Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - SZABÓ LAJOS (MSZP):
2106 a költségvetésekbe és a politikába azt, hogy hogyan lehet a magyarországi cigányságnak kitörési pontokat találni, akkor nagyon nagy hibát követünk el, mert csak ímmelámmal állu nk hozzá a romakérdéshez. Ezért tehát nagyon fontosnak tartom az óvodáztatást. Ha továbbgondolunk és továbbmegyünk ezen a mezsgyén, azt is lehet látni, hogy ez a folyamat el tudja indítani azt, amiért egyébként ebben a parlamentben nagyon sokan dolgoztak é s dolgozunk, hogy a munkahelyek megszerzése, megtartása szintén fontos elem lehet. (19.20) De még egyszer visszanyúlok, ha nem lesz kellő oktatási képünk abban, hogy hogyan kell előrelépni, akkor nem lehet a munkahelyekről kellőképpen és kellő súllyal besz élni, ezért tehát azt gondolom, hogy a magyarországi cigányságnak egyszer szüksége van az oktatásra, szüksége van a foglalkoztatásra, és ugyanolyan szüksége van a lakhatásra és az egészségügyre, amelyet egyébként megfogalmaz a roma integrációs évtized prog ramja is. Tehát ezen okoknál fogva elmondtam, hogy fontos az, hogy ma Magyarországon ne az legyen, hogy a magyarországi cigányság olyan költségvetést fog kapni jövőre, amelyből nem tud semmit tenni, mert akkor egymással szembeállítja a társadalmi rétegeket . Nem azt kellene tenni ebben a válságos időszakban, amikor ilyen gazdasági megszorításokat kell hozni, hogy túl tudja élni az ország ezt a problémát, hanem pont ellenkezőleg, egy társadalmi szolidaritást kell vállalni, és egy politikai szolidaritást kell vállalni abban, hogy ez a helyzet kialakuljon, illetve megoldásra kerüljön. Ebben kérem én a parlamenti pártok összességét, mert akkor, hogyha a költségvetést támogatja az ellenzék is, akkor nemcsak a társadalmon belüli feszültségek fognak csökkenni, hanem a magyarországi cigányságnak is jobb fog lenni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Szabó Lajos képviselő úrnak, az MSZPfrakcióból. SZABÓ LAJOS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. A vi ta folyamán több képviselő is - Herényi Károly képviselő úr, Szászfalvi László képviselő úr és a legvégén, itt a vége felé Ivanics Ferenc képviselő úr is - a módosításnak, ami a makropálya miatti módosítás, benyújtásra került, annak a pontatlanságát, a fűn yíróelvszerűségét kifogásolták, és annak a belső tartalmát kifogásolták, ezért én most szeretnék a számomra rendelkezésre álló időben néhány gondolatot erről mondani, és még talán van ideje a képviselő úrnak is, hogy tud rá reagálni a végén. Tehát a jelenl egi makrogazdasági folyamatok függvényében úgy tartotta a kormány, és ehhez a kormánypárt is a támogatását adta, hogy célszerű egy olyan makropályát felvázolni, amely a legpesszimistább forgatókönyvet vázolja föl, és ehhez biztosítja a költségvetésben azok at az eszközöket, amelyekkel ez a pesszimista forgatókönyv végigvihető, tehát aminél várhatóan csak jobb lehet. Ez a feltétele annak, hogy Magyarország ebben a pénzügyi válságban is stabilan finanszírozni tudja a költségvetést, azért van ez a szemlélet enn él a fajta módosításnál. (Babák Mihály: Gyenge magyarázat.) A makropálya változásának legfontosabb pontjai, amelyekre tekintettel kellett lenni. A háztartások fogyasztása az eddig feltételezett minimális növekedés helyett érzékelhetően mintegy 3 százalékka l csökkenni fog várhatóan. Ezt tartalmazza az a táblázat, amit a benyújtott módosító indítvány mellékleteként minden képviselő megkapott. A beruházások a korábban feltételezett 4 százalékos növekedés helyett némileg szűkülni fognak, ezt is a táblázat tarta lmazza, ami a mellékletként be van nyújtva, és az exportlehetőségek is jelentősen csökkennek. A kivitel növekedése reálisan számolva a mostani ismeretek alapján - hangsúlyozom, hogy minden a mostani ismeretek alapján - 4 százalékot fog elérni. A felvázolt folyamatok alapján 2009ben nem számíthatunk a GDP eddig feltételezett 1,2 százalékos növelésére, és az első gondolatomként elmondottak szerint egy 1 százalékos csökkenéssel lett megtervezve a költségvetés.