Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár:
2115 számos településen tapasztalhatunk vagyonvesztést, számos alkalommal tapasztalhatjuk azt, hogy a települési önkormányzatoknak átadott vagyon nem feltétlenül az alapvető feladatra, az alapvető célra hasz nosul. Félreértés ne essék, nem azt gondoljuk - se én, se a kormány egyetlen tagja sem , hogy a szenátusokban vagy az egyetemek gazdasági tanácsaiban ne kiváló szakemberek ülnének. Azonban minden alkalommal előfordulhatnak előre nem kiszámítható körülmény ek, minden alkalommal előfordulhatnak a legjobb szándék mellett is vezetői hibák, ezért olyan felelősségi rendszert és működési módot kell kialakítani, amelyben ezek a hibák nem sújtják vagy legalábbis nem tehetik tönkre az intézmények, az intézményhálózat működését. (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Hasonló a helyzet a vállalkozás szabadságával is. Ez egy nagyon rokonszenves érv. Valóban indokolt az, hogy az egyetemek józan korlátok között részt vehessenek vállalkozáso kban, hasznosíthassák az általuk felhalmozott szellemi tőkét, hasznosíthassák az általuk megszerzett vagyont és bevételeket. Azonban itt is azt a kockázatot kell mérlegelni, hogyan lehet elejét venni annak, hogy a vállalkozás, az ilyen módon létrejövő gazd asági társaság esetleges negatív eredménye magával rántsa vagy jelentős hátrányba hozza az adott felsőoktatási intézményeket. Ne felejtsék el képviselőtársaim, hogy ebben az esetben éppen az a felhalmozott szellemi tudás és korábban befektetett állami vagy on mehet kárba, amelynek a megőrzését biztosan közös feladatunknak érezzük. Éppen ezért ebben a kérdésben nagy megfontoltságot javasol a kormány az Országgyűlésnek, azt, hogy gondosan mérlegelje, egyik vagy másik megoldásnak mi az előnye és mi a hátránya, hogy hogyan egyensúlyozható ki az intézmények autonómiájához tartozó gazdálkodási szabadság és az állami felsőoktatási intézményrendszer fenntartásához fűződő közérdek, hogyan teremthető olyan egyensúly, amelyik nem bürokratikus szabályokkal korlátoz egyik vagy másik irányba, hanem valódi, érdemi közös döntési folyamatokat és megnyugtató megoldásokat hoz. Szeretném elmondani azt is, hogy két pontot mindenképpen különösen megfontolandónak tartunk. Az egyik a gazdasági taná csokkal kapcsolatos szabályozás. A javasolt szabályozás szerint az állam által delegált tagok a gazdasági tanácsban tanácskozási jogú részvevőkké válnak. Ez azt jelenti, hogy az a fenntartói felelősség, amit a jelenlegi gazdasági tanácsi struktúra sok szem pontból az eredeti szándékokhoz képest gyengébb állapotában is betölt, tovább gyengül, ugyanakkor a gazdasági tanács jogkörei erősödnek, sajátos módon a szenátus által választott gazdasági tanács kerül a szenátussal szemben diktáló pozícióba. Például a köl tségvetés előterjesztésére csak neki van joga. Ennek a megoldásnak mind a pontos jogi szabályai, mind a valódi célszerűsége vitatható, de legalábbis megfontolandó. Kialakulhat olyan helyzet, amikor a gazdasági tanács és a szenátus között valamilyen ok miat t megbomlik az összhang, és ilyen esetben kérdésessé válhat az intézmény költségvetésének elfogadása. Az ilyen helyzeteket megfelelő átmeneti szabályokkal kell kezelni és megoldani. Hasonlóképpen megfontolást igényel az a javaslat, amelyik azt mondja, hogy az Európai Unióban megszerzett akkreditációk, szakakkreditációk, illetve doktoriképzésakkreditációk a Magyar Akkreditációs Bizottság véleménye nélkül kerülhessenek az Oktatási Hivatal elé döntésre, lényegében a Magyar Akkreditációs Bizottság kerüljön ki ebből a folyamatból. Ez is bizonyos aggályokat kelt. Egyébként Európában szinte minden országban létezik nemzeti akkreditáció, ennek felelőse a nemzeti akkreditációs testület. Ráadásul a magyar szabályozás szerint ez a felsőoktatás mint egész belső autonóm iájának a része, s erről szintén az alkotmánybírósági határozat szól. Azt gondolom, itt ismét azt kell mérlegelni, hogy nem öntjüke ki a fürdővízzel együtt a gyereket is. Magyarán szólva, annak érdekében, hogy könnyítsük azt - egyébként indokoltan , hogy a jól működő külföldi képzéseket ne kelljen nulláról akkreditáltatni, cserében elveszítsük a Magyar Akkreditációs Bizottság által képviselt felsőoktatási minőségi kontrollt.
