Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János): - IVANICS FERENC (Fidesz):
2101 Azzal kapcsolatban, ami Magyarországon jelenleg történik, hallhattuk az előbb Harangozó képviselő úr előadásában, csak egy lehetőség van, így tessék végiggondolni, hívta fel a figyelmet rá, mintha csak egyetlenegy ga zdasági lehetőség volna. A közgazdaságtan ennél sokkal színesebb tudományág, és sokkal több lehetőséget tartogat a számunkra. Mindenképpen a figyelmébe ajánlanám, hogy azt lenne érdemes megnézni, hogy az elmúlt hat évben miért nem fogadták meg az ő javasla tait, miért történt az, hogy Magyarország a lejtőre került, és gyakorlatilag ebben a legyengült állapotában érte ez a válság. A parlament tárgyalási menetrendjében többször szerepelnek olyan előterjesztések, amelyek több bizottságot is é rintenek. Szeretném felhívni a Pénzügyminisztérium figyelmét arra, hogy azok a tárgyalások és azok a szerződések, amelyek most megköttetnek, véleményem szerint érinthetik az európai integrációs bizottság működését is, hiszen az Európai Uniótól is veszünk f el hitelt. Én tehát határozottan azt kérném a Pénzügyminisztériumtól, hogy tájékoztassák az európai integrációs bizottságot is, amikor ez a szerepe a bizottságnak. Úgyhogy megköszönnénk, hogyha ez így történne. (Keller László: Napirendre kell tűzni!) De ha már az Európai Unióról van szó, akkor mindenképpen érdemes megnézni, hogy hogyan is állunk. Vidéken sok helyen úgy érzik az emberek, hogy manapság Magyarországon a dolgok meglehetősen nehézkesen működnek, és ha a költségvetésre hasonlatot kellene használn unk, akkor azt mondhatnánk, hogy bizony a magyar költségvetés úgy működik, mint egy elromlott italautomata: az ember bedobja a pénzt, aztán a gép elkezd morogni, zörögni, még azt is halljuk, hogy valahol leesik az a flakon, aztán a végén meg nem jön ki sem mi a gépből. Ez a pályázati rendszerre különösképpen igaz lehet, hiszen az a rengeteg kiírt pályázat a csökkentett forrásokkal nem teremt megfelelő lehetőséget sem az önkormányzatoknak, sem a vállalkozóknak arra, hogy megfelelően használják fel. Persze, ez komoly gondokat jelenthet, hiszen a 20072008ra tervezett 400 milliárd forintból mindössze 40 milliárd forintnyi valósult meg a pályázati lehetőségekből, ez mintegy tizedrésze annak, ami lehetséges volt. Hallunk olyanokról is, hogy nyertes pályázatokat n em fizetnek ki, csökkennek a keretösszegek az EUpályázatokon. Itt vajon mi történik? Hogy lehetséges az, hogy elmennek a minisztériumok, és az államtitkári egyeztetésen, ahol a Pénzügyminisztérium jelen van, ott csökkentik a támogatásokat. Több ilyen támo gatást lehet mondani, ilyen a TÁMOP, és sorolhatnánk a többit. 3040 százalékára esik vissza a támogatási keret, amire azt mondják, hogy persze nincs pénz. De akkor mi történt két éve? Akkor miért nem látták, hogy most hogyan fogunk állni? Jelen pillanatba n tehát azt látjuk, hogy a pályázati források csökkennek, mikor manapság már csak ez a lehetősége adódik az önkormányzatoknak. Amikor két évvel ezelőtt beszéltünk arról, hogy az egészségügyi reform hogyan alakul át, akkor megígérték, hogy persze, majd a tá mogatási források rendelkezésre állnak, és működhet a rendszer. A kapuvári kórházat bezárták, átalakították passzív kórházzá. Mi történt? Azt mondták, hogy elindul majd az egynapos ellátás. Még mindig nem indult el, a pályázati pénzek még mindig nem érkezt ek meg, azok a betegek, akiknek az lett ígérve, hogy átalakulás történik, két éve várják azt, hogy Kapuváron megfelelő ellátás legyen, és az egynapos sebészet végre a normáknak megfelelően beinduljon. De ha a pályázatokról beszélünk, akkor mondhatom a fert ődi kastélyt is. A fertődi kastéllyal kapcsolatban 2004ben Hiller István miniszter a fertődi kastély kapujában ígérte meg, hogy 2009re, a Haydnévfordulóra komoly fejlesztések lesznek, és Haydnközpontot hoznak létre a fertődi Esterházykastélyban. Ehhez képest a 20042005ös fejlesztések után nem történt semmi. A kormány átterelte a pénzt a regionális fejlesztésre, már nem vállalt felelősséget, az elején még 12 milliárdról volt szó, aztán kiderült, hogy a regionális fejlesztésben ennyit nem lehet adni, a kkor 4 milliárd forintról beszéltek, és abból a 4 milliárd forintból sem lehet látni még mindig semmit, 2009 májusában pedig már itt van a nagy ünnepség. Nem történik semmi, a pályázati pénzek nem érkeznek meg.