Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 10 (175. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ):
2495 Ugyanakkor, miniszterelnök úr, mégiscsak van itt egy olyan szempont, amelyet nem mi vetünk fel, elemzők vetnek fel. Azt mondják, hogy Szlovákia azért játszhatja ezt a fölényeskedő szerepet velünk szemben, mert Szlovákia az elmúlt időszakban egy gazdasági sikertörténet volt (Moraj, derültség az MSZP soraiban.) , mi pedig legyengültünk. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Azt is mondják, miniszterelnök úr, hogy amikor mintegy próbaképpen Robert Fico enyhén fasi sztoid jellegű, szélsőséges koalíciós pártjának elnöke a magyar külügyminisztert denunciáló szavakkal illette, akkor a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke volt az - ellenzéki politikus létére is , aki megvédte a külügyminisztert, és nem a Mag yar Köztársaság miniszterelnöke. Ezek azok a tények, amelyek esetleg gyengeséget árulhatnak el, amelyek a szlovákokat esetleg bátoríthatják arra, hogy úgy gondolják, hogy a magyarokkal szemben mindent meg lehet tenni. Én egyetértek önnel, meg kell mutatnun k, hogy Szlovákia nem tehet meg mindent a magyar állampolgárokkal és a Magyar Köztársasággal szemben, és amennyiben ilyen lépéseket tervez, tudhatja a mi támogatásunkat is. Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszö nöm szépen. Fodor Gábor frakcióvezetőhelyettes urat illeti a szó, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Frakcióvezetőhelyettes úr! DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ) : Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Jóérzésű magyarok és szlovákok elk épedve nézik azt, ami hetek óta folyik a két ország között. Ez Európában is megdöbbenést kelt, de ami még fontosabb, a két nép józanul gondolkodó, értelmes tagjai között is igazi megdöbbenés az, ami úrrá lesz. Hiszen az egyik oldalon látjuk, hogy mi történ ik, amikor magyar szurkolók látogatnak el Pozsonyba, hogyan lép fel a szlovák rendőrség, a másik oldalon pedig látjuk azt, hogy magyar nacionalisták mit művelnek Magyarországon. Az egyik legfontosabb az, hogy legyen bátorságunk kimondani - hiszen először a saját házunk portája előtt söpörjünk , hogy az, amit a Jobbik, amit a Magyar Gárda csinál ebben a kérdésben, az a határon túli magyarok érdekeivel szembeni fellépés (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) , a határon túli magyarság, a felvidéki magyarság jöv őjét veszélyezteti, és semmilyen körülmények között nem engedhetjük meg, hogy Magyarország olyan hírnévre tegyen szert, hogy itt a szélsőségesek, a politikai szélsőségesek befolyásolni tudják a magyar politikai életet vagy akár a magyar közéletet. A magyar parlament összes pártjának el kell határolódnia attól, amit a magyar szélsőségesek tesznek és csinálnak, többek között azért, mert ártanak vele a határon túli magyaroknak. Ez a legfontosabb teendőnk ma. Mit lehet tenni, olyan fontos lépéseket, amelyek seg ítenek abban, hogy normalizálják a két ország közötti viszonyt? Hadd mondjak itt egy jó példát, tisztelt képviselőtársaim, a Ház előtt, a parlament nyilvánossága előtt is! Mi, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről szerveztünk egy olyan konferenciát októb er 24én itt, Budapesten, amelynek elég komoly sajtóvisszhangja is volt, amely konferencia arról szólt, hogy a visegrádi országok közötti együttműködés 20 évvel ezelőtt, a demokratikus ellenzékből és az ellenzéki mozgalmakból kinőve hogyan alapozta meg a r endszerváltást az akkori Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon. Ide, erre a konferenciára hívtunk szlovák értelmiségieket is. Kiváló emberek jöttek el, köztük Rudolf Chmel, Martin Bútora, de itt voltak a felvidéki magyarság jeles képviselői is Pálnagy László személyében, vagy akár Öllös Lászlót, de Huncsik Pétert is említhetném. Velük együtt, egy asztalnál kiváló eszmecserét tudtunk folytatni, és az ilyen típusú fellépések mutatják azt, hogy nem igaz, hogy Magyarországon és Szlovákiában azok vannak többségben, akik a két nemzet között ellentétet szítanak. De ellentét lesz, hogyha nem lépünk fel a szélsőséges politikai megmozdulásokkal szemben. (Taps az MSZP soraiban.)