Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. február 25 (125. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
419 (Közbeszólások az MSZP soraiból: Így van! - Nagy taps a kormánypártok soraiban. - Vincze László: Várd ki a végét! - Derültség a kormánypártok soraiban.) Mindig van választás: az ember vagy nagyvonalú, távlatos programmal az ország elé áll - ez nem könnyű, belátom , vagy elmegy politikai paprikajancsinak. Ez is meg az is lehetőség. Én azt gondolom, hogy nem lesz abból erősebb Magyarország, ha valakinek annyi mondanivalója van, hogy magyar, ne fizess 300 forintot. Holnap lehet tartani népsz avazást, hogy ne vegyünk BKVjegyet. Holnapután lehet arról tartani népszavazást, hogy ne kelljen fizetni a vízért, mert víz hiányában az ember alig tud túlélni pár napot - mindenről. Az a párt, ami azt gondolja, hogy az a nemzet felemeléséhez vezető út, h ogy egyik oldalról lebeszéljük az embereket, hogy vállaljanak több felelősséget magukért, másik oldalról pedig siránkozunk azért, hogy a költségvetés újabb és újabb terheket rak a polgárokra, és szeretnénk egyébként nagyobb versenyképességet, kérem szépen, ez olcsó dolog - olcsó, átlátszó, olyan semmilyen. Azt gondolnám, hogy ha valaki az országot akarja vezetni, annak időnként elég bátornak és tehetségesnek kell lenni, hogy olyan programot is ad, amely egyébként első ránézésre biztosan nem könnyű, ami áldo zatokat kíván, de tudja, aki erőfeszítés nélkül szeretné Magyarországot erőssé tenni, az nem igazat mond, hanem lebeszéli az országot arról, hogy mindazt, amit meg kellene tennie, azt megtegye. Önök ebben az ügyben nem tudom, hogy sikeresek leszneke, de m ost tudok önöknek valamit mondani: tudják, mi fog történni 9e után? 10e lesz. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Ennyi az önök népszavazásának az egyetlen kézzelfogható következménye, fel fog kelni a nap, ez a kormány maradni fog a helyén, teszi a dol gát, viszi előre az új polgárosodás politikáját, és azon gondolkodom, hogy akkor 10én önök elkezdeneke aláírásgyűjtést, hogy töröljék el a szemétdíjat. Bizonyos vonatkozásban egyébként én ezt szeretném. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.) Ami a miniszterek beszámolását illeti, nem tudom, hogy az elnök asszony szokotte járni és milyen gyakran bizottsági ülésekre. Minden évben a miniszterek beszámolnak az illetékes parlamenti bizottság előtt. Ha önt ez nem elégíti ki, akkor ott a bizottság előtt van önnek lehetősége tájékoztatást kérni és kapni, de ez egy munkaparlament, arra valók a bizottságok, hogy ott beszámoljanak a képviselők. De tudok mást is mondani: az ön anyagai között biztosan fellelhető az a nagyon vaskos összeállítás, amelyet a kormán y egyéves fennállásakor nyújtott be a kormány, és adta át valamennyi parlamenti képviselőnek, az első egy év tételes elszámolása. Lehet, hogy ez a beszámoló nem tökéletes - lehet. Lehet, hogy bizonyos részletekben nem értünk egyet. Nézze, egy dolgot nem mo ndhat, elnök asszony, és azt hiszem, abba kellene hagyni, hogy állandóan hamiskásan megpróbáljuk a kormányt ilyen kérdésekben kritizálni. Ön tudja, hogy a miniszterek beszámolnak, kár, hogy nem mondja el a felnőtt, a felelős választópolgároknak, és azt his zem, ön pontosan tudja, hogy egy évvel ezelőtt kaptak egy ilyen beszámolót. Megígérem most akkor önnek, amikor eljön ennek az ülésszaknak nagyjából a vége, és kettő évet tesz le a kormány, megint kapnak egy ilyen írásos beszámolót. És ha önnek ez nem lesz elegendő, újra tudom mondani, hívjon föl telefonon, interpelláljon, és ki fogjuk egészíteni ezt a beszámolót. Ami pedig a reformalapot vagy adóreformalapot illeti, Kóka frakcióvezető úr hozzászólását: frakcióvezető úr, hívhatjuk ezt bárminek. Ebben őszinté n szólva nem fogunk összeveszni. Ha önök ezt adóreformalapnak akarják hívni, akkor úgy is hívhatjuk, tudniillik a tartalmi egyetértés megvan közöttünk. Az tudniillik, hogy éppen az elmúlt másfél, két év eredményeként, ami létrejött állapot, arra vigyázunk. Ha jobb a költségvetés helyzete, mint amit terveztünk, akkor a lehetséges mozgásteret elsősorban adó- és járulékcsökkentésre használjuk, másodsorban hiánycsökkentésre, és csak harmadsorban finanszírozunk új programokat. Ebben van közöttünk egyetértés, vol t is, már a múlt héten is. Szerintem, ha külön el akarjuk nevezni ezt a mozgásteret adóreformalapnak, elnevezhetjük. Ebben egyvalami fontos, hogy a koalíciós pártokban van abban egyetértés, hogy szigorú költségkontrollt alkalmazunk és tartunk életben továb bra is a költségvetésben, hogy ami