Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. június 3 (153. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a költségvetési felelősségről és a Törvényhozási Költségvetési Hivatalról szóló törvényjavaslat, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV... - ELNÖK (dr. Áder János):
3289 támogatást. Ha viszi a támogatást, a föld kiadhatatlan. Eladni még el lehet, de már csak áron alul. Lesznek vevők, hiszen mit mondott az én állandó vitapartnerem - a tisztesség azt kívánja, hogy a zt mondjam, távolléte ma kimentett, mert közfeladatok miatt van távol , Gőgös államtitkár úr, azt mondta, hogy igen, bizony tőkebefektetők jelennek meg ezen a piacon, mármint a föld piacán. Megjelennek; világosan, egyértelműen megjelennek, és azok az élet lehetőségek, amelyek eddig még megvoltak, megmaradtak ezeknek az embereknek, ez meg fog szűnni. Mi lesz velük? 2530 ezer forintos tsznyugdíjból nem lehet megélni. Az életüknek már a vége felé járnak. És sokan vannak, nagyon sokan vannak, akik ebben a hel yzetben vannak. És végezetül engedjék meg, hogy miért is van egyfajta déjŕ vu érzésem, mintha már megtörtént volna velem. Azért, mert 1950ben, nagyon jól emlékszem, amikor már minden aprócska kis földünket betagosítottak, az adót még gondosan kiküldték an nak, akinek már egy centiméter földje sem volt a rendelkezése alatt - mert a földet akarták. Mert a földet akarták, megszerezték, és el is vették. Nagy keservesen visszajutott, visszajutott azokhoz, akiket megillet. Nem engedhetjük, hogy most bekövetkezzen egy olyan helyzet, amikor ismét elveszítik az utolsó életlehetőségüket, őseiktől örökölt földjüket, azt, amely a jövőjüket jelenti. Én ebben úgy látom, még a szocialisták között is vannak olyanok, akik látják, hogy milyen veszélyeket rejt ez; hogy a vidék teljes ellehetetlenítése nem pusztán kormányzati kérdés, nem jobb- vagy baloldal kérdése, az egész nemzet sorskérdése. Én reménykedem, hogy közösen meg tudjuk ezt akadályozni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz, a KDNP é s az MDF soraiban, valamint Arató Gergely részéről.) ELNÖK (dr. Áder János) : Erre a napirend előtti felszólalásra is Arató Gergely államtitkár úr fog válaszolni. (Dr. Semjén Zsolt: Polihisztor!) ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitká r : Nem akartam, hogy elnök úrnak csalódást okozzak. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Arról szeretném tájékoztatni a képviselő urat: Gőgös Zoltán államtitkár úr megkért, tájékoztassam önt arról, hogy írásban fog válaszolni az ön felvetéseire. Köszönöm szépe n, elnök úr. (Dr. TuriKovács Béla: Köszönöm szépen.) ELNÖK (dr. Áder János) : Államtitkár úr, már azt hittem, olyan sokrétű és sokoldalú a képesítése, hogy a képviselő úr által fölvetett speciális témákra is ön fog válaszolni, de akkor ezek szerint a válas z egy kicsit még várat magára. Tisztelt Országgyűlés! Befejeztük akkor a napirend előtti felszólalásokat, így elkezdjük a soron levő napirend szerinti törvényjavaslatok tárgyalását. A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a költségvetési felelősségről és a Törvényhozási Költségvetési Hivatalról szóló törvényjavaslat, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása ELNÖK (dr. Áder János) :