Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár:
2113 A második, amivel támadják ezt a javaslatot, hogy ez a tandíj rejtett vissz ahozatala ebben a rendszerben. Azt hiszem, hogy akik itt ülnek, nem vagyunk sokan, azok tudják nagyon jól, hogy államilag finanszírozott képzés van állami egyetemen is, magánegyetemen is, tandíjas képzés van állami egyetemen is, magánegyetemen is. Azt, hog y mennyi az államilag finanszírozott hallgatók száma, a mindenkori kormány határozza meg. Ez egy kormányzati politika része. A tulajdonnal való szabadabb gazdálkodásnak semmi köze ehhez a témához nincs. Végezetül a bizalom kérdését hangsúlyoznám újra. Aki ez ellen a javaslat ellen érvel, annak el kell mondania azt, hogy miért gondolja úgy, hogy az a magyar szellemi elit, amelynek ünneplése tegnap is történt a magyar tudomány napján, és minden egyes állami, nemzeti ünnepen, vagy bármilyen, az oktatással össz efüggő ünnepi eseményen, ahol mellünket verjük és hajbókolunk a szellemi elit teljesítménye előtt, lényegében kiskorú, mert azt mondjuk, hogy fiam, lányom, a te kezedbe kés, villa, olló még nem való, te a vagyonnal ne gazdálkodj. El kell tudni mondani azt, hogy Szlovákiában meg Romániában mitől érettebbek a szenátusok tagjai az ilyen típusú döntések meghozatalára. Úgyhogy ezzel a felelősséggel kell szerintem ehhez a kérdéshez hozzányúlni. Ehhez, említem még egyszer, minden olyan típusú szakmai segítséget, k orrigáló szándékot, amely elősegíti az alapvető cél megvalósítását, hogy a magyar felsőoktatás versenyképes legyen abban a régióban, olyan jogokkal rendelkezzenek a magyar szenátusok és az egyetemi elit tagjai, amellyel a külföldi állami egyetemek vezető t estületei rendelkeznek, örömmel veszek. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíváne felszólalni az államtitkár úr. (Jelzésre:) Igen, 15 perc áll rendelkezésére. ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztéri umi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány mindenképpen támogatja a beterjesztő képviselőknek azt az alapvető stratégiai célkitűzését, amelyik arra irányul, hogy a magyar felsőoktatás a megváltozott körülmények, az Európáb an is változó, felsőoktatásról alkotott kép körülményei között, a kialakuló Európai Felsőoktatási Térben is eredményes, sikeres, versenyképes lehessen. Versenyképes lehessen abban az értelemben is, hogy a magyar hallgatókon kívül eredményesen versenyez a k ülföldi hallgatókért is, hiszen az az ország lesz hosszabb távon ezen a piacon eredményes, amely képes arra, hogy ha tetszik, ilyen áttételes módon szellemi terméket exportáljon. Ebben is ugyanaz a helyzet, mint amit az idegenforgalomról mondanak, hogy azt adjuk el igazán jól, amit itthon adunk el külföldieknek. Egyetértés van abban is, hogy fontos cél, hogy a felsőoktatás képes legyen arra, hogy a benne lévő szellemi és innovációs kapacitás minél hatékonyabban, minél eredményesebben érvényesülhessen a gazd aságban, minél inkább motorja legyen egyegy felsőoktatási intézmény az adott térségnek, az adott térség kutatásfejlesztési vagy éppen gazdaságfejlesztési elképzeléseinek. Azt el kell mondanunk, hogy az elmúlt években számos olyan lépés történt, amelyik e bbe az irányba mozdította el a felsőoktatást, amelyik versenyképesebbé, jobbá tette ezt a felsőoktatási rendszert, amelyik alkalmassá tette arra, hogy sikeres és eredményes legyen, a magyar hagyományokra épülve, a megváltozott körülmények között a XXI. szá zadban is. Érdemes talán megemlíteni néhány ilyen elemet. A bolognai rendszer bevezetését, amelyik ugyan sok gonddal, sok nehézséggel jár, de mégiscsak Magyarországot egy nagyon fontos területen teszi az éllovasok egyikévé, teszi versenyképes, eredményes, hatékony szereplővé. Idetartozik az a nagyon jelentős felsőoktatási fejlesztési program, amelyik részben PPPből, most már pedig leginkább európai uniós forrásokból valósul meg, és amelyik lehetővé teszi azt, hogy a magyar felsőoktatási intézmények infrast ruktúrájukban, eszközeikben is versenyképesek lehessenek. Idetartozik az a Pólusprogram, amelyik a felsőoktatási intézmények tapasztalatait gazdasági