Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 21 (167. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
1466 századi szélsőjobboldali terrornak szellemi értelemben megágyazó, kirekesztő és szalonképtelen megnyilatkozásokból. Szeretném felidézni, hogy a képviselő urak által méltatott Prohászka Ottokár szerint a zsidóság valamennyi társadalom fekélye és megölője. A püspök egy helyütt kifejtette, hogy a zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet, s a nemzetnek n agy részét koldusbotra juttatta. Szerinte az antiszemitizmus a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend reakciója, s mint ilyen - idézem - a legjogosultabb mozgalom. És nem nekem kell mindezt elhinni, idézeteket olvastam az imént is, mint ahog yan most is idézni fogok az egyik legnépszerűbb, és gondolom, valamennyiünk által objektívnek, elfogulatlannak elfogadott magyar hetilap elemző cikkéből. Ez a cikk azt ismerteti, hogy 1893. évi cikkében Prohászka azt fejtegeti, hogy a zsidóságot a kereszté ny államoknak nem befogadniuk kell, hanem, ahogy lehet, túl kell adniuk rajtuk, hiszen az fekély, amely csontvázzá rágta a magyar népet, s lelkiismerete nem lévén megfojtja szívtelenül áldozatait, amelyeket behálóznia sikerült. 1918ban úgy vélte, a zsidók közül sokan degeneráltak. Később azt írja: egy rafinált, romlott, hiteltelen és erkölcstelen faj garázdálkodásáról van szó, poloskainvázióról, patkányhadjáratról. Nem lehet véletlen, hogy 1937ben Bosnyák Zoltán - idézem tovább a hetilap cikkét , a későb bi Zsidókutató Intézet vezetője, a Harc című antiszemita hecclap főszerkesztője a zsidótörvények meghozatalát sürgető cikkében több ízben is Prohászka püspököt - idézem , akinek emlékét nem idézhetjük elégszer emlékezetünkben - most mondja Bosnyák Zoltán , citálva támasztotta alá álláspontját. A szélsőjobboldali antiszemita mozgalmak pedig, azon túl, hogy hivatkozási alapként használták a nevét, magát a hungarizmus kifejezést is a főpaptól kölcsönözték. Lehet minderre azt mondani, hogy egy liberális képvi selő gyűlölködik, és bocsánatot kell kérnie akkor, amikor konzervatív képviselőktől azt kérdezi, vajon ezeke azok a gondolatok, amelyeket 2008 Magyarországában a magyar közéletben, a Magyar Országgyűlésben aktuálisnak tartanak. Lehet engem, liberális poli tikust ezért gyűlölködőnek nevezni, csak a kérdés az, hogyan kell nevezni ezek után, mondjuk, azt a jezsuita teológust, aki elismeri, hogy Prohászka sokszor általánosított és engedett a kollektív felelősség elvének, vagy éppen azt a katolikus pap történész t, aki szerint - idézem - Prohászka Ottokár hozzájárult a magyar társadalom lelkiismeretének végzetes eltompításához. Ők is gyűlölködnek, tisztelt képviselőtársaim? Ők is gyűlöletkampányt folytatnak, mint ahogyan önök szerint egy SZDSZes politikus ezt tes zi, amikor ezeket a kérdéseket felteszi? Minden bizonnyal nem. Azt gondolom, hogy Lezsák és Balog képviselő urak nem tesznek mást, mint amit e szerint a pap történész szerint maga Prohászka is tett: hozzájárulnak a magyar társadalom lelkiismeretének vé gzetes eltompításához, akkor, amikor nem egyszerűen védik a védhetetlent, és nem egyszerűen vállalják a vállalhatatlant, hanem még a kultuszát is ápolják, elmosva a határokat a mai napon Harrach képviselő úr által itt olyan szépen felidézett vállalható és tiszteletre méltó dolgok között, és az általam a múlt héten is, most is felidézett vállalhatatlan és szégyenteljes dolgok között. Ezeket a határokat, tisztelt képviselőtársaim, nem lenne szabad elmosni. Én liberális emberként senki ellen semmilyen gyűlölet kampányt nem kívánok folytatni. A személyes hitét mindenkinek mindig messzemenőkig tiszteletben tartottam, és tiszteletben is fogom tartani. Ennél jobban csak azt tudnám tiszteletben tartani, ha az említett urak végre választ adnának az én kérdéseimre, hog y egészen pontosan vajon mit is tartanak aktuálisnak a prohászkai életműből. (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az MDF padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megkérdezem, hogy a ko rmány nevében kíváne valaki szólni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok.