Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. február 25 (125. szám) - Herényi Károly (MDF) - az igazságügyi és rendészeti miniszterhez - “Újra Baumag” címmel - ELNÖK (Mandur László): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
466 Csak mi azt mondjuk, hogy ezt az állami forrást úgy kell fölh asználni, hogy oda jusson, ahova szánjuk. Ezt a forrást úgy kell fölhasználni, hogy a szegényebb diáknak jusson belőle több, és annak a diáknak jusson belőle több, aki jobban teljesít, aki jobb minőséget nyújt. A FER rendszere, együtt avval az új ösztöndíj rendszerrel és szociális juttatási rendszerrel, amit bevezettünk, éppen ezt biztosítja. Így azt kérem a képviselő úrtól, beszéljünk arról, hogy hogyan kell ezt a rendszert javítani, ha javítani kell, de kérem önöket, hogy ne fenyegetőzzenek. (Pánczél Károl y: Hazudtál másfél évvel ezelőtt. Ennyi.) Kérem, nyugtassa meg Orbán Viktort is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy az ő annyira szerény jövedelme is elég lesz ahhoz, hogy tehetséges gyermekeit taníttassa. Köszönöm szépen, el nök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Herényi Károly (MDF) - az igazságügyi és rendészeti miniszterhez - “Újra Baumag” címmel ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Herényi Károly, az MDF képviselője, kérdést kíván feltenni az igazságügyi és rendészeti miniszternek: “Újra Baumag” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Juhász Gábor államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. (Herényi Károly bólint.) Bólintott a képviselő úr, hogy elfogadja. Öné a szó, parancsoljon! HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Szá mos alkalommal tettünk már fel kérdést, interpelláltunk, napirend előtt szóltunk Baumagügyben, egyelőre eredmény nélkül. A kérdés, ha lecsupaszítjuk ezt az egész problémakört, akkor az annyi, hogy a több mint 12 ezer pórul járt esetében tetten érhetőe az egyéni felelősség, illetve csak az egyéni felelősség, vagy megállapítható az állam mulasztása is ebben az ügyben. A mi véleményünk az, hogy feltételezhető, hogy akkoriban az állam, illetve az állam megfelelő szervei nem jártak el azzal a kellő gondosságga l, amivel megelőzhető lett volna ez az egész folyamat. Alapozzuk ezt arra a megállapításra, amit a helyettes ombudsman jelentésében megfogalmazott, és amely nyilvánosságra került. A dolog lényege az, hogy a mostani PSZÁF elődei révén, akik akkoriban kiadtá k a Baumag Szövetkezet és társult részeinek azokat az engedélyeket, amelyek alapján elkezdték tevékenységüket, vélhetően nem feleltek meg a törvényi előírásoknak. Olyan tevékenységhez kaptak engedélyt, amit egyébként a törvény számukra nem tett volna lehet ővé. Hogy ez így van, azt az is bizonyítja, hogy nem sokkal az engedély megadása után maga az érintett szervezet fordult az ügyészséghez eljárás indítása érdekében. Több mint tíz évig folytatta tevékenységét ez a cég, közel 40 milliárd forint kárt okozva a 12 ezer kispénzű befektetőnek. Ha tetten tudjuk érni, hogy bizony itt a kormányzati mulasztás is közrejátszott ebben a negatív eredményben, akkor valamit tehetünk. A pénzügyminiszter úr többszöri kérésünkre válaszolva azt mondta, hogy nem talált olyan oko t, ami komolyabb közbeavatkozást igényelne. Én azt kérdezem az Igazságügyi Minisztérium államtitkárától, hogy az Igazságügyi Minisztérium hasonlóképpen vélekedike. (Taps az MDF soraiban.)