Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 28 (169. szám) - A Nemzeti Tehetség Program elfogadásáról, a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásának elveiről, valamint a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum létrehozásának és működésének elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ):
1764 gazdag és ismert, hanem ennek az ellenkezője miatt: minél kevesebb tudása, tehetsége van, minél kevesebb tanulást fektetett bele az életébe, an nál ismertebb és gazdagabb. Nem kérdés tehát, hogy egy ilyen programra szükség van, azért is, hogy ezeket a tehetséges gyerekeket megtaláljuk, és kellő ideig, tehát megfelelő hosszú távon képezzük őket tovább, és segítsük a tehetségük kibontakozását. Azért is, mert a magyar társadalomban, ha nem történik gyökeres szemléletváltás, és ez a celebkultusz, ez az antisztárkultusz nagyon gyorsan nem változik meg, nem áll meg, és nem a valódi sztárokat, valódi csillagokat és valódi tehetségeket fogjuk nagyra értéke lni, akkor ez az ország egészen egyszerűen - elnézést kérek előre is a kifejezésért - totálisan el fog hülyülni. Ezt meg nyilván nem szeretnénk. Tehát minden olyan program, minden olyan eszköz, amely ezzel ellentétes, azt gondolom, hogy támogatandó. Ez az országgyűlési határozati javaslat három részből áll. Az első jóval hosszabb, mint a többi, hiszen magát a programot ez tartalmazza. A finanszírozásra vonatkozó, illetve a nemzeti tehetségügyi koordinációs fórum létrehozására és működésére vonatkozó mellékl et a másik két része. Ami az első mellékletet, tehát magát a programot illeti, én néhány képviselőtársammal ellentétben azt gondolom, hogy meglehetősen részletes programot tartunk a kezünkben. Ha ennél részletesebb egy program, akkor ott nagyon félnék attó l, hogy abszolút túl van szabályozva, és nagyon félnék attól, hogy pontosan azt a kreativitást veszi el a tanároktól és maguktól a kisközösségektől, amit egyébként a program maga nagyra értékel és kiemel, és én ezt egyébként támogatni szeretném. Azt gondol om, hogy minden gyerek esetében egyéni pedagógiai módszereket kell választani, bármennyire fáj, de egy tehetséges vagy még inkább egy kiemelkedően tehetséges gyerek esetében meg aztán különösen. Tehát erre irányelveket előírni nemhogy nem lenne jó, kifejez etten bűn lenne. Azt gondolom, hogy nagyra értékelhető végre az a nagyon önkritikus elemzés, amely megjelenik az anyagban. Ha ezekkel a problémákkal nem nézünk szembe, ha mindig csak azt a néhány iskolát, néhány tanárt és néhány tehetséges gyereket emeljük ki, akik nyernek, mondjuk, egy nemzetközi matematikai versenyt, akkor soha nem tudunk előrelépni, hiszen ez már most is megvan, ezeket értékelni kell, meg kell becsülnünk. De éppen ezért szeretném fölhívni mindannyiunk figyelmét arra a tényleg önkritikus és nagyon helyes elemzésre, amely a gyenge pontokra világít rá. Azt gondolom, hogy a gyenge pontok kiemelésén kívül aztán az anyag a szemléletet, az alapelveket és a stratégiát úgy határozza meg, hogy ezeket a gyenge pontokat meg lehessen változtatni, hogy ezeket meg lehessen szüntetni. Tehát ezzel is egyet lehet érteni. Nagyon hosszan nem akarnám elmondani, hiszen annyit tudnék tenni, hogy fölolvasom azokat az alapelveket, amelyek egyébként szerepelnek az anyagban, ezt bármelyikü nk meg tudja tenni. Egykét pontra szeretném csak fölhívni a figyelmet, amit kifejezetten üdvösnek tartok, az egyik a sokszínűség elismerése, a sokszínűségnek abban az értelemben, amiről idáig beszéltem, tehát hogy minden gyerek egy külön világ, és külön m ódszereket igényel az ő tehetségének a fejlesztése. De nagyon fontos az is, hogy végre megjelenik az, hogy nemcsak az analitikus matematikusi és elvont gondolkodás a tehetség, hanem nagyon sokféle tehetség van, nyilván az érzelmi intelligencia mellett, ami most már előbbutóbb előtérbe kerül, de fontos, hogy itt is kiemelik, a művészi és a sporttehetség. A sport az én értelmezésemben természetesen nem azonos a labdarúgással, azt gondolom, hogy ebben többen vagyunk így. Tehát az, hogy ne csak a labdarúgásra koncentráljunk, hanem általában a sportban az utánpótlásgondozásra, azzal nyilván egyetértünk, és egy labdarúgóprogram megszüntetése nem jelenti azt, hogy a sport nem élvezne támogatást, vagy az utánpótlásnevelés ne kaphatna nagyobb figyelmet. Szerintem is kellene. De a tudományos gondolkodásra hajlamos és alkalmas gyerekek mellett természetesen a művészet és a sport is szerepet kap. Még egyet kiemelnék, ami rendkívül fontos ahhoz, hogy a szakképzési kedvet növeljük vagy a szakképzésbe menők kedvét növelj ük. Ezt nevezhetjük kézművességnek vagy mesterségbeli tehetségnek, hiszen most az a fiatal, aki hihetetlenül tehetséges asztalos, műbútorasztalos vagy
