Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 10 (175. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
2493 gyalázzák Szlovákiát, Szlovákia polgárait, annak vezetőit. Igen, elfogadhatatlan azért, mert ilyen normákat vallunk. Persze tudom én, az elemzők ilyenkor azt szokták mondani, hogy mégsem lehet a két dolog közé egyenlőségjelet tenni, mert az egyik e setben - mondják Szlovákiában - a nacionalizmus megérinti az állami életet, ott van az állami élet peremén, sőt, van, aki szerint nem is a peremén, hanem még beljebb. A magyar esetben pedig erről szó sincs, a magyar esetben a társadalmi élet peremén, a pol itikai élet szélén lévő kisebb csoportok, csoportocskák, személyek követik el ezeket a cselekményeket. Bizonyára igazuk van az elemzőknek, de muszáj azt mondanom, onnan, ahonnan ránéznek erre a vitára Európában, ez a különbség szabad szemmel már alig látha tó. Ahonnan ránéznek Európában e két ország vitájára, ott úgy látják, hogy nacionalisták vitatkoznak nacionalistákkal, és őszintén szólva, senkit nem nagyon érdekel, hogy ki a nagyobb nacionalista - nem nagyon. Lehetne itt azon merengeni, hogy kié a nagyob b felelősség, hogy kommunikációsan ki jön ki jobban, ha így vagy úgy cselekszünk. (13.10) De mi lenne, ha azon merengenénk, hogy miközben mi esetleg megpróbáljuk a kommunikációs vitában a magunk javára billenteni a mérleget, aközben nem lehetségese, hogy elveszítjük magát a történelmi játszmát? - hogy mi itt megnyerjük a kommunikációs mérkőzést, a gyerekeink meg elvesztik a történelmet, és akkor igen, jól jártunk. Énszerintem jó lenne elkerülni ezt, ezért aztán magunkról mondjunk egypár fontos mondatot. Az t szeretném mondani Szlovákiának, Szlovákia valamennyi polgárának, Szlovákia vezetőinek, hogy Magyarország tiszteletben tartja Szlovákiát, tiszteletben tartja Szlovákia függetlenségét és integritását. Azt szeretném nekik mondani, hogy nemcsak a magyar korm ány, de a magyar parlamentben ülő valamennyi párt, valamennyi politikai tényező tiszteli Szlovákiát, a szlovák nemzetet, tiszteli kultúráját és tudományát, számára teljesen természetes, hogy az európai kulturális és tudományos örökség része mindaz, amit mo ndjuk, Jozef Hanula hagyott ránk, vagy mindaz, amit napjainkban Rudolf Chmel vagy Miroslav Kusý tesz. A nacionalizmus egészen biztosan nem rendőri kérdés. A nacionalizmus társadalmi és politikai ügy, ezért az erre adandó válasz is elsősorban társadalmi és politikai kérdés. Muszáj azt mondanom önöknek, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben. Azért nem, mert olyan ügyet kell kezelnünk, amely mögött úgy látom, hogy szinte kezelhetetlen pár száz fős, legfeljebb ezerfős szélsőséges sokaság áll, és ezzel rombolja haz ánk érdekét, rombolja Szlovákia érdekét, ma úgy látom, hogy rombolja a határon túli magyar közösség érdekét is. Olyasmit kell kezelnünk, amit nem mi okozunk, de az kétségtelen, hogy itt van közöttünk. Pusztán nyilatkozatot kiadni ebben a helyzetben ugyan f ontos, de nem biztos, hogy elég. Egészen biztosan végig kell gondolni, hogy mi az, amit csinálnunk kell, talán másként, mint ahogyan eddig csináltuk. Azaz a beszéd helyett talán másfajta cselekvésre is szükség van, mint ami az elmúlt hónapokban vagy évekbe n jellemző volt ránk. Muszáj lenne ezt alaposan megbeszélnünk egymással, mert a legrosszabb, ami bekövetkezhet, hogy miközben mára sokkal kevésbé hangzik hitelesen mindaz a kritikus megjegyzés, amelyet teszünk - mert azt mondják, hogy de nézzék meg, mit cs inálnak itt a magyar szélsőségesek Szlovákiában , eközben nekünk mégiscsak cselekednünk kellene, helyesen, és nehogy az történjen meg, hogy miközben cselekednünk kellene, mi egymással veszekszünk. Az lenne a legrosszabb, mert azért ebben a kérdésben végké pp nem mi vagyunk itt egymásnak az ellenfelei. Ugye, ezt tudjuk? Azt szeretném éppen ezért javasolni, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy üljünk le már egy pillanatra, és beszéljük meg, hogy mit kell csinálnunk. Üljü nk le, mert a mai magyar politikai és közállapotok közepette előfordulhat, hogy legjobb szándékkal is, miközben cselekszünk, eközben még itthon is vitatkoznunk kell, hogy jól cselekszünke vagy sem. Ezért, miközben a korábban elmondott nyilatkozatot tettem itt a magyar parlamentnek és a magyar kormány nevében, meg szeretnék önökkel beszélni egypár dolgot, amit közösen kellene tennünk; de először önökkel, aztán