Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 4 (128. szám) - Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat együttes összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP):
705 lesz belőle azért, mert egyre inkább le fog járatódni a törvényhozás tekintélye, mert a parlamentet fogják ostobának tekinteni az adófizetők, ha megnézik, hogy két hónappal a hatálybalépés után egy ilyen, nem is apró módosítás születik, hiszen itt nem két szót kell módosítani, meg nem nyelvtani meg nem apró hibákat kell javítani, hanem ezek meglehetősen komoly szakmai hibák, és meglehetősen komoly kritikát váltanak ki. Úgyhogy legyen ennek a mostani esetnek a tanulsága az, hogy sokkal alaposabban megfontolt, kiérlelt, hatástanulmányokkal alátámasztott javaslatok kerülnek a parlament elé, hogy ne forduljon elő, hogy egy esztendőben többször kell ugyanazt a törvényjavaslatot, illetve azt a törvénymódosítást megejteni, amit egy lépé sben is meg lehetett volna tenni, és az előkészületek nem kellő gondossága vagy annak a hiánya azt idézi elő, hogy a parlament rengeteg időt, rengeteg energiát felhasználva ismételten tárgyalja, és javítja, korrigálja az adott törvényjavaslatokat. Még egys zer hangsúlyozom: támogatni fogjuk az előterjesztést, mert az adófizetők érdekei ezt kívánják, de arra kérem a tisztelt kormányt, hogy vonja le ennek a dolognak a következtetéseit, konzekvenciáit, és a jövőben ne forduljon elő hasonló eset. Köszönöm szépen . (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Hargitai János képviselő úrnak, őt majd Gegesy Ferenc követi. DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Reggel, a számítóg épbe nézve, az egyik cikk így köszönt rám: “Javítják az áfatörvényt” - az újságírónak igaza van, mert az áfatörvény javításra szorul. Egy másik hírportálon pedig azt olvasom, és neki még inkább igaza van: “Folytatódik az adótörvényalkotási ámokfutás”, ugy anis azt be kell látnunk, hogy ami itt történik, az tényleg ámokfutás. Nem tetszik majd a kormánypárti képviselőknek, ha megemlítem azt, hogy az adótörvények kapcsán csak ebben a kormányzati ciklusban mit csináltak: a választások előtt még nagy, ötéves adó reformot és adócsökkentést ígértek, és a választások után ezt egy tollvonással eltörölték. Ami a mostani, jelenlegi vita tárgya, az az, hogy többek között teljesen átírták az áfatörvényt - ezzel olyan nagy baj nincs is, ez egy nemes szándék; január 1jével életbe léptek ezek a szabályok, alig telik el három hónap, hozzá kell nyúlnunk ezekhez a törvényekhez. De hogy cifrázzam a dolgot: az Art.hez is hozzá kell nyúlnunk, az Art.ben a közbeszerzések kapcsán olyan szabályok vannak, amelyek március 1jén lépte k hatályba, ma március 4e van, éltek három napot, ma módosítjuk ezeket a szabályokat. Ha ezt valaki vállalkozó, a magyar vállalkozói világ követni tudja, ami itt az Országgyűlésben adójogszabályok kapcsán történik, azt jutalmazni kell; nemhogy büntetni, h a elvétenek valamilyen szabályt, azokat jutalmazni kell. Mi sem tudjuk követni, ami az Országgyűlésben történik, mi, akik törvényeket alkotunk. Államtitkár úr, az Európai Unióban jogelveket is illik betartani: ha egyszer lenne lehetőség egy ilyen beszélget ést lefolytatni, akkor én fel tudnék sorolni önnek bírósági jogeseteket az Európai Unió joganyaga alapján, amikor kiszámíthatatlan jogalkotás miatt marasztal el az Európai Unió bírósága nemzeti parlamenteket. Gondolkodjunk el azon, hogy amit mi itt teszünk , amit tettünk az adócsomagok módosítása kapcsán, amire most rákényszerülünk, az mennyire felel meg a kiszámíthatóság mércéjének! Mindannyian tudjuk, hogy semmilyen mértékben nem felel meg neki, az ellenzék nyilvánvalóan mégis partner abban, hogy ezek a sz abályok változzanak, mert az, amit az áfatörvényben kodifikáltunk, az bizonyos ponton egyszerűen működésképtelen. Abban egyikünk sem lehet érdekelt, hogy a jelenlegi lehetetlen helyzetet fenntartsuk, ahogy Tállai képviselőtársam fogalmazott, ezért járultun k hozzá ahhoz, hogy speciális szabályok szerint egy hét alatt letárgyaljuk ezeket a törvényeket.