Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 3 (170. szám) - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2008. október 13-ai ülésén elfogadott, de ki nem hirdetett “A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenü... - DR. DRASKOVICS TIBOR igazságügyi és rendészeti miniszter: - ELNÖK (Mandur László): - NÉMETH ZSOLT, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója:
1931 Megállapítom, hogy az Országgyűlés a záróvita szerkezetére tett javaslatomat nagy többséggel elfogadta. Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1. és 2. pontjaira. Először megadom a szót Draskovic s Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter úrnak, tízperces időkeretben. Öné a szó, miniszter úr, parancsoljon! DR. DRASKOVICS TIBOR igazságügyi és rendészeti miniszter : Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Az amerikai vízummentesség régi és jogos vágya, sőt igénye volt Magyarországnak. Nem véletlen, hogy olyan széles körű támogatás övezte azokat a törvényjavaslatokat, amelyek ennek alátámasztását szolgálták. A köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött egyezményt kihirdető törvényt az elnök úr felvetése i alapján ismételten áttekintettük. Arra a következtetésre jutottunk - egyezően egyébként elnök úr felvetésével , hogy a bűnügyi nyilvántartásról szóló 1999ben elfogadott törvény sajnálatos módon ma már csak részben felel meg az adatvédelemre vonatkozó h azai és nemzetközi elvi követelményeknek. Ez a bűnügyi nyilvántartás nem különíti el megfelelően a büntetőeljárás alatt állók és a bűncselekmények helyszínén ujjnyomataikat otthagyott ismeretlen nem érintettek adatait. Úgy gondolja a kormány, hogy a köztár sasági elnök úr felvetése alapján két feladatunk van. Egyrészt szükség van a régi törvény teljes körű felülvizsgálatára és egy, a mai adatvédelmi és bűnüldözési követelményeket egyszerre kielégítő bűnügyi nyilvántartási törvény és emögött informatikai rend szer megalkotására. Ennek az előkészítése már néhány hónappal ezelőtt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban megkezdődött. Azt tervezzük, hogy 2009 folyamán, legkésőbb 2009 szeptemberében az Országgyűlés elé terjesztjük az erre vonatkozó javaslatot. Addig is azonban, hogy minden kételyt és aggályt el lehessen oszlatni, a tekintetben, hogy az amerikai hatóságoknak vagy más, esetleg nemzetközi szerződés alapján ilyen információkhoz hozzá jutó országok hatóságainak tudomására ne jusson olyan személyes ad at, amely nem a büntetőeljárás alatt állókra vonatkozik, az önök előtt lévő módosítást javasoljuk a törvényben végrehajtani, amely világossá teszi, hogy ilyen nemzetközi szerződés alapján csak a büntetőeljárás alatt álló személyek - ilyenek egyrészt a gyan úsítottak, vádlottak, másrészt pedig az elítéltek - adatai adhatók ki más országok részére, és természetesen a bűnügyi nyilvántartásban az ennek megfelelő informatikai megoldások alkalmazására kerülne sor. Amennyiben a tisztelt Ház ezt a módosító javaslato t elfogadja, egyszerre teszünk eleget az Egyesült Államokkal szemben vállalt kötelezettségünknek, biztosítva ezzel a vízummentes utazás lehetőségét, és elégítjük ki azokat a követelményeket, amelyeket köztársasági elnök úr az Országgyűlés elnökéhez írott l evelében megfogalmazott. Ennek alapján kérem a tisztelt Házat, hogy az önök előtt lévő javaslatot támogassák. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok isme rtetése következik, ötperces időkeretben. Megadom a szót Németh Zsolt úrnak, a külügyi bizottság elnökének, a bizottság előadójának. Öné a szó, parancsoljon, elnök úr! NÉMETH ZSOLT , a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A külügyi bizottság a mai napon megtárgyalta a köztársasági elnök úr átiratát ebben a kérdésben, illetőleg a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény módosítását, amit benyújtott a kormány a parlamentnek. Bizonyára emlékeznek arra képviselő társaim, hogy október 13án fogadtuk el azt a magyaramerikai megállapodást, ami végső soron lehetővé teszi a vízumkényszer megszüntetését