Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 3 (127. szám) - Az állami intézményeknek és szervezeteknek az “Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány” működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az “Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány” működésének nemzetbiztonsági kocká... - ELNÖK (Lezsák Sándor):
665 NBH nem vett részt, nem játszott szerepet. Ugyanakkor a létrehozásban közreműködő személyi körről mindez nem mondható el, hiszen az Egymásért Alapítvány Nagy Lajosnak, a Belügyminisztérium IIIas főcsoportfőnökség egykori vezető beosztású munkatársának, a Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatójának az ötlete, és kezdeményezésére jött létre 2004 nyarán” - olvashatjuk a jelentésben. A kapcsolat kialakítására csak később, az alapítvány kezdeményezésére került sor, ahogy a jelentésben olvashatjuk. Itt is idézek: “dr. Galambos Lajosnak, az NBH akkori főigazgatójának megnyerése után 2006 májusában a hivatal két munkatársa került be a kur atóriumba.” Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy alapkérdéseket nem sikerült megnyugtatóan tisztázni a vizsgálóbizottság munkája során. Meggyőződésem, hogy miközben az lett volna a cél, hogy tisztán lássunk, aközben a mai napig nincs jó, megnyugtató válasz arra a kérdésre, hogy miként keveredhetett abba a méltatlan helyzetbe a Nemzetbiztonsági Hivatal, hogy egy különösen nagy értékű vámárura elkövetett csempészet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozás, valamint egy sikkaszt ás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás folyamán kerül látókörbe több régi és jelenkori munkatársa, vezető tisztségviselője. Az NBH kikezdhetősége, szakmai tisztessége kérdőjeleződik meg ott, ahol ilyen súlyú bűncs elekményekkel lesz hírbe hozható egy szervezet. Éppen ezért támogatta a Szabad Demokraták Szövetsége, és tartotta indokoltnak, hogy felállítsuk ezt a vizsgálóbizottságot, és járjunk végére a nyitott kérdéseknek. Jobb esetben, tisztelt képviselőtársaim, a v álasztópolgárok azt sem tudják, hogy kik a vezetői a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, mert jobb esetben, miközben a törvények által biztosított kontrollok és jogszabályok betartása mellett működik a hivatal, nem szerepel az újságok címlapján különböző kínos üg yekkel, s pláne nem kerül abban a helyzetbe, hogy különböző rangú munkatársainak a neve nem egyszerűen ismertté válik, hanem egy kétes tevékenységű alapítvány működtetésével, működésével hozható kapcsolatba. Természetesen nem volt feladata a bizottságnak, és nem teheti meg, hogy ítéletet alkosson idő előtt az arra hivatott bírósági fórumok előtt. Ezt én sem teszem, de az említésre méltó, hogy a VPOP, vagyis a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága alapos gyanúja szerint az alapítvány az általa kezdemé nyezett vámmentes eljárások eredményeként összesen több mint 1,2 milliárd közteher megfizetését mulasztotta el. Miért is nem sikerült teljeskörűen tisztázni, hogy mi is történt? Többek között azért nem, mert FöldesiSzabó László a vizsgálóbizottság ülésén titoktartási kötelezettségére hivatkozva több kérdésben megtagadta a választ. Bár hónapok óta ismert volt számára, hogy a bizottság meg kívánja majd hallgatni őt, a vizsgálóbizottsági ülés előtt mégsem kezdeményezte a titoktartási kötelezettség alóli felme ntését. Kezdeményezte viszont egy héttel később, a vizsgálóbizottsági munka lezárását megelőzően közvetlenül egy sajtótájékoztató keretében. (19.40) Ekkor jelentette be, hogy kezdeményezi az NBH illetékes vezetőjénél a titoktartási kötelezettség alóli felm entést. Egy olyan időpontban jelentette be ezt, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a vizsgálóbizottság nem tudja újra meghallgatni. Ez az eljárás méltatlan, ez a bizottsági munka semmibe vétele, hiszen tudható volt, hogy miután a munkája lezárásáról döntött a vizsgálóbizottság, már nem lesz meghallgatható, és egy sor tisztázatlan kérdésre nem kaphatunk választ. Tisztelt Országgyűlés! Mindezek fényében - a részletekbe ennél jobban nem belemenve - a Szabad Demokraták Szövetsége, ahogyan a bizottsági ülés végén is kifejtettem, a jelentést, illetve a határozati javaslatot támogatni nem tudja. Köszönöm. ELNÖK (Lezsák Sándor) :