Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 3 (127. szám) - Az állami intézményeknek és szervezeteknek az “Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány” működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az “Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány” működésének nemzetbiztonsági kocká... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TÓTH KÁROLY, a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója:
663 szolgálatoknál dolgozó vagy volt munkatárs közötti kapcsolat és információcsere volt, de nem az alapí tvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal közötti kapcsolat. Politikai befolyás egyértelműen nem volt. A nemzetbiztonsági bizottság ugyanarra a következtetésre jutott határozati javaslatánál, hogy törekvés lehetett, a törekvés eredménytelen volt. Nagyon tanulság os és folytonos vita, a kedvező eredmény mellett - és még egyszer mondom: egy pillanatra nem szakadt meg az üléssorozat , hogy mi volt megismerhető a bizottság számára és mi nem. Úgy láttuk, hogy valamennyi adat, valamennyi érdemi, általunk kért informáci ó megismerhető volt, ezért nem az a kérdés, hogy mi volt megismerhető, a vita tárgya szokatlan módon az volt, hogy hol ismerhető meg az anyag. Az anyag mindegyik része megismerhető volt, egyes részei a bizottság számára a Nemzetbiztonsági Hivatalban voltak megismerhetők. De még egyszer mondom: nem az volt a kérdés, hogy megismerhetőe, hanem hogy hol. Szeretném még egyszer elmondani a biztonság kedvéért: volt vizsgálóbizottság, teljeskörűen. Volt nemzetbiztonsági bizottság és határozata… - de azt már csak m i akartuk, akkor is, ha a barátaink nem akarták. Minden adat megismerhető volt, az adatok egy része a Nemzetbiztonsági Hivatalban, és nem hozták át hozzánk, át kellett sétálni a túloldalra. Eredményes volt abban is, hogy kiderült, hogy a VPOP is képes volt arra a munkára, hogy felfedezze a belső ellenőrző rendszerében, és a vizsgálatot önmaga indította. Abban teljes egyetértés van közöttünk, hogy jó néven vettük volna, ha ez a felismerés és a vizsgálat időben hamarabb történik, de ez egy másik részre vonatk ozik. Általános elvként szeretném a nemzetbiztonsági bizottság nevében megfogalmazni a határozati javaslat indoklásaként, hogy az egész ügy legnagyobb tanulsága számunkra az volt - és ezért is kérjük a különböző minisztériumok vezetőit , hogy nem elég hat ékony, nem elég stabil és nem elég megbízható az a belső ellenőrzési rendszer, amely képes időben és teljes egyértelműséggel felderíteni az ügyeket az előtt, mielőtt rendőrségi ügy lesz, vagy ilyen nagyságrendet ér el. De ez nem csak erre a területre vonat kozik. Sajnos, mióta a bizottsági ülést befejeztük, kiderült, hogy ez a szűk másfél milliárd forint nem is nagy tétel, azóta találkoztunk tízmilliárdos “üzletekkel” nem a bizottsági szinten, de a munkában, de nagyon fontos, hogy helyre kell állítani, meg k ell erősíteni valamennyi államigazgatási szervezetnél azt a belső ellenőrzési rendszert, amely képes időben kontrollálni az ügyeket. Ez érvényes a Nemzetbiztonsági Hivatalra is, ahol fokozott követelmény, hogy ha bármilyen szerény mértékben is, de a hivata l munkatársai más civil szervezetekben, alapítványokban szerepet vállalnak, az eddigieknél is szigorúbb feltételek szerint lehet ezt csak megengedni. Szabályozva volt miniszteri rendelettel 1997 óta, de ez a történet is mutatta, hogy önmagában a bejelentés i kötelezettség nem biztos, hogy elegendő. Ennél szigorúbb szabályt kell kialakítani. (19.30) Ugyanez érvényes, elismerve, hogy a VPOP önmaga tárta fel, önmaga fordult a rendőrséghez, ha nem is 175 alkalommal, de 175 esetben ugyanabban a vámhivatalban elle nőriznek, akkor jogos elvárás az államigazgatás rendszerében, hogy hamarabb kiderüljön, hogy valamilyen zavar, nem egyértelmű helyzet van, és akkor jelentősen lehetett volna enyhíteni. Teljesen jogos igény, hogy az alapítványok, civil szervezetek állami be folyás nélkül tudják végezni a munkájukat, azonban - és erre is vonatkozik a határozati javaslatunk - az nem lehet igény, hogy ez a szabad, ez az állami beavatkozás nélküli működés oda vezethessen, hogy - idézőjelben mondom - teljesen rugalmas pénzkezelési szabályokat engedtek meg maguknak az alapítványnál. Nem a mi dolgunk annak eldöntése, hogy ezzel megsértetteke törvényt vagy nem, de pontosan ezért hívtuk fel például a Pénzügyminisztérium figyelmét, hogy meg kell nézni, helyese az a gyakorlat, hogy szá zmilliós nagyságrendben nem banki folyamatban, hanem a gazdaságtól vett kifejezéssel élve: házipénztáron keresztül folyjon százmilliós vagy több száz milliós tételek kezelése Magyarországon alapítványi keretben. Nem azt állítom ezzel, hogy minden alapítván y ilyen gazdag