Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 21 (167. szám) - A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. BALSAI ISTVÁN (Fidesz):
1482 jogkezelők működési rendjével kapcsolatos csomagnál az az álláspontunk szerint teljesen indokolatlan és az expozé által sem alátámasztott módosítás, hogy az egész felügyeletet, az állami felügyeletet most ezzel a törvényjavaslattal ki kívánják venni a kultúráért felelős miniszter hatásköréből, és át akarják tenni az igazságügyi és rendészeti miniszter fe lügyelete alá. (10.50) Mélyebbre mennék: Tellér Gyula képviselő úr feszegette azt a kérdést, hogy kerül be az egész csomagba a Szabadalmi Hivatal. Nos, a Szabadalmi Hivatal, amelyik iparjogvédelemmel foglalkozott klasszikusan, és a műszaki újszerűség, a mű szaki újdonság volt tevékenységének az alapja, egy huszáros fordulattal pár évvel ezelőtt kapta meg hatáskörébe a szerzői jogot is, ami álláspontom szerint már akkor is téves döntés volt, s most a hatáskörök megerősítése pedig ennek a téves döntésnek a tov ábbfolytatása, sőt felnagyítása lenne. Amikor az expozéban a díjmegállapítással kapcsolatos eljárásról beszélt az államtitkár úr, akkor kihangsúlyozta, hogy a felhasználók érdekeit is figyelembe kell venni, mert a felhasználók a kultúra területén az infras truktúra biztosításával a magyar kultúráért a legtöbbet teszik. Ebben igazat adok neki, csak akkor kérdezem, miért vesszük ki a kulturális miniszter kezéből ezt az anyagot, ha a kultúráért felelős felhasználókat nem a kulturális miniszter fogja irányítani, és az állami ellenőrzést nem ő fogja elvégezni. Maga az expozé se tudta megmagyarázni ennek a váltásnak a lényegét. Ezt a váltást semmilyen körülmények között nem tudjuk támogatni. Ennek megfelelően a szükséges módosító indítványokat be is adtuk, helyeseb ben: most adja le a frakciónk, de erre nem kívánok kitérni, ezt természetesen majd a törvényjavaslat részletes vitájánál fogjuk kihangsúlyozni. Ahogy államtitkár úr csomagokra bontotta expozéjában a törvényjavaslatot, én is igyekszem ezt a rendet tartani. A könyvtári kölcsönzéssel kapcsolatban a törvényjavaslat azt helyezte kilátásba, hogy 2011. január 1jétől lesz csak ilyen támogatása a szerzői jog tulajdonosainak. Örömmel hallottam a bizottsági véleményt ismertető képviselőtársamtól, hogy van olyan módos ítás, amely szerint ez előbbre kerülne. Hozzáteszem, hogy tegnap a Parlamenti naplóban kifogásoltam és nevesítettem is, milyen furcsa az, hogy a mai kormány adományokat helyez kilátásba egy jövendő kormány pénztárcájának a terhére. No, ezzel a kérdéssel má r nem kívánok foglalkozni. Remélem, hogy a 2010. január 1jére vonatkozó módosító indítványt a Ház elfogadja, és akkor ez a probléma megoldódik. Foglalkozni kell viszont az úgynevezett árva művekkel kapcsolatos kérdéskörrel. Tisztelt Országgyűlés! Ebben a Magyar Köztársaság úttörőmunkát végez, mert sehol Európában ilyenfajta szabályozás nem létezik. Ezt mi vezetjük be először. Én ennek a bevezetésével rendkívül óvatos lennék, mert lazaságra, visszaélésre és igen sok később jelentkező problémára ad lehetőség et az, ha a pillanatnyilag ismeretlen helyen tartózkodó vagy a felhasználó által megkeresni nem kívánt szellemi alkotás jogtulajdonosa háta mögött valaki engedélyeket ad és különböző megállapodásokat köt. Rettenetesen veszélyes terület; óva intem a kormány zatot ennek az árvaellátásnak a bevezetésétől. Tisztelt Országgyűlés! Ezek azok a lényeges kérdések, amelyekre való tekintettel azt mondjuk, hogy a törvényjavaslatot jelen formájában semmilyen körülmények között nem tudjuk támogatni. Igyekszünk módosító in dítványokkal javítani rajta, és ha ezeket a kormányoldal elfogadja, és megfelelő módon sikerül ezt az előterjesztett törvényjavaslatot javítani, akkor készek lennénk annak támogatására. Ez azonban jelen pillanatban nem áll módunkban. Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Megadom a szót Balsai István képviselő úrnak, Fidesz. DR. BALSAI ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A fölösleges ismétlések elkerülése végett csak röviden utalok mindarra, amit egyrészt a frakciónk nevében elsőként