Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP):
2034 annak okán, hogy 8 általános iskolai vé gzettséggel sem bírnak , hogy igen, ezeket az iskolai végzettségeket megszerezhessék, annak érdekében, hogy a későbbiekben a munkaerőpiac által igényelt szakmai sajátosságokat is el tudják sajátítani, hogy a szakmai szükségszerűségeket is a magukévá tudjá k tenni. Azt hiszem tehát, hogy az a program, amely az elkövetkező hetekben a parlament elé kerül “Út a munkához” címszó alapján, igenis szoros együttélésben van magának a költségvetésnek a megrajzolásával, hiszen arra próbál ösztönözni, hogy mondjuk, a re ndszeres szociális segély keretei között lévő emberek egy jelentős hányada, közel a fele ki tudjon kerülni a másodlagos munkaerőpiacra, hogy ha az elsődlegest közvetlenül nem tudja megérinteni, de a közjellegű feladatok ellátásában mindenképpen szerepet já tsszon. (13.30) Nem mindegy, hogy kiszolgáltatottként vagy munkajövedelemből tudják az emberek az életüket élni. Címszavakban: azt gondolom, a Munkaerőpiaci Alapnak nyilván segíteni kell mindezek megvalósulásá t. Azt hiszem, hogy mivel a recesszió legkiváltképp a leghátrányosabb helyzetű térségeket sújtja és érinti, pozitív diszkriminációknak e tekintetben működni kell. Úgy hiszem, hogy a jövő érdekében példaként a hiányszakmák tekintetében nagyobb támogatási fe ltételrendszereket kell biztosítani, de akár közvetlen formában, az érintettek vonatkozásában is; példaként olyan szakmunkásösztöndíjak működtetésével, amelyek megmozdítják az érintetteket az efelé való elmozdulás tekintetében. Érdemes tovább növelni a tan ulószerződések életre hívását, pont azért, hogy olyan munkaerőpiaci környezetben sajátítsák el a tudást, szerezzék meg a szakmai gyakorlatot, amely a későbbiekben a megélési lehetőségüket biztosítja. És azt hiszem, érdemes elgondolkodni a 200910es akció tervekben foglalt európai források átcsoportosítási szükségszerűségén, mégpedig olyan irányban, amely alapvetően a vállalkozások élénkítését és az olyan típusú állami nagyberuházások működtetését, működésbe hozatalát gyorsítja, ami foglalkoztatásbővítéssel is párosul. Utolsó mondataim pedig arról szólnak, ami a nemzeti pénzügyi válság időszakában vagy adott esetben a bizonytalannak mondható világgazdasági környezetben való szerepvállalásunkat kell hogy jellemezze. Hiszek abban, hogy összefogással lehet előr elépni. Hiszek abban, hogy a nézetek különbözősége mellett is kell hogy legyenek olyan minimumpontok, amelyek zsinórmértékként politikai kurzusokat is képesek felülírni. Ezekben persze nem egyszerű megszülni a végkövetkeztetéseket, de gondolom, hogy szüksé gszerű, és ebben gyakorlatilag a 2009es költségvetés is egy etap, egy bázispont lehet, amely elindíthat ilyen típusú folyamatokat. Azt gondolom, egy a lényeg: meg kell védenünk az emberek megtakarításait, meg kell védenünk az emberek munkahelyeit, meg kel l védenünk a gazdálkodó szervezetek működését annak érdekében, hogy a későbbiekben a fejlődés lehetőségét a továbbiakban biztosítani lehessen. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Medgyasszay László, a KDNP képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azon kevés, néhány tucatnyi képviselőhöz tartozom, akik 1990 óta koptatjuk a parlament lépcs őit, és bizony sok minden történt az elmúlt 18 év alatt. A 19. költségvetés tárgyalásán veszek részt - hát ilyen még nem volt! Olyan már volt, hogy egy éjszakán keresztül szavaztunk ’91. december 30án délután 4től másnap délután 4ig - az akkori ellenzék obstrukciója mellett , de legalább volt miről szavazni, volt miről beszélni. Most miről beszélünk? A költségvetés harmadik változatáról. Horn Gábor azt mondta egy órával ezelőtt: lehet, hogy lesz negyedik is? Lehet, hogy ő tudja már, én nem tudom, de leh et, hogy lesz negyedik is.