Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 4 (128. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (Mandur László): - LENGYEL ZOLTÁN (független):
778 ellátásbiztonság szempontjából sérülékeny ez az infrastruktúra. Az ezzel való gondolkodás, az ezzel kapcsolatos szabványok és esetleges fejlesztések ügye megít élésem szerint az energiapolitikai koncepció része kell hogy legyen, azzal is összefüggésben, hogy ezeknek a nagy rendszereknek és az alkalmazott energiaforrásoknak jelentős köze van ahhoz, hogy mennyit és hogyan kell tartalékolni, már kapacitásokat illető en, és a tartalékolás kérdése szoros összefüggésben van egy oldalról nemcsak a kis rendszerek létezésével, hanem a nagy rendszer elosztó és szállítóhálózatainak a sérülékenységével is. Az utolsó gondolat, amiről azt mondtam, hogy a versenyképesség körébe t artozik, egy picit nem voltam pontos. Egészen pontosan arra gondoltam, hogy a piac sok minden, de egy biztos, az energiapolitikában nem mindenható. Ez azt is jelenti, hogy szabályozott piacnak kell lennie. Ebben a szabályozott piacban a fogyasztó oldalára sokkal határozottabb védelmeket kell felsorakoztatni. Létező természetes monopóliumok voltak, vannak és lesznek az energiaellátásban. Ez akkor is igaz lesz, ha minél hosszabb ideig fönnmaradnak ezek a nagy rendszerek, de ugyanez igaz lesz a kis ellátórends zerek esetében. A fogyasztó és az ellátórendszer még akkor is, ha liberalizált a piac, egy sajátos természetes monopol jogviszony. Ebben a jogviszonyban a jelenleginél sokkal markánsabb szabályoknak kell a fogyasztóvédelemről gondoskodniuk. (16.50) Azt gon dolom - de lehet, hogy ebben tévedek, a tévedés joga egy hozzászóló országgyűlési képviselő számára talán megadatik , hogyha szőrmentén is, de az ország energiapolitikai koncepciójának ezzel az összefüggéssel is indokolt, kell foglalkoznia. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm a megtisztelő figyelmüket, ezekkel a gondolatokkal kívántam optimista víziómat elősegíteni. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szé pen, képviselő úr. Nincs több képviselői felszólalási igény. Ezért megkérdezem az államtitkár urat, most kíváne reagálni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem kíván, köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Így az általános vitát most lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslatok érkeztek, részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára későbbi ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontok tárgyalásának a végére értünk, most viszont napirend utáni felszólalásra fog s or kerülni. Napirenden kívüli felszólaló: ELNÖK (Mandur László) : A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Lengyel Zoltán független képviselő úr “Két keréken” címmel. Most öt percben megadom a szót, parancsoljo n! LENGYEL ZOLTÁN (független) : Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Elérkezett a tavasz, egyre jobb az idő, egyre több kétkerekűt látunk az utakon, többek között ez adta az apropóját a mai felszólalásomnak. Március 1jével beköszönt ött a meteorológiai tavasz, és ekkor, az enyhe idő bekövetkeztével egyre többen merészkednek - merészkedünk - ki az útra két keréken. A közlekedésben folyamatos feszültség van a nagyobb gépjárművek és a kétkerekűek között, és bevallom, hogy akkor, amikor a z ember autóba ül, akkor kicsikét irigykedve is néz, és kicsit bosszantja, hogy a kétkerekűek el tudnak gurulni a két kocsisor között vagy az út szélén, és hamarabb a céljukhoz jutnak.