Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 20 (166. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz):
1454 elérni azt, hogy működő gazdaságot teremtsen, hogyan tudja elérni azt, hogy működő intézményrendszer álljon rendelkezésre, hogyan tudja elérni, hogy a jelenleginél egy lényegesen kisebb és hatékonyabb kormány legyen, erről még csak utalási szinten sem tesz említést. Azokat a gondolatokat, amelyeket eredetile g a Kóka képviselőtársam és képviselőtársai által beadott javaslat, ha csak szócikkekben is, de megjelenített, egyszerűen kiveszi. Kiveszi, és leegyszerűsíti a célt az államadósság kezelését biztosító, egyensúly közeli költségvetésre. Ha erről beszélünk, h a csak államadósságkérdés, akkor valóban úgy van, hogy abban nem lehet reálisan elhelyezni egy költségvetési tanácsot, mert a költségvetési tanácsnak elsődlegesen nem ez a feltétele; nem ez a feltétele és nem ez a feladata. Az a feladata, mint mondottam, hogy azt ítélje meg, hogy valóban a valóságból indule ki a költségvetés készítője, reálise a kép, megfelele azoknak a feltételeknek, amelyeket, mondjuk, a jövő szempontjából joggal várnak el az állampolgárok tőlük, teljesíthetőe, és a teljesítés során milyen beépített elemek garantálják azt, hogy ellenőrizhető és követhető. Ez az egésznek a lényege. Ezért mondjuk mi, hogy szerintünk a világon semmi problémát nem jelent, ha a plafontörvénnyel - idézőjelben, ugye a közgondolkodásba így vonult már be, hogy plafontörvény - egyidejűleg a költségvetési tanács megalkotásáról szóló törvény is jön, és akkor a Magyar Országgyűlés egyidejűleg a kettőt megfelelő összhangban el tudja fogadni. ELNÖK (Harrach Péter) : Mivel több felszólaló nem jelentkezett, az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására későbbi ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (Harrach Péter) : Napirend utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kékkői Zoltán képviselő úr: “Jogose az Ormánság hátrányos helyzetű térségében lakók aggodalma a vezetékes telefon és az ahhoz kapcsolódó internetszolgáltatás megszűnése mi att?” címmel. A képviselő úré a szó. KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ország hátrányos helyzetű térségeiben, ahol számos kistelepülés található, az utóbbi években a kormány még azt is felszámolta, ami megvolt: munkahelyeket, vállalkozásokat, óvodákat, iskolákat, egészségügyi intézményeket, a vasúti közlekedést és a postaszolgálatot is. Az ormánságiak számára már ismerős a gazdaságosságra és a fejlődésre hivatkozó mód szeres elsorvasztás. Ezt tette az elődpárt is. A fejlődés jegyében zajlott a teljes tulajdonfosztás, a fejlődés indokolta a határsávba internálást, és ugyancsak a fejlődést szolgálja állítólag ez a mostani végső felszámolás is. Az egészben csak az a furcsa , hogy a határon átnézve a horvát, a szlovén, az osztrák oldalon az ottani ugyancsak aprófalvakban jár a vonat, működnek az iskolák, kinyit a posta, helyben van az önkormányzat, természetesen szintén gazdaságossági alapon. A jelenlegi vezetékestelefon- és internetszolgáltatás megszüntetésében érintett ormánsági települések ezért is tudnak nehezen elfogadni bármiféle érvelést. (21.00)