Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 28 (169. szám) - A Nemzeti Tehetség Program elfogadásáról, a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásának elveiről, valamint a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum létrehozásának és működésének elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KARSAI PÉTER (MDF):
1773 eseményre. Előre kioktatja a dajkákat, akik az újszülöttet ápolni fogják… Aztán tanítókat nevel, akik a fiút irányítani fogják. Iskolakönyvekről éppúgy gondoskodik, mint a nagybácsik ajándékairól és dorgálásairól.” - így szabja meg az író a tehetséggondozás normális körülményeit. “Az egész ország egy nagy izgalom” - írja Illyés Gyula. Hát, a nagy kérdés e törvényhatározati javaslattal kapcsolatban éppen ez: meg lehete teremteni ezt a tehetségkibontakoztató és ápoló izgalmat olyan társadal omban, olyan közvilágban, amilyen a ma Magyarországa, felpezsdíthetőe a törvénytervezetben leírt módon a tehetségteremtő kedv egy olyan közösségben, amilyen a ma Magyarországa és népe? Az előttünk fekvő anyag egyik alpontjában - idézem - “a tehetség fejle sztését és hasznosítását segítő környezet kialakítását” jelöli meg fontos feltételül és célul, egy tehetségbarát társadalom létrehozása azonban kérdéses, hogy lehetségese művi, mesterséges, voluntarista módon. Az alapjaiban jó és érdemes szándék, vagyis a tehetség gondozásának a szándéka, a tehetséges fiatalok képességeinek kibontakoztatása és társadalmi hasznosulása, vagyis a tervezet szerint lépéselemeire bontva: a tehetséges fiatalok megtalálása, a tehetséges fiatalok folyamatos segítése és a tehetség h asznosulása egy még mindig nivelláló alaptartású és tekintélyelvű oktatási rendszerben nehezen képzelhető el. Arató államtitkár urat kérdezném meg, hogy éppen ennek a felismerésnek a birtokában, vagyis annak hitében, hogy a mai magyar iskolarendszer egészé ben nem alkalmas a tehetség gondozására, minisztériumi munkatársai és szakértői ezért óvakodtake attól, hogy a 30 sűrű oldalt betöltő javaslat szövegében szinte meg sem említik érdemben a magyar iskolát, s a benne tanító tanárt. Elképzelhetőnek és jónak t arthatjuke, hogy az iskolarendszeren kívülről irányítsák a tehetséggondozást? Nem volnae célszerűbb inkább úgy alakítani, formálni a bizony akadozó és omladozó magyar közoktatást, hogy természetes folyamatként valósuljon meg, hogy megvalósuljon benne az, amit most kívülről, a tervezet szerint homályosan felvázolva próbálna megoldani az oktatáspolitikai vezetés? Egy ilyen határozati javaslatból egyenesen kellene kibonthatóvá válniuk a konkrét terveknek. Itt azonban az utalásokból - sajnos - csak arra futja , hogy a nyolcvanas évek elejének próbálkozást, a rossz emlékű SZETet említsék fel mintaként, s valóban jó ötletként a “tehetségbatka” fogalmával játsszanak, és a tehetségbarát társadalom kialakításakor sem esik szó az iskoláról, az iskolarendszerről, kom oly hiányérzetünk támad a törvénytervezet elolvasásakor. Meghökkenve olvassuk a hatalmas számot, hogy az elmúlt évben 7 milliárd 171 millió 800 ezer forint került tehetséggondozásra. Nem lehetett volna, s lehetne a támogatást a magyar oktatásügy gyökeres m egújítására, a tanári gondolkodás korszerűsítésére, a jelenlegi letargikus kedélyhelyzet feljavítására, vagyis a magyar oktatásügy szanálására fordítani? Javaslatunk tehát az, hogy - a benyújtott szövegnek a tehetség terminusával kapcsolatos pozitív alapsz ándéka megtartásával - minél több konkrét elem, a megvalósításra egyedibben és hitelesebben utaló gondolat, utalás, javaslat kerüljön be a törvényszövegbe. Minél nagyobb súly essék a gyermek- és ifjúsági tehetséggondozás orgánumaként a magyar közoktatás és felsőoktatás egész rendszerének a megújítására, a magyar oktatás mind tárgyi, mind szakmai, emberi megerősítésére, iskolás gyermekeink szavajárása szerint felturbózására. (17.40) Épüljön ki végre a mindezen céloknak megfelelő tanárképzés, így példá ul csökkentsék az úgynevezett puha szakokon való értelmetlen, nehezen meghatározható tartalmú és célú tömeges képzést, szüntessék meg az egyszakos tanárképzést, csökkentsék egész oktatási rendszerünkben a repetatív és nonkreatív attitűdöt, s léptessük hely ére a valódi kreativitásra nevelést, melyben mielőbb és minél több téren és formában önállóságra, önirányításra, felelős életre neveljük a diákokat. Közéjük számítjuk a tanár szakos hallgatókat is, így majd ők is hasonló mentalitással, felszabadultan és sz abadon fognak oktatni az iskolában.
