Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 7 (174. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
2472 szívük szerint nem szavaznának meg, ellenzéki képviselőket pedig arra, hogy a költségvetéssel együtt leszavazzanak olyanokat is, amiket szívük szerint megszavaznának. Mindazonáltal ez mégis azt a furcsa helyzetet ál lította elő, hogy itt három napon keresztül vitatkozunk a költségvetésről, majd negyedik napon a költségvetést megalapozó törvények jórészt technikai jellegű módosításain olyan sok vitatnivaló már nincs, ezért tulajdonképpen folytatjuk az előző napi költsé gvetési vitát. Ez történik itt most is, és engedelmükkel sajnos én is ezt leszek kénytelen folytatni, amikor válaszolok néhány eddig elhangzott fölvetésre. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt úgy látom, hogy önök a felelősség kérdésétől nem tudnak elszakadni. Ez r endben is volna, az ellenzéknek ez kétségkívül feladata, hogy ezt a kérdést rendszeresen napirenden tartsa. Csak azt tetszenek elfelejteni, hogy a magyar történelemben eleddig két Gyurcsánykormány volt: az egyik 2004 és 2006 között volt hivatalban, a mási k 2006tól 2010ig lesz hivatalban. Ez a két kormány gyökeresen különböző gazdaságpolitikát folytatott, önök pedig egyszerre szidják, egy szájból szidják a kettőt. 2004 és 2006 között kétségkívül - és erre majd még vissza fogok térni , hát, meglehetősen l aza fiskális politikát folytatott a kormány, és akkor még finom voltam és nőies. Ezt önök kárhoztatják, mondván, hogy az államháztartási hiány hogyan alakult, az államadósság hogyan alakult, éltanulóból sereghajtóvá váltunk, lemaradtunk, mindenki előttünk van, fénysebességgel húznak el mellettünk a szomszédaink és így tovább, nem olvasom föl az önök frázisbázisát. Majd jött a második Gyurcsánykormány, amelyik azzal kezdte a működését, hogy ezt a laza fiskális politikát megszüntette, amelyik azzal kezdte a működését, hogy fegyelmezett költségvetést, időnként meglehetősen szigorú költségvetést nyújtott be és fogadtatott el ezzel az Országgyűléssel, azt pedig ugyanebből a szájból kárhoztatják azért, hogy elveszi az emberektől, megnyomorítja, nyomorba dönti… - ugyancsak a frázisbázis. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a két dolog egyszerre nem megy! Vagy azt kifogásolom, hogy egy kormány túlköltekezik, és akkor, mint TataiTóth képviselőtársam helyesen mondta, ötpárti egyeztetés során elfogadom a plafontörvényt, és akkor levonom ennek a konzekvenciáit, és tudomásul veszem, hogy bizonyos kiadásokra ennyi jut, mert ennyi a plafon. Vagy ezt nem veszem tudomásul, és akkor az özvegyek és árvák könnyeivel jövök elő költségvetési vita kapcsán. Tisztelt Képviselőtársaim! Fel elősség ügyében az elsőként felszólaló fideszes képviselő a miniszterelnököt idézte, és kimutatta, hogy a miniszterelnök által említett négy ok a jelenlegi válság kialakulásában tulajdonképpen mind a mi hajunkra kenhető. Lássuk őket sorban! Az egyik ilyen ok volt a devizahitelek kiugróan magas aránya, amire azt mondta képviselőtársunk, hogy de hát ki biztatta a magyar lakosságot arra, hogy devizahiteleket vegyen föl; “nagy a jólét” - mondta volna Gyurcsány Ferenc őszerinte, és ez biztatta devizában való ela dósodásra a magyar lakosságot. Tisztelt Képviselőtársaim! Gyurcsány Ferenc még miniszterelnök sem volt, csak megbízott miniszterelnökként vezette a kormányt Medgyessy Péter lemondása után, amikor egy interpellációra válaszolva megbotlott a nyelve, és ezt a “nagy a jólétet” kiejtette a száján. A következő héten napirend előtt visszatért a dologra, korrigálta magát, elmondta, hogy nyelvbotlás volt, sajnálja, azt akarta mondani, hogy növekszik a jólét, ami egyébként igaz volt, és elnézést kért érte mindenkitől . Ha önök úgy gondolják, hogy a magyar lakosság ez alatt az egy hét alatt adósodott el devizában, ami aközött telt el, hogy Gyurcsány Ferenc ezt kiejtette a száján, majd elnézést kért érte, akkor gratulálok önöknek. A másik ilyen, miniszterelnök által emlí tett és képviselőtársunk által visszaidézett kérdés a lakáshitelek kérdése volt. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fideszkormány megteremtette ezt az egész lakástámogatási rendszert. Ennek a lakástámogatási rendszernek volt néhány hibája. Az egyik hibája az vo lt, hogy olyan magas önrészt írt elő, amivel a családok igen jelentős része továbbra sem tudott lakáshoz jutni. Másik hibája az volt, hogy olyan magas plafont vezetett be, tehát olyan magas értékű ingatlant lehetett ebből vásárolni vagy építtetni, amely el ső lakás megépítésére semmiképpen nem volt indokolt. Ez a két dolog együttesen arra utalt, hogy a családtámogatási, pontosabban