Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 4 (128. szám) - Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat együttes összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - SZABÓ LAJOS, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója:
698 alkalmazásában úgy kell tekinteni, mintha azt az adózó a törvényes határidőben teljesítette vagy gyakorolta volna. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a törvényjavaslatban biztosított, lényegében határidőmódosítás jogvesztő, igazolási kérelem benyújtásának az így jelentkező határidő elmulasztás a esetén nincs helye. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem együttműködésüket és támogatásukat a kormány által beterjesztett adótörvényjavaslathoz. Bízom abban, hogy az a konszenzuskeresés, amely a törvényjavaslat előkészítése során megn yilvánult a képviselőcsoportok között, a vitában is fenn tud maradni, és viszonylag rövid vitával a jövő héten szavazni tudunk a javaslatokról, módosító javaslatokról, és akkor a vállalkozások és a magánszemélyek számára kedvezőbb adótörvényi módosítások h atályba tudnak lépni. Elnök úr, köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Most a költségvetési bizottság állásfoglalásának ismertetése következik ötperces időkeretben. Megadom a szót Szabó Lajos bizottsági alelnök úrnak. SZABÓ LAJOS , a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Mivel úgy tudom, hogy kisebbségi vélemény nem fog elhangzani, ezért a bizottságban az ellenzéki képviselőktől elhangzott véleménnyel kezdeném a bizottsági általános vélemény ismertetését. Ahogy az államtitkár úr is mondta, a törvényben szükségessé váltak módosítások a tavalyi elfogadás után. Ellenzéki képviselőtársaim a bizottsági ülésen kifogásolták, hogy oly módon került megalkotásra a törvény, amely nem vette figyelembe ezeket a dolgokat, amelyek most hibásnak vagy kijavítandónak minősülnek, és felhívták a figyelmet arra, hogy a törvényalkotás során, az adójogszabályok megalkotása során nem tartják jónak azt a sok paragra fust tartalmazó, nehezen értelmezhető, a parlamenti vitában nehezen átlátható törvényalkotási módot, amelyet az elmúlt év végén a parlament elfogadott. (10.10) Ennek tulajdonítják azt, hogy az áfatörvény változtatására is ilyen hamar sor kellett hogy kerül jön. Ahogy államtitkár úr is elmondta, ez egy újrakodifikált áfatörvény, amely keretjellegű, az EU szabályainak megfelelő áfatörvény volt, és valóban vannak benne olyan részek, amelyeket a gyakorlat nem igazolt vissza, illetve az a keretjelleg, ami ebben a törvényben van, újszerű a magyar áfarendelkezések sorában, mert eddig a magyar áfatörvény magyarázó jellegű, mindenre kiterjedő magyarázatokat adó törvény volt, és ezt váltotta fel ez a keret jellegű törvény. S itt van arra igény a vállalkozások részéről , hogy nagyobb magyarázatot és támogatást kapjanak ennek az alkalmazásához. A bizottság többsége - 2 tartózkodás mellett - a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta. Mi támogatjuk a kormány előterjesztésében foglaltakat, amely a fordított a dózás hatályának szűkítésére irányul, fenntartva azt, hogy a fordított adózás azokon a területeken, ahol bevezetésre került, a célját elérte. Itt azonban a hatályon módosítani, szűkíteni kell annak érdekében, hogy a kellemetlen mellékzöngéket ki tudjuk szű rni. A lakóingatlanok bérbeadásának kezelését, amely egy időközben felmerült képviselői igényt old meg, ezt a kormány az előterjesztésébe már beépítette. Ahogy mondta államtitkár úr, az adómentes termékimport feltételei, az importönadózási engedély, levon ási tilalmak enyhítése, a nyugtaadás alóli mentesítés, a számla adattartalmának