Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 21 (167. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
1465 felét fedezi. Ezért milyen lépéseket tudunk tenni? Az első és legfontosabb: elindítottunk egy programot, mert 8,5 millió tonn a kukoricát nem tudunk Magyarországon felhasználni. Körülbelül 4 millió tonnát tudunk Magyarországon felhasználni, a másik 44,5 millió tonnát exportálnunk kellene. Jelen pillanatban nyomottak a világpiaci árak is, ehhez kell alkalmazkodnunk. Ezért azoknak , akiknek valamennyi kis kitartásuk van, egy hitelkonstrukciót dolgoztunk ki, amelynek az a lényege, hogy mintegy 15 milliárd forintot tudunk a rendelkezésükre bocsátani a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. közvetítésével a kereskedelmi bankok felé - ez az első lépés , aminek a kamatterhei Bubor plusz legfeljebb 3,5 százalék, és azt gondoljuk, hogy ez megoldja azoknak a problémáját, akiknek egy kis kitartásuk van. A másik: a két állami tulajdonban lévő cég felvásárol mintegy 300 ezer tonna kukoricát a piacról. E zt az a hitelbaj és probléma akasztotta meg, ami ebben az országban meg az egész világon jelentkezett. S elindítottuk két etalonüzem építését, túl vagyunk a tervezésen, minden hatósági engedéllyel rendelkezünk. Megint a hitelválság és hitelprobléma akaszt ott meg bennünket ezen a területen. Az üzemanyagoknál változatlanul él az az uniós támogatás, ami eddig is jelen volt. Azt gondolom, hogy ez különösebb problémát nem okoz. A piaci árak Európában már emelkednek, Spanyolországban 190 euró a kukorica tonnánké nti ára, itt viszont a jelentős szállítási költséget kell hozzákalkulálnunk, ami legalább 50 eurót jelent. Élni fogunk az intervenciós felvásárlás lehetőségével is, ami európai szinten ugyancsak 700 ezer tonnát jelent - minden törekvésünk ellenére csökkent ették , de megpályázzuk ennek a legnagyobb részét, hiszen talán Románia és Magyarország fog pályázni erre a mennyiségre a következő időszakban, és a jelenlegi forintárfolyamon ez már 2425 ezer forintos átvételi árat jelent. Tehát minden olyan lehetőséget , ami a kezünkben van, megpróbálunk kihasználni. Hála istennek, raktározási kapacitási gondjaink nincsenek, hiszen 1516 millió tonnát tudunk Magyarországon tárolni. A szakmai szervezetekkel folyamatos tárgyalásban vagyunk, és a Fejlesztési Bankkal is, hog y milyen hitelkonstrukciókat tudunk adni. Átérzem annak a súlyát és felelősségét, amit ön elmondott, és a magam részéről mindent elkövetek azért, hogy ezt a válságot a dinnye és az alma után a kukoricával szintén le tudjuk kezelni. Köszönöm a kérdését és a véleményét is, amit elmondott. (Taps az MSZP és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gusztos Péter frakcióvezetőhelyettes úr, SZDSZ: “Hol a határ? 2.” címmel. Képviselő urat illeti a szó. GUSZTO S PÉTER (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt héten kérdéseket tettem fel ugyanígy kedden reggel napirend előtt azzal kapcsolatban, hogy az Országgyűlés egyik alelnöke és a parlament emberi jogi bizottságának elnöke Pr ohászka Ottokár szobrának avatásakor a püspök ma is aktuális gondolatait dicsőítette. Kérdéseim arra irányultak, hogy vajon aktuálisnak tartjáke azokat a gondolatokat, miszerint a zsidóság egy betolakodó kisebbség, amely a keresztény népekre átokként terh elődő, élesen megjelölt faj. Kérdésem arra irányult, hogy osztjáke Prohászka Ottokár azon véleményét is, miszerint a zsidóság egy dögletes erkölcsi nézetekkel szaturált nép, akiket leginkább az erkölcstelenség, a pénzéhség, a korrupció és a leánykereskede lem jellemez. (9.30) Konkrét idézetekkel alátámasztott kérdéseimre válasz helyett azt kaptam egy rövid, néhány szavas közleményben, hogy én magam gyűlöletkampányt folytatok. Szomorúan állapítottam meg, hogy Lezsák és Balog képviselő urak nem kívántak érdem i választ adni arra a kérdésemre, hogyan kell értenünk a kozmopolita parazitákról elmondott beszédüket, hogy mit tartanak aktuálisnak a múlt