Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 7 (174. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - LENGYEL ZOLTÁN (MDF): - ELNÖK (dr. Áder János): - VÉGH TIBOR (MSZP):
2461 Tisztelt Képviselő Asszony! Az a helyzet, hogy amit az ember leír, azt persze fel lehet olvasni, csak közben nem árt másra is odafigyelni, hogy körülöttünk mi történik. Olyankor vagy a papírt kell kicserélni, vagy a szövegírót. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP sorai ban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Lengyel Zoltán képviselő urat illeti a szó. LENGYEL ZOLTÁN (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Én azt hittem, hogy a 2009. évi költségvetést megalapozó törvényjavaslatokról vitatko zunk, beszélünk most, de úgy látom, hogy teljesen másról van szó. Engedjék meg, hogy egy rövid két percben én is másról beszéljek. Valóban, az élelmiszeripari feldolgozás jelentősen beszűkült Magyarországon, de ami nekünk, magyar élelmiszertermelőknek a legnagyobb gondunk és problémánk, hogy ez több mint 15 évvel ezelőtt bekövetkezett. Egyrészt beszűkült az élelmiszerpiac, másrészt privatizációra kerültek az élelmiszerfeldolgozó üzemek, és kiszolgáltatottá váltak a mezőgazdasági termelők. Számtalan munka helyet szüntettek meg vidéken. Úgy gondolom, hogy most, amikor gazdasági világválság van, és külföldi cégek szüntetnek meg munkahelyeket Magyarországon, akkor ezeket kell betöltenünk. Ez a közös felelősségünk. Kisgazdaként és a Magyar Demokrata Fórum frakc iójának tagjaként mondom, hogy célunknak kell lenni, hogy magyar munkahelyeket teremtsünk vidéken, az élelmiszerfeldolgozásban, a mezőgazdaságban, a megújulóenergiatermelésben, hiszen erre van igény, és erre van lehetőség, és ne mindig a földgáz és kőola j világpiaci árát kelljen figyelni, hanem a hazai munkaerővel előállított hazai energiafelhasználást ösztönözzük, ebbe az irányba mozduljunk el. Most van egy válságköltségvetés, nem tudok vele minden elemében egyetérteni, van egy ezt megalapozó salátatörvé ny, nem tudok egyetérteni én sem minden elemével, de úgy gondolom, hogy ha baj van, akkor összefogni kell, nem pedig szétfelé húzni a szekeret, mert abból csak még nagyobb baj lesz. Arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, ha van bárkinek is olyan módosító javaslata, olyan ötlete, amivel a hazai vidéki munkahelyeket tudjuk szaporítani, azt tegye meg. Köszönöm, hogy szólhattam. ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Végh Tibor képviselő úrnak, az MSZPfrakcióból; őt majd Spiák Ibolya kö veti, a Fideszből. VÉGH TIBOR (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Szándékosan nem kívántam a vita menetét különböző gazdasági jellegű tényekkel, számokkal befolyásolni kétperces hozzászólásokban, de felgyűlt annyi, hogy az ilyen t ürelmes típusú embernek, mint amilyen én is vagyok, lenne egykét mondanivalója, mielőtt a lényegi hozzászólásomat elkezdeném. Pozsonyban, nem tudom, tudjáke, Európa első autógyára működik, Pozsonyban éppen most zárják be a Skoda autógyárat, mert a recess zió Szlovákiát is elérte. Szentgotthárdon a General Motors szeptember óta viszont teljes kapacitással termel, és a Mercedesgyár is idetelepült, és esze ágában sincs kimenni innen. És hogy még egyet mondjak, az éllovas Svédországban a gazdaságélénkítő tevé kenységnek megfelelően tavaly 44 ezer Volvo teherautót gyártottak, az idén 400at fognak gyártani. Ennyit arról, hogy a magyar kormány mit tesz meg a gazdaságélénkítésért. Szóba került itt többször is Anglia. A hazai GDPjének körülbelül 40 százalékát fogj a bankkonszolidációra fordítani, a mi 600 milliárdos bankcsomagunk 23 százalék lesz, ha hirtelen jól számoltam. Anglia mínusz 1 százalékos növekedést tervez, akkorát, amekkorát éppen Magyarország. Nézzük Romániát, mert szintén éllovas, itt többen említett ék. Romániában éppen most mennek majd