Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 7 (174. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - HAJDU LÁSZLÓ (MSZP):
2451 nemzetközi pénzügyi válság az, ami elsősorban okozta a dolgokat, és én sem vitatom, hogy bár egy eredményes kiigazítás vége felé jártunk, kétségkívül a magyar gazdaság f elkészületlenebb, sérülékenyebb volt éppen emiatt, mint más gazdaságok, de nem a magyar gazdaságot érte először a hatás. Ki ne hallott volna Izlandról meg arról a sok bankkonszolidációról, ami a nyugateurópai országokban lezárult? Éppen ezért csak azt tud om mondani, hogy nem feltétlen jobban - bár ez is igaz lehet , hanem gyorsabban érte Magyarországot a hatás, viszonylag gyorsan reagálva. Lehet, hogy lesznek olyan követőink, akik bizony nem fognak tudni ilyen, mondjuk úgy, elegáns módon kijönni ebből az elsődleges hatásból. Amit még szeretnék mondani - mert nemcsak Szlovákia, most már az IMFkölcsön felvétele miatt más országok is példák : 1976ban NagyBritannia vagy az Egyesült Királyság is IMFsegítségre szorult, csak hogy egy konkrét nyugateurópai, uniós tagállamot is mondjak. De persze van olyan dolog, amiben szeretnénk, gyeplabdában biztosan szeretnék Pakisztánnal egy csoportba kerülni, futsalban biztosan szeretnénk Ukrajnával egy csoportba kerülni, de nem erről van szó. Arról van szó, hogy Európáb an az uniós előrejelzés alapján Görögországban, Írországban, az Egyesült Királyságban és Romániában mélyen magasabb költségvetési hiány várható erre az évre például, mint Magyarországnak. Erről van szó. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt O rszággyűlés! Néhány percre szeretném a figyelmüket kérni. Egy kis szünetet tartva a napirendi pont tárgyalásában egy megjegyzést kell tennem, és ezt mint a parlament alelnöke kötelességem megtenni. Az előbb elhangzott a parlament egyik volt korelnökével ka pcsolatban egy megjegyzés, amit pontosítanom kell időben. Ez körülbelül úgy hangzott el, hogy a korelnök úr a chilei diktátort példaképként említette. Szeretnék idézni abból a jegyzőkönyvből, ami ezt a felszólalást tartalmazza. Az ország jövőjéről szólva V arga László egykori alelnök azt mondta: “Ahol szakértelemre van szükség, ott a legjobbak kapják a megbízást. Felrémlik előttem a délamerikai Chile példája, ahol ’85ben elképesztő nyomort láttam, majd ’88ban egy megváltozott, gazdasági fejlődésben levő o rszágot. Megkérdeztem ismerőseimet, mi volt az oka ennek a változásnak. A válasz így hangzott: van egy fiatal közgazdászunk, Hernan Büchi, aki elment a diktátorhoz, és azt mondta neki: tábornok úr, én nem vagyok a maga híve, de a gazdasági válságot képes v agyok megoldani. A feladatot megoldotta, és ma Chile gazdasági fejlődésben DélAmerika vezető állama.” Azért kell megvédenem Varga Lászlót, a mindnyájunk által tisztelt egykori korelnököt, mert ő igazi demokrata volt, a diktatúra ellensége, de a szakértele m híve. Ezt a megjegyzést meg kell tennem időben. Köszönöm szépen. (Taps.) Folytassuk a vitát! Hajdu Lászlóé a szó két percben. HAJDU LÁSZLÓ (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 6 óra 32 perc van ennek a törvénynek a megvitatására. Én annak a bőség ét látom itt, hogy túl nagy az idő ahhoz, hogy tudjunk érdemi dolgokat mondani. Hogy kitöltsük ezt a 6 óra 32 percet, beszélünk mindenről. Valahogy el kell tölteni ezt a napot, hiszen ennyi idő van rá, nem vihető egyik napról a másikra át a meglévő idő. Ez ért mindenkinek minden eszébe jut. Csak ha valaki hallgat vagy néz bennünket: a költségvetést megalapozó törvényről vitatkoznánk természetesen, de egészen mást, mindenfélét, ami eszünkbe jut, mindent el lehet itt mondani. Ez a magyar parlament, olyan, mint a Hyde Park, kiállok, és azt mondok, amit akarok. Tulajdonképpen a költségvetést megalapozó törvény nem másról szól, mint magának a költségvetésnek arról a tételéről, ami egyik oldalról biztosítja a bevételeket, a másik oldalról pedig megmondja, hogy mily en kiadások lehetnek, illetve a hiányt rögzíti, hogy az milyen határok között lehet, és milyen ára van ennek a hiánynak. Erről van szó ezekben a törvényekben, és bárhol, ahol