Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 11 (130. szám) - A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint a 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazások eredményeként szükségessé váló törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat együtt... - ELNÖK (Mandur László): - DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP):
947 kollégája, Mihályi Péter SZDSZes egészségügyi szakértő reggel azt mondta egy tévéműsorban, hogy az SZDSZ nem akarta a vizitdíjat. Lelke rajta! Én azt mondom, az emberek világosan rájöttek arra, hogy nem hajlandó k többet fizetni a mai összegnél. Nem hajlandók többet fizetni! Önöknek máshogy kell ezt a kérdést megoldani, és ezért nem az embereket kell hibáztatni. Ők világosan látják azt, amit a közgazdászok és elemzők mondanak, hogy a magyar gazdaság a jelenlegi he lyzetében versenyképtelen, az adók és a járulékterhek csökkentése nélkül nem fogunk ebből a kátyúból kikeveredni. Önök pedig ezeket a terheket akarták még tovább növelni a vizitdíjjal, a kórházi napidíjjal meg a tandíjjal. Ez így együtt nem megy. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Gógl Árpád, a Fidesz képviselője. DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz) : Elnök Úr! Béki Képviselő Asszony! Nem idegen a betegek pénzbeli részvétele az ellátásban. Európában Svájcban és Görögországban magasabb, egyébként a magyar átlagbeteg 3035 százalékban járul hozzá. Tehát legmagasabb a hozzájárulásunk. Azt gondolom, hogy a gyógyszer is rossz példa, mert csak a gyógyszerárak té rítési díjának változása miatt - annak ellenére, hogy közel nyolcszáznak csökkent az ára - 45 milliárd az éves tehernövekedése a magyar betegeknek, döntően a nyugdíjasoknak. Ön azt mondta, hogy elindultunk, de hogy hova jutottunk, arra Kökény Mihály megadt a a választ, mert keresi a kiutat. Tévedésből valahova az erdőbe elkeveredtünk, és jó lenne megtalálni a helyes kiutat. (Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A MÁVpélda meg érdekes, mert a 65 év felettiek ingyen utaz nak, a nyugdíjasok pedig jelentős kedvezményt kapnak. Számomra a népszavazás olyan üzenet volt, amely világossá tette, hogy az a lépéssor, amit betetőzött az elmúlt időben elfogadott pénztártörvény, rossz út, és arra is nemet mondtak. Azt hiszem, újra kell ene gondolni az egészet, és nem tovább növelni a 3035 százalékos terhet ilyen őrültségekkel. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót TataiTóth András képviselő úrnak, MSZP. TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Varga Mihály nagyon jól tudja, hogy valóban nincs más forrás a magyar költségvetésben, mint amiről beszélt. A járulékfizetők rakják össze az egészségügyi kasszát - amely nem fedezi az egészségügyi rendszer kiadásait - mint egy 4 millióan, és 2,5 millió ember fizet Magyarországon adót. Ez a két forrás van. Lehet itt bűvészkedni a Szerencsejáték Rt.vel, de ha onnan elveszik a pénzt, akkor meg kell emelni a munkavállalók adóját. Vasárnap tehát igazából az dőlt el, hogy tovább kell terhelni azt a szűk réteget, amely a valódi terhet viseli Magyarországon, a 2,5 millió adófizetőt és a 4 millió járulékfizetőt. Más forrás nincs, ezt akarják a javaslatukkal elpalástolni. Hoffmann képviselő asszony, a Kereszténydemokrata Néppárt képvi selője a párbajkódexről tartott nekünk egy improvizált előadást. Sajnálom, hogy elment, mert javasolom neki, hogy a párbajkódexet elsősorban a saját frakcióvezetőjének ajánlja fel, mert ahogy a parlamentben viselkedik, az nemcsak parlamenti képviselőhöz mé ltatlan, de különösen méltatlan egy konzervatív értékrendet képviselő emberhez. Ugyancsak átadhatja a párbajkódexet a nagyobbik ellenzéki párt vezetőjének, pontosan azért, hogy ha vége van a párbajnak, ismerje el annak az eredményét, amiről képviselő asszo ny beszélt. Furcsának tartom, hogy minket oktatott ki, akik mindenkor első szóra