Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár:
2107 Az infláció üteme a 2008. évben várható 6,4 száza lék után 2009ben 4,5 százalék. Ez az eredeti tervezettnél egy kicsit magasabb. Mindezen makrohatások értelmében, ami ebből adódik bevételcsökkenés, ennek hatására kiadáscsökkenéseket kellett a költségvetésen átvezetni, hiszen a makropályánál a különféle n övekedési adat, a foglalkoztatási adat, minden összességében adó- és járulékcsökkentéssel együtt bevételcsökkenéssel jár, mindezeknek az ellensúlyozására kiadáscsökkentő lépéseket kell megtenni a költségvetésben. Ez, amiről vitatkoztunk: közszféra, nyugdíj , 13. havi bér, bérbefagyasztás, nyugdíjaknál a 13. havi csak egy bizonyos korig, bizonyos mértékig, csak azoknak, akik… Mindezen folyamatok eredményeként, és itt amit Herényi képviselő úr mondott, hogy esetlegesen pontatlanságok vannak a táblázatban, az v alószínűleg abból adódik, hogy a táblázatnak van olyan része, amely pénzforgalmi szemléletben számol, és van olyan része, amely eredményszemléletben számol, hogy ezek a számok legyenek legalább a jegyzőkönyv számára pontosan rögzítve, hogy nincs ebben kiad ás, nincs ebben tévedés a benyújtottban. A pénzforgalmi szemléletben az elsődleges bevételek 510 milliárd forinttal csökkennek a benyújtott rendszerben. Az elsődleges kiadások 655 milliárd forinttal csökkennek. Ez, ha hozzávesszük a 35 milliárd forintos ka matkiadásnövekedést, akkor azt eredményezi, hogy 110 milliárd forinttal csökken a hiány, ami 0,3 százalékos GDParányos hiánycsökkentést jelenít meg. Ha megnézzük azt, és hogy itt ezek a számok legyenek rendbe rakva, első dleges egyenlegben pénzforgalmi szemléletben a benyújtottnál 1,1 százalék a pozitív elsődleges egyenleg, ez a módosítások után 1,6 százalékra változik. Ez eredményszemléletben a benyújtottnál 1,4 százalék, és a módosítottnál 1,9 százalékra változik. Hiányn ál ez a pénzforgalmi szemléletben a benyújtottnál 3,1 százalékos hiány 2,8 százalékra változik, az eredményszemléletnél ez 2,9 százalékról 2,6 százalékra változik. Tehát ami ebben úgy tűnt esetleg Herényi képviselő úrnak, hogy pontatlanság, és nem ugyanazo k a számok szerepelnek két különféle táblázatban, ez abból adódhat, hogy az egyik pénzforgalmi szemléletben számolt, a másik eredményszemléletben került kimutatásra. Remélem, hogy sikerült ebben a rövid időben egy picit ezt a félreértést tisztázni itt a Há z előtt, és a vita további szakaszában ezzel már nem kell így foglalkozni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Úgy látom, már csak olyan frakciónak van legalábbis meghatározó i dőkerete, amelyeknek a képviselői eleddig legalábbis nem tartózkodtak az ülésteremben. Megkérdezem tehát, hogy vane valaki, aki szólni kíván. (Keller László jelentkezik.) Keller László államtitkár úr kétperces hozzászólásra jelentkezett. KELLER LÁSZLÓ pén zügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ebben a nagyon rövid időben csak azért kértem szót, hogy elejét vegyem annak, hogy holnap, ha esetleg valamelyik otthon lévő fideszes, ellenzéki képviselő hallgatja a mai vitát véletlenül, akkor ne ugyanarról szóljon a vita, mint amiről ma a Fidesz oldaláról szólt. Megmondom őszintén, hogy reggel óta árgus szemekkel figyelem azt, hogy milyen módon állnak hozzá az ellenzéki képviselők ehhez a helyzethez, amiben most ezt a költségv etést tárgyaljuk, és azt keresem, hogy hogyan lehet valamilyen kapcsolódási pontot találni a megszólalásukhoz. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy reggel óta mást sem hallok a szemközti padsorokból, mint azt, hogy hát ezen a költségvetésen bizony nem leh et eligazodni azért, mert itt tulajdonképpen ez a harmadik változat nem ad eligazodást. Szeretném világossá tenni, hogy a benyújtott írásbeli javaslathoz képest, bár nagyságrendileg komoly módosító javaslatok jelentek meg, de ez alapvetően a tájékozódási l ehetőséget nem rontotta.