Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 20 (166. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár:
1455 Az ormánságiak a szavak paravánja mögött valódi kormányprogrammal találkoznak nap mint nap; az iskolát, önkormányzatot körzet esítő, a vasutat felszámoló, a postát bezáró kormány programjával. Pedig humánusabban is lehetne ezt a drasztikus programot végrehajtani. Amint azt képviselői fogadóórámon egy kákicsi lakos elém tárta, attól tartanak, hogy most már a vezetékestelefon- és e zzel együtt az internetszolgáltatás is végveszélybe kerül. A szolgáltató ugyanis körlevélben hozta előfizetői tudomására, hogy a frekvenciasávok nemzeti felosztásának megállapításáról szóló, 346/2004. kormányrendelet 2. számú melléklete alapján kötelezetts ége van arra, hogy bizonyos frekvenciasávban üzemelő berendezések további működését 2008. december 31i hatállyal megszüntesse. Ez pedig bennük már egyébként érthető módon azt vizionálja, hogy immár a vezetékestelefon- és vezetékesinternetszolgáltatás is végóráját éli. Az Ormánság hátrányos helyzetű térségében lakók úgy érzik, hogy számukra a vezetékes telefon és az ahhoz kapcsolódó internet a postabezárások után az utolsó utáni kapocs a külvilág felé, hiszen térerő híján még mobilszolgáltatás sem vehető i génybe. Ráadásul internet nélkül a helyi önkormányzatok és más közszolgáltatást végző intézmények és személyek - például háziorvosok - is képtelenek lennének ellátni feladatukat. Az utóbbi időszakban az ormánságiak azt tapasztalták, hogy a kormányrendelete k megalkotói minimális ismeretekkel sem rendelkeznek a kistelepülésen élők hétköznapjaira vonatkozóan, így azt sem tudják elképzelni, milyen nehézségeket tud okozni a vezetékes telefon és az internet nélkülözése. Ezért az érintett települések lakói úgy érz ik, hogy az említett rendelet a külvilágtól való teljes elzárással fenyegeti őket. Kérdezem ezért az államtitkár úrtól, jogose az Ormánság hátrányos helyzetű térségében lakók aggodalma a vezetékestelefon- és az ahhoz kapcsolódó internetszolgáltatás megszü ntetése miatt, és láte esélyt a külvilágtól való teljes elzárás elkerülésére. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A kormány részéről Keller államtitkár úr válaszol. KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Kösz önöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először engedjen meg egy általános megjegyzést. Való igaz, hogy az Ormánságban meglehetősen nehéz körülmények között élik az emberek mindennapi életüket, de éppen az ön által említett három területen - a közlekedés, a postaszolgáltatás, az iskola területén - éppen az a célunk, hogy a szolgáltatások a megváltozott körülmények közepette is jobb minőségben érjék el az embereket. Azt nem lehet számon kérni, hogy pontosan ugyanolyan módon, ahogy a korábbi évtizedekben tudta biztosítani a szolgáltatásokat az állam, ugyanúgy tartsa fenn; hatékonyabban, jobban a kor követelményeihez jobban igazodva kell ezt megtenni. Ami a vezetékes telefonnal kapcsolatos kérdését illeti, szeretném egy félreértéssel kezdeni. Az ön által említett szolgáltató az érintett településeken jelenleg is vegyesen működtet vezetékes és rádiós technológiával ellátott előfizetői hozzáféréseket. Most sem teljesen vezetékes a lakosság által elérhető szolgáltatás. A panaszosok által vezetékesnek minősülő rendszerben jelenleg is csak az utolsó néhány száz méter a vezeték, a települések gerinchálózat hiányában mikrohullámú összeköttetéssel csatlakoznak a rendszerhez, ez utóbbiak kiváltása vált szükségessé. A Nemzeti Hírközlési Hatóságon keresztül felügyeljük, hogy a szolgáltatások a jogszabályokban rögzített paramétereknek megfeleljenek. A technológiasemlegesség uniós követelményét figyelembe véve azonban nem kötelezhetjük a szolgáltatót az optikai hálózat kiépítésére. A szolgáltató 9600 bit/szekundumos sebességű adatátvitel mellett az előfizetőkhöz fix GSMkészülékeket telepít, amelyek alkalmasak az előírt minőségű alapszolgáltatás igénybevételének biztosítására. Lehetővé teszi a helyi, a belföldi és a nemzetközi hívások bonyolítását, a beszéd, fax- és adatátviteli szolgáltatások igénybevételét megfelelő végberendezéssel.