Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP):
2035 Ilyen körülmények között, a konkrét számok alapján, ami rendelkezésre áll - például az agrárfejezetben - nehéz megítélni, hogy mit szándékozik a kormány, az agrárágazat jövőbeni sorsával cselekedni, milyen irányokban kívánja tová bbfejleszteni ezt az ágazatot. Egy költségvetésnél - főleg, amikor szűk a költségvetés - bizonyára prioritásokat kell megszabni. Hát az egészségügy, az oktatás számomra is prioritás, de számomra prioritás az agrárgazdaság is, hiszen élelmiszerelőállításró l van szó, és azt hiszem, az minden magyar állampolgárt - a csecsemőtől az aggastyánig - érint, hogy milyen élelmiszert fogyaszt. Az sem mindegy, hogy ez magyar élelmiszere és egészséges élelmiszere. Ahhoz, hogy versenyképes és egészséges magyar élelmisz ert állítson elő az agrárgazdaság, szükséges bizonyos támogatási rendszer, és szükséges egy szakigazgatás és egy ellenőrzési szolgáltatás. Ami a támogatásokat illeti - rendkívül rövid idő áll rendelkezésemre, hogy megemlítsek egykét problémát, erről majd más képviselőtársaim fognak beszélni , a támogatások európai uniós és nemzeti támogatásból állnak. Azt már látjuk a jelenleg rendelkezésre álló anyagból is, hogy a top up nevű nemzeti támogatás ismét 25 milliárddal kevesebb, mint amennyit egy 2004ben, sz ocialista javaslatra hozott országgyűlési határozat előírna a kormány számára. Az uniós támogatásokhoz a kormány nem tud hozzányúlni úgy, hogy rátenné a kezét, és esetleg más irányba kanalizálná, de ahhoz már van joga a kormánynak, hogy milyen az elosztás, és milyen irányba osztja ezeket a különféle uniós támogatásokat. Hát itt már problémáink vannak, a mostani kormányfilozófiával nem értünk egyet. A másik terület, amit megemlítek: hogy jó minőségű élelmiszer kerüljön az asztalra, ahhoz megfelelő szakigazga tási hálózat is kell. Egy nyugdíjas főtisztviselő barátom mondta, hogy ilyen csapnivaló agrárközigazgatás, szakigazgatás még a Rákosirendszerben sem volt. Ezt még nem tudom, mert akkor még csak kis úttörő voltam, de azt tudom, hogy az elmúlt 40 évben még ilyen szakigazgatással nem találkoztunk, ilyen gyengén szervezett szakigazgatással, bár a kormány ezt a jelenleg működő Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalt mint pozitívumot hozza. No, vegyük azt, hogy ezt a hálózatot elfogadtuk. De az ezen belül működő élelmiszerellenőrzés csak akkor tud megfelelően működni, ha kap hozzá pénzt, paripát, fegyvert, tehát megfelelő módon finanszírozást kap. Azt látjuk a költségvetésből - hogy egy konkrét területet is mondjak, és ez pozitívumnak van beállítva , hogy 2008h oz viszonyítva 2009ben ez az ellenőrző szolgálat mintegy 2 milliárd forinttal nagyobb költségvetési támogatást kap. Csak azt nem teszi hozzá az anyag, hogy 2008ban 7 milliárdnyi plusztámogatást, pluszelőirányzatot kellett biztosítani ahhoz, hogy működjön . Tehát úgy látjuk, hogy ennek a szolgálatnak a támogatása eleve alultervezett, és ez még a 2009. évben is problémát fog okozni. Minden alkalommal elmondom, amikor lehetőségem van rá, hogy az agrárgazdaság fejlesztésében rendkívül fontos a szövetkezések, a beszerzési és értékesítési szövetkezetek fejlesztése. Egy héttel ezelőtt, amikor a 2007. évről beszéltünk, az agrárgazdaság 2007. évéről, akkor is kifogásoltam, hogy erre nem jutott elég forrás. Úgy látom, hogy most sincs meg az a kormányzati szándék, hog y ezt a szövetkezést hatékonyan segítse, mert sem a szöveges részben, sem a számokban ez nem tükröződik. Van még egy terület, amit megemlítenék: tejprogramról olvashatunk az anyagban. Szeretném felhívni a kormány figyelmét, hogy az Európai Unió 90 millió e urót fordít 2009től minden évben egy ingyenes gyümölcszöldség iskolai programra. Ehhez nemzeti stratégiát kell csinálni, és 50 százalékos társfinanszírozást biztosítani. Ezt sem látjuk az anyagban; egy olyan országban, ahol mindig probléma van - vagy gya kran probléma van - a gyümölcsértékesítéssel. Az már csak az én szívfájdalmam - és nagyon sokan másoknak a szívfájdalma is , hogy immár harmadik éve nincs szó a nemzeti lovasprogramról, amelyben ötpárti konszenzus volt valamikor, és így aztán nincs a terá piás lovagoltatás lehetőségéről sem szó, pedig ez is nagyon nagy réteget érintene, és nagy közösségi érdek lenne.