhelyettes úr , úgy tűnik, hogy fogadókés zség van a Fidesz által előterjesztett politikai nyilatkozattervezetre. Valóban, önnek teljesen igaza van, egy politikai nyilatkozattervezet nem fogja megoldani ezt a jelenlegi helyzetet, de úgy gondolom - és talán ebben is egyetértünk, miniszterelnök úr , hogy egy fontos lépés lehet. Ezt követően természetesen a tennivalókról is kell beszélnünk, mint ahogyan - ha én jól tudom - a rendkívüli házbizottsági ülésen éppen abban maradtak a pártok tárgyalódelegációi, hogy jövő héten a házelnök asszony vezetéséve l ötpárti egyeztetést fognak tartani a politikai nyilatkozattervezettel kapcsolatban. (13.20) Miniszterelnök úr, amint láthatja tehát, van itt a parlamentben összhang, tud itt a parlamentben együttműködés lenni, ha nemzetpolitikai kérdésekről van szó. A há zelnök asszony tud ötpárti egyeztetést tartani, nincsen senkinek kifogása az ellen, hogy egyeztessük ezeket a lépéseket. Természetesen spontán jött meghívása is indokolt lehet, hiszen a mai helyzet olyan, amikor valóban meg kell védeni minden magyart, legy en szó ideológiai hovatartozástól függetlenül akár baloldaliról, akár jobboldaliról, meg kell védeni minden magyart a Magyar Köztársaság területén és a Magyar Köztársaság területén kívül is, ugyanakkor annak figyelembevételével, hogy aki jogszabályt sért, azt természetesen a törvény erejével büntetni kell.