Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 4 (128. szám) - Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat együttes összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
697 építmény létrehozása során nyújtanak, illetve a meglévő épület, építmény rendeltetésszerű használatának egészbeni vagy részbeni megváltoztatása során nyújtanak. Ez utóbbi esetben a változtatás következtében az ingatlannyilvántartásbel i bejegyzés megváltoztatása is feltétel ahhoz, hogy ebbe a körbe bekerüljön az adott elszámolás. Ezen túlmenően az önkormányzatok által megfogalmazott igénynek eleget téve a benyújtott javaslat lehetővé teszi, hogy az ingatlanbérbeadásra az adófizetési kö telezettséget oly módon is lehessen választani, hogy az csak a lakóingatlannak nem minősülő ingatlanra terjedjen ki. Ilyen javaslattal egyébként ellenzéki képviselők is megkeresték a Házat, csak nem megfelelő tartalommal sikerült megfogalmazni a módosító j avaslatot. A mostani módosítással lehetővé válik, hogy bármely adóalany, így az önkormányzatok is, és itt nem teszünk különbséget az adóalanyok között, élhessenek az adóztatás adta előnyökkel, ugyanakkor ne kelljen adóztatni, ezáltal megemelni a szociális bérlakások bérleti díját az áfa összegével. A módosítás lehetővé teszi, hogy az az adóalany, aki adófizetési kötelezettséget választott a bérbeadásra, ezen módosítás kihirdetésétől számított 30 napon belül ezt úgy változtassa meg, hogy csak a lakóingatlann ak nem minősülő bérbeadásra vonatkozzon az adófizetési kötelezettség, illetve lehetőséget biztosít azon adóalanyoknak, akik nem választottak adófizetési kötelezettséget az ingatlanbérbeadásra, most választhassák azt a lakóingatlannak nem minősülő ingatlan bérbeadására. További módosításról is engedjék meg, hogy néhány mondattal megemlékezzek. A belföldön történő vámkezelések növelése érdekében a javaslat kellő garanciák mellett egyszerűsíti a másik tagállamba irányuló adómentes termékimport lebonyolítását, továbbá lehetővé teszi, hogy a külföldi adóalanyok a magyar adóhatósághoz történő bejelentkezés nélkül bonyolíthassák ez irányú ügyleteiket, amennyiben közvetett vámjogi képviselővel járnak el. A hatályos szabályozás értelmében ugyanis akár pénzügyi képvi selővel járnak el, akár pénzügyi képviselő nélkül, az ügylet belföldi regisztrációhoz kötött. Ez a regisztrációs eljárás azonban az eredeti szándékokhoz képest időigényesebb, így afelé hat, hogy a külföldiek olyan tagállamban vámkezeltessék a termékimportj ukat, ahol a regisztráció valamely más képviseleti forma alkalmazásával elkerülhető. Lényegében visszatérünk a 2008. január 1je előtti szabályozási környezethez a termékimporttal összefüggő áfafizetési körben. Némileg enyhülnek az áfalevonási tilalmak is, így minden olyan esetben, amikor a továbbértékesítési céllal beszerzett lakóingatlant adókötelesen értékesítik, a lakóingatlan beszerzésére jutó áfa levonhatóvá válik. Továbbá, amennyiben az adóalany a lakóingatlant, illetve a személygépkocsit adókötelese n bérbe adja, a lakóingatlan építéséhez, felújításához beszerzett termékekre, igénybe vett szolgáltatásokra, illetve a személygépkocsi üzemeltetéséhez, fenntartásához beszerzett termékre, igénybe vett szolgáltatásra jutó áfa is levonható. Tehát ez kifejeze tten könnyíti az adóelszámolást. Tisztelt Ház! A javaslat tartalmaz a közösségi jog által támasztott feltételnek megfelelő rendelkezéseket is. Így tovább csökken a számla kötelező adattartalma, ezáltal a jövőben a termék és szolgáltatás azonosítására vonat kozó statisztikai azonosító számok feltüntetése opcionálissá válik. Szintén a bizonylatoláshoz tartozó rendelkezés, hogy az összes szerencsejátékra vonatkozóan lehetővé válik a nyugtaadás alóli mentesítés. A jogalkalmazást segítő pontosításokat tartalmaz m ég a javaslat az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontját, valamint az adóraktárakból történő kiraktározást illetően. A módosítás az új áfatörvényhez kapcsolódóan a 2007. november 16. és a 2008. február 15e közötti időszakra vonatkozó bejelenté si, változásbejelentési kötelezettség teljesítése és a választási jog gyakorlása körében gyakorlatilag amnesztiajellegű szabályt tartalmaz. Eszerint, ha az adózó a 2007. november 16. és 2008. február 15. napja közötti időszakban teljesítendő bejelentési kö telezettségének a kihirdetéstől számított 30 napon belül eleget tesz, illetve ugyanezen feltételek szerint választási jogát gyakorolja, a bejelentést, valamint a választási jogra vonatkozó nyilatkozatot e törvények