Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 3 (170. szám) - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2008. október 13-ai ülésén elfogadott, de ki nem hirdetett “A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenü... - ELNÖK (Mandur László):
1930 Az Országgyűlés a módosító java slatot 23 igen szavazattal, 186 nem ellenében, 161 tartózkodás mellett nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Kérdezem, vane valakinek tudomása olyan indítványról, amelyről kellett volna, de nem döntöttünk. (Kovács Kálmá n jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincsen. Tisztelt Országgyűlés! Kovács Kálmán nyomott egy kettőpercest. (Kovács Kálmán: Teljes felszólalás.) Nyomott egy teljes felszólalást, nyilván, akkor kívánja jelezni, hogy van olyan, amiről kellett volna… Parancsoljon , öné a szó, képviselő úr. (19.00) KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A jogszabállyal kapcsolatosan ugyanaz a fölvetésünk van, amely korábban... (Jelzésre:) Elnézést, azt hittem, már megkezdte a napirendi pont tárgyal ását az elnök úr. ELNÖK (Mandur László) : Hát még nem. (Derültség.) Köszönjük szépen. Mindjárt odaérünk. Úgy látom, nincs senki, aki talált volna olyan módosító javaslatot, amiről szavazni kellett volna, de nem szavaztunk. Így, tisztelt Országgyűlés, annyit tudok mondani, hogy a zárószavazásra a következő ülésünkön kerül majd sor. A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2008. október 13ai ülésén elfogadott, de ki nem hirdetett “A Magyar Köztá rsaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről” szóló törvény záróvitája és zárószavazása ELNÖK (Mandur L ászló) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzéséről és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló megállapodás kihirdet éséről szóló, az Országgyűlés 2008. október 13i ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény záróvitája és a zárószavazás. A Házszabály 110. § (2) bekezdése és a házbizottság 1997. február 13án, illetve 1998. november 26án kelt általános érvényű á llásfoglalása értelmében az Országgyűlés által elfogadott, de ki nem hirdetett törvény tárgyalása során a záróvita és a zárószavazás szabályait kell majd alkalmaznunk. Köztársasági elnök úr átiratát az Országgyűlés elnöke kiadta a kijelölt bizottságoknak. Az átirat és a visszaküldött törvény az informatikai hálózaton T/6444/8. számon mindannyiuk számára elérhető. A ki nem hirdetett törvényhez az előterjesztő módosító javaslatot nyújtott be, amelyet a kijelölt bizottságok megtárgyaltak. Az erről készült együ ttes ajánlás T/6444/10. számon a honlapon szintén elérhető. Tisztelt Országgyűlés! Kezdeményezem, hogy a záróvitában a benyújtott módosító javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel a javaslatommal egyetért, kérem, hogy kézfelemeléss el szavazzon. (Szavazás.) Köszönöm szépen, ez jól látható többség.