Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. június 3 (153. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
3286 ELNÖK (dr. Áder János) : Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gusztos Péter frakcióvezetőhelyettes úr, az SZDSZből. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Köszön öm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 2008 júniusát írjuk, és a magyar parlamentben arról kell beszélnünk, hogy egy beteg lelkű emberre, aki magát jószívű SStisztnek nevezte, náci egyenruhában fotózkodott, majd ezeket a képeket egy internetes oldalon saját magáról saját maga büszkén közzé is tette, most Magyarországon egy iskolányi gyermeket bíztak. Két település, Tordas és Gyúró általános iskolásainak igazgatója lett Kosaras Péter Ákos. Az érintett településeken lakó diákok szülei hiába tilta koztak, a fejük fölött döntöttek. Olyan ember áll gyermekeik iskolája élén, aki a vak, mondjuk ki: náci gyűlölettől vezérelve még nemrég is arról értekezett, hogy az idegenlelkűséget képviselőket hogyan kell kiűzni a falvakból és városokból, és hogy nem já rnak a többséggel azonos jogok egyeseknek, akiket szerinte a hazátlan nemzetköziség irányít. Ezek a mondatok a kuruc.infón vagy egy polgári körös gyűlésen is megállták volna a helyüket. Nem véletlen, hogy a magyar szélsőjobb legnagyobb internetes fóruma, a kuruc.info lelkendezve tudósít a kinevezésről, idézem: “iskolaigazgató lett a jószívű SStiszt”, akit a kuruc.info egyébként “derék férfiúnak” nevez. Nem tudom… - azt gondolom, tisztességes ember, ha a kuruc.infón derék férfiúnak titulálják, elsüllyedne s zégyenében. Természetesen az, hogy egy hithű, gyakorló náci gondolkodású emberből iskolaigazgató lett Magyarországon, jelen esetben Tordas és Gyúró képviselőit, választott politikusait minősíti; természetesen van önkormányzati autonómia, de természetesen v an fenntartói felelősség is, és azt gondoljuk, meg kellett volna, illett volna meghallgatni a szülők aggodalmait ebben a kérdésben. Máshogy járt el egyébként fenntartóként a katolikus egyház korábban ugyanezzel az emberrel szemben, hiszen ismert a történet , hogy a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium igazgatóhelyetteseként dolgozott ez az úriember - nevezzük így , és amikor tavaly kirobbant a botrány az SSegyenruhás fénykép kapcsán, akkor a katolikus egyház mint fenntartó máshogy viselkedett. I dézem az egyházmegye katolikus iskolai főhatóságának elnökét, aki úgy fogalmazott: “a katolikus egyház már letette a voksát a kisemmizettek, az áldozatok mellett, és ezzel kapcsolatban egyértelmű álláspontot és normákat fogalmazott meg, és aki azok betartá sára képtelen, annak vagy munkáltatójának le kell vonni a következtéseket”, ezután el is bocsátották ebből az iskolaigazgatóhelyettesi állásból ezt a tanárt. A Történelemtanárok Egyletének elnöke azt a kérdést vetette föl, azon túl, hogy az oktatási jogok miniszteri biztosához fordulnak az eset miatt, hogy az a tanár, aki náci eszméket hirdet, burkoltan vagy nem burkoltan kirekesztő megjegyzéseket tesz, például zsidózik, ennél a tanárnál felmerül a szakmai alkalmatlanság kérdése. (9.40) Tö bb mindenről beszélünk, tisztelt képviselőtársaim. Beszélünk itt fenntartói felelősségről, és beszélünk politikusi felelősségről is. Ha a fenntartói felelősségre mondhatok még egészen elképesztő példát, akkor felidézem, hogy a kuruc.infón rendszeresen publ ikál egy nyíregyházi középiskolai tanár, aki többek között a Wehrmachtot rendszeresen dicsőséges Wehrmachtnak, a Waffen SSt is dicsőséges Waffen SSnek titulálja. Egy cikkének a címét idézném: “Elég volt a zsidók holokausztvallásából!” A holokausztot hol okamunak nevezi. Engedjék meg, hogy a gázkamrákkal kapcsolatos álláspontját idézzem ebben a felszólalásban: “Az úgynevezett gázkamrának befelé nyíló, a bolsevista vészkorszak idejéből, a hazai szocreál korstílus világából ismert hétvégi házak idejéből megs zokott ajtaja van, ráadásul üvegablakkal.” Szerinte a holokauszt, a gázkamrák nem léteztek. Nos, tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim, egy ilyen ember, aki rendszeresen ilyen tartalmú cikkeket publikál a hazai szélsőjobb vezető internetes orgánumán, nos , egy ilyen ember egy önkormányzati fenntartású iskolában tanít - talán éppen történelmet.