Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 3 (170. szám) - Dr. Spiák Ibolya (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - “Ön szerint javítja vagy rontja az esélyegyenlőséget a mozgó szakorvosi szolgálat megszüntetése?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SPIÁK IBOLYA (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter:
1910 A beruházásokat illetően a negyedik üzleti év első felében 276 millió euróval túlteljesítette beruházási kötelezettségét. Ennek köszönhetően a foglalkoztatási kötelezettségvállalás is teljesü lt, 2008. augusztus 31én a Dunaferrvállalatcsoport létszáma 1482 fővel meghaladta a privatizátor által vállalt foglalkoztatási szintet, amely 2008ban több mint 600 fős létszámbővülést jelentett. Én úgy gondolom, talán képviselő úr is egyetért abban, ahh oz, hogy a kistérség fejlesztési programjának a stabil, hosszú távon is életképes helyi gazdaság megteremtésére és az életminőség javulására vonatkozó célkitűzései megvalósuljanak, elengedhetetlen a sport, a kultúra és minden egyéb fejlődése is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Sajnálom, hogy a két perc nem elegendő, hogy elmondjam, mennyi minden… (Dr. Pósán László: Nem kellett volna rizsázni az elején! - Derültség a Fidesz soraiban.) Köszönöm szépen, elnök úr. Dr. Spiák Ibolya (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - “Ön szerint javítja vagy rontja az esélyegyenlőséget a mozgó szakorvosi szolgálat megszüntetése?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Spiák Ibolya, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni az egészségügyi miniszternek: “Ön szerint javítja vagy rontja az esélyegyenlőséget a mozgó szakorvosi szolgálat megszüntetése?” címmel. Képviselő asszonyé a szó. DR. SPIÁK IBOLYA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszt er Úr! Békés megyében megdöbbenéssel értesültek arról az emberek, hogy harminc településen megszüntették a mozgó szakorvosi szolgálatot. Az ok egyértelmű: pénz- és orvoshiány. (17.20) A forráskivonások miatt nincs elég pénzük az önkormányzatoknak, nincs pé nze a megyei kórháznak sem, az OEPfinanszírozás pedig nem fedezi a költségeket, elégtelen a működési feltételek biztosítására. A mobil szakrendelés keretében hetente egyegy napon gyermek- és nőgyógyászati szakrendelés működött a településeken. Mi fog tör ténni most az amúgy is hátrányos helyzetű térségben? A szülők nehezebben, sőt esetenként egyáltalán nem tudják megoldani a 2030 kilométeres utazást a gyermekorvoshoz. Gondoljanak bele: autó nélkül, kisgyermekkel egy órát utazni, mindezt azért, mert megszü ntették a mobil szakellátást. Ugyanez a helyzet a nőgyógyászati vizsgálatok esetében is, kevesebben fognak orvoshoz fordulni, miközben tudjuk, milyen szomorú statisztikai adatainak vannak például a méhnyakrákszűrés tekintetében. Az ellátás megszüntetése te hát nemcsak a gyógyítás, de a megelőzés szempontjából is aggályos. Tisztelt Miniszter Úr! Hol itt a sokat hangoztatott esélyegyenlőség? Az egyik érintett település polgármestere szerint a mozgó szakorvosi szolgálat megszűnése olyan, mint egy büntetés. Egye tértek vele, és kérdezem: miért büntetik az amúgy is hátrányos helyzetű békési kistelepüléseket azzal, hogy az elégtelen működési feltételek miatt megszűnik a mozgó szakorvosi szolgálat? Nem gondolják, hogy ez a betegek gyógyítása és a megelőzés szempontjá ból is veszélyes lépés? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Székely Tamás miniszter úr válaszol. DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter :