Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. február 25 (125. szám) - Almássy Kornél (MDF) - az oktatási és kulturális miniszterhez - “Önök szerint is csak WC-papír a diploma, miniszter úr?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - ALMÁSSY KORNÉL (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár:
461 N em nagyon értem a képviselő úrnak azt az állítását, amikor azt mondja, hogy ebben nem sok történt hat év alatt, hiszen a képviselő úr ért ehhez a témához, jól tudja azt, hogy a 2005ben elfogadott felsőoktatási törvény, a bevezetett bolognai rendszer, az i nfrastruktúra fejlesztésére nyújtott sokmilliárdos program, a finanszírozási megállapodások megkötése csak része ennek a programnak. Ennek ismertetése talán meg is haladná a mostani időkeretet. Végül, képviselő úr, ahogy látom az ellenzék görcsös erőfeszít éseit abban a tekintetben, hogy hogyan lehet mindenféle álhírrel mégiscsak eredményessé tenni ezt a népszavazást, azt kell mondanom, hogy a Fiatal Baloldalnak nemcsak a témaválasztása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és stílusa, hanem az alapanyagválasztása is megfelelő ehhez a kampányhoz. Köszönöm szépen, képviselő úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. A képviselő urat viszontválasz illeti meg. Parancsoljon! ALMÁSSY KORNÉL (MDF) : T isztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy érzem, nekem van humorérzékem. Szerintem számos jópofa sajtótájékoztatót tartottam az elmúlt néhány évben, amióta politikai pályára adtam a fejem. Azt gondolom, hogy a felsőoktatási diplomát, mindannyiunk megszerzett felsőoktatási diplomáját WCpapírhoz hasonlítani, hát, én ebben nem túl sok humort látok. Azt gondolom, hogy ezzel minősítik, elég rosszul minősítik a saját teljesítményüket meg a mi teljesítményünket is. Én büszke vagyok arra, hogy egy jó nevű magyar egyetemen szereztem a diplomámat. Ami pedig a népszavazási kampányt illeti, azt gondolom, hogy ez minősíti a két nagy pártot, de azt gondolom, a Fiatal Baloldal stílusát mindenképpen minősíti, szerintem ez semmiképpen sem helyénvaló. (16.50) Bizony , az elmúlt két esztendőben, amióta önök azt kommunikálták, hogy tandíjat fognak bevezetni, a tandíjon kívül semmiféle más reformot nem mutattak és nem hoztak nyilvánosságra a felsőoktatásban, a képzési szerkezet változatlan, még mindig pedagógus, bölcsés zhallgatókat veszünk fel, és például a műszaki felsőoktatásban a felvett hallgatók száma továbbra sem nő. Tehát nem tudom, milyen képzési szerkezetváltozásról beszélhetünk az elmúlt két évben. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képvis elő úr. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat is. ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Úr! Hát akkor beszéljünk a képzési szerkezetről, mi is történt pontosan az ön által említett elmúlt két évben. 2006. szeptember 1jétől hatályos az új bolognai képzési szerkezet, ennek megfelelően megkezdődött a szakok akkreditálása. Ma éppen 133 alapképzési és 17 úgynevezett egységes szaknál tartunk. Ez hihetetlenül nagy feladatot jelent a felsőoktatás egészének, hogy megfeleljen az új szakakkreditálásoknak. Megváltoztattuk a felvételi rendszerben a hallgatók elosztását. A tavalyi évtől kezdve nem az intézményekkel kötött alku, hanem a hallgatók választása határozza meg, hogy hova kerülnek a hallgatók a felsőoktatáson b elül. Ez talán a legfontosabb, legeredményesebb reformlépés a felsőoktatás területén. Vagy éppen azt is meg kell említenem - képviselő úr ezt bizony rosszul tudja , hogy 2006ban és 2007ben egyaránt csökkentettük a jogászképzésben és a pedagógusképzésben elinduló hallgatók