Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János): - IVANICS FERENC (Fidesz):
2108 Világosan elmondtuk azt, és soha nem volt még olyan, hogy a kormányzat a szándékát már előre, a módosító javaslatokat tekintve előre rögzítette és előre a képviselők rendelkezésére bocsátotta. Tehát az a néhány előirányzat, ami per sze számos a költségvetésben, de mégis lényegét tekintve csak egykét előirányzatot érint, úgy gondolom, hogy az ellenzéki képviselők számára is átlátható, világos. Remélem, holnap reggel a vita úgy fog folytatódni, hogy már nem fognak órákat vitatkozni ez en a formaságon. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) (19.30) ELNÖK (dr. Áder János) : Még ketten jelentkeztek hozzászólásra, vagy egyikük használja az időkeretet, vagy elosztják egymás között. Babák Mihály képviselő urat illeti elsőként a szó. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót. Államtitkár úr, megdöbbent, amit mond. Komolyan mondom, megdöbbent. Ön előírja azt, hogy miről beszéljen az ellenzék. Ahelyett, hogy arról beszélne, hogy utolsó pillanatban adták be ezt a katyvaszt, amivel leveszik a költségvetés i tarifákat, ön most meg kívánja határozni, hogy miről beszélünk. Úgy gondolom, a saját bajukról és az ön saját problémáiról kéne beszélni őszintén, és az tisztességes lenne, és nem már most, ma este zárás előtt még az ellenzéket orrba nyomni. Tisztességte len, nagyon pártállami a módszere. Meghatározza, hogy miről beszéljünk. Szégyen! Skandalum! Idáig züllöttünk le, hogy egy államtitkár meghatározza, hogy miről beszéljen az ellenzék, és hogyan beszéljen. Ez a saját magánügye! Köszönöm szépen. Felháborító! E LNÖK (dr. Áder János) : Ivanics Ferenc képviselő urat illeti a szó. IVANICS FERENC (Fidesz) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ön úgy fogalmazott, hogy nem volt olyan, hogy a kormány előre közölte volna a szándékát. (Keller L ászló: Módosítási szándékát!) Tisztelt Államtitkár Úr! A parlamenti menetrendet én úgy ismerem, hogy a kormány közli a szándékát, beterjeszt egy javaslatot, amiről vitatkozni lehet. Sőt a költségvetést úgy terjeszti be a parlament elé, hogy arra legyen ide je az ellenzéknek, hogy átnézze, feldolgozza, mert nyilván kisebb apparátus áll a rendelkezésére. Tehát amit ön mond, azt ne érdemként adják elő! Azt kellene csinálni a kormánynak, hogy beterjeszt egy koherens javaslatot, és nem úgy kezdődik maga a módosít ás, hogy maga a pénzügyminiszter kezdi módosítani a saját javaslatát. Mi jön még ezután? Holnapután megint módosítanak, és megint örülhetünk, hogy a kormány elárult valamit a szándékából? Hát hol van itt a tisztességes kormányzás? Hol van itt az a lehetősé g, amit olyan sokszor elmondanak? Vagy megint az történik, hogy nem fedik fel teljesen az igazságot? Majd decemberben? (TataiTóth András: Világválság…!) A költségvetés tárgyalása egy ilyen helyzetben egyértelmű helyzetet követel, olyan helyzetet, amikor e gy kormány elmondja világosan a szándékát. Itt pedig nem ez történik, hanem még az ellenzéknek kell örülnie, hogy a kormány megosztja a véleményét. A parlament az a hely, ahol meg kell osztani ezt a véleményt, úgyhogy ezt nem tudjuk elfogadni. Hogy a költs égvetés hogyan alakul, az meg nyilván majd a kormányzati szándékok kiderülésekor lesz majd végleges.