Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 22 (157. szám) - Szatmáry Kristóf (Fidesz) - a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterhez - “Meddig büntetik a budapestieket a növekvő repülőgépzajjal?” címmel - PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Áder János): - SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz):
233 PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném megnyugtatni, hogy a tárca foglalkozik a Ferihe gyen képződő hangos repülőgépzajnak lehetőleg a minimálisra való csökkentésével. Úgy gondolom, meg kell érteni a lakosokat, és a tárca is azt gondolja, hogy azok a panaszok, amelyek ebből a térségből érkeznek, valósak, ezekre oda kell figyelni, és lehetősé g szerint a kiküszöbölésükhöz segítséget kell nyújtani. Ahogyan írásbeli válaszunkban önnek hangsúlyoztuk, ez nagyon nagy feladat. Kényes egyensúlyt kell találni a tekintetben, hogy mi a társadalmi és gazdasági érdekünk, mik a budapesti repülőtérhez kötődő nemzeti érdekek, és az ott élő lakosság érdekei közötti összhangot hogyan tudjuk megteremteni. Azt gondolom, legalább olyan nagy baj volna, ha most egyértelműen azt mondanánk, hogy holnaptól megtiltják Ferihegyen a le- és felszállásokat. Ez nem járható út , ezért kell azokat az eszközöket, lehetőségeket használni, amelyek egyébként a nemzetközi szabványokban és a nemzetközi eljárásokban szokásosak. Az új cargobázis megépítése legalább annyira nemzetgazdasági ügy, mint a versenyképesség javítása egy csomó fo glalkoztatási és egyéb üggyel összefüggésben. A tárca végzett vizsgálatokat. Amennyiben a cargo forgalma felfut, és ténylegesen működni tud, az maximum 15 százalékkal növeli meg a hangterhelést ebben a térségben. Reményeink szerint - a tendencia is ezt mut atja, hiszen ez az egész világon problémát jelent - a gépek folyamatosan csendesebb és kisebb zajterheléssel le, felszálló gépekre cserélődnek. Az az érzésünk, ezzel minimális zajterhelésnövekedés lehet, és megígérem önnek azt is, hogy segítjük, a szabál yozást úgy alakítjuk, hogy a cargoforgalom ne az éjszakai zajterhelést növelje, hanem lehetőleg abban az időszakban, amikor a legkevésbé zavarja a lakosságot. Ön kifogásolta, hogy a tárca miért azt válaszolta önnek, hogy a repülőtér közvetlen közelében mié rt csak fizikai beavatkozással, akusztikai védelemmel lehet a zajterhelést csökkenteni. Szeretném felhívni az ön figyelmét, hogy ez Londonban és Amszterdamban ugyanígy zajlik, és azt gondolom, ha idáig eljutunk, hogy már ezzel is tudunk segíteni, akkor az egy nagy előrelépés, és ezen a területen a tárca ösztönözni fogja az ez irányú előrelépést. Ön kiemelten érdeklődött a tekintetben, hogy a XVI. kerületben hogyan és mint folynak a terhelések, így az északkelet felé felszálló gépek körülbelül 3040 repülőgé pet jelentenek. Természetesen amennyiben ön kéri, a zajméréseket itt el fogja végeztetni a tárca, hogy kiderüljön, kelle, hogy az övezet része legyene vagy sem. Pillanatnyilag a zajmérések azt mutatják, hogy erre nincs indokoltság. Az pedig, hogy milyen eszközökkel és milyen módon mérjük a repülőtér környékén a zajszintet, szeretném felhívni az ön figyelmét, hogy ugyanazokkal a szabványokkal, ugyanazokkal az eljárásokkal, mint mindenhol a világ nagy repülőterein. A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet fe lügyelete mellett a tárca közel tíz éve foglalkozik ezzel a vizsgálattal, és ennek eredményei alapján alakítja az álláspontját e tekintetben. Az, hogy lesze Budapest környékén más repülőtér, amelyre esetleg a cargo, a személyszállítás átterjed, azt gondol om, nem elsősorban a kormány feladata új repülőtér építése. Amennyiben a vállalkozók ilyen igénnyel jelentkeznek, a tárca tudja segíteni a repülőtér létrejöttét és ezzel is a zajterhelés esetleges szétterítését. El kell mondanom, hogy a zajterheléssel és a zajtérkép nyilvánosságával kapcsolatban szeretném a képviselő úr figyelmét felhívni: az összes érintett önkormányzat megkapta, a KTI honlapján ön is megnézheti. Azt gondolom, ha ön megalapozottan mondott véleményt, akkor biztosan van is információja, hogy milyen zajterhelés éri ezeket a területeket. Köszönöm szépen az ön figyelmét. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem Szatmáry Kristóf képviselő urat, elfogadjae az interpellációra adott választ. SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz) :