Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 14 (146. szám) - Az Állami Számvevőszék 2007. évi tevékenységéről szóló jelentés, valamint az Állami Számvevőszék 2007. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DOMOKOS LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2420 ELNÖK (Harrach Péter) : Mivel a bizottságban kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, most megadom a szót annak előadójának, Domokos László képviselő úrnak. DOMOKOS LÁSZLÓ , a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság k isebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt számvevőszéki Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság a beszámolót egyhangúlag fogadta el, viszont a bizottsá gi határozatnál tartózkodás is volt, és ebben valóban, egy viszonylagos nagy konszenzus ellenére láthatóan elég komoly viták bontakoztak ki. A vita lényege nem elsősorban a megállapítások, hanem a megállapításokból való következtetések körül bontakozott ki . Erről szeretnék véleményt adni és tájékoztatást adni. Azt gondolom, a Számvevőszék szerepe körül is vita bontakozott ki, hogy tulajdonképpen a Számvevőszék feladata a költségvetés megalkotásának és végrehajtásának a legfőbb támasza a Magyar Országgyűlés számára. Az, hogy milyen mértékben van következménye a számvevőszéki megállapításoknak, ez az a kérdéskör, amelyet már hosszabb ideje magam is és az ellenzék részéről is szóvá teszünk, hogy a parlament mindenkori MSZPSZDSZes többsége elfogadja ugyan a sz ámvevőszéki jelentéseket, de olyan országgyűlési határozatot, amely a Számvevőszék megállapításait - mint az ellenőrzéssel megbízott szervezet megállapításait - tulajdonképpen nem emeli országgyűlési határozati rangra, különösen akkor, ha ez a kormányzat f elelősségét, a kormányzat intézkedéseit írja elő, hanem úgymond ajánlja figyelmébe, ahogy az elnök úr is szólt, de nem kötelezi arra, hogy a kormányzat tegye ezt. Ilyenkor joggal fölvetődik az a kérdés, hogy a Számvevőszék a kormány ellenőrző szerve, mármi nt hozzá rendelt szervezet, vagy pedig a Magyar Országgyűléshez rendelt szerv, legalábbis megítélést tekintve. Mert jogi státusában teljesen világos, hogy az Állami Számvevőszék a Magyar Országgyűlésnek egy olyan intézménye, amely a magyar kormányon túl ön kormányzatokat és sok más civil szervezetet, általában a közpénzeket ellenőrzi, és messze nem csak a kormányzat úgymond ajánlásait kell hogy megfogalmazza. Azt gondolom, hogy a vita leglényegesebb pontja ekörül bontakozott ki, különösen, ha úgy tekintünk a 2007. évi állami számvevőszéki tevékenységre, hogy a 2006. évi költségvetés végrehajtásának az ellenőrzéséről szóló időszak is erre az időszakra esik. Azért lássuk be, hogy az elmúlt 18 év költségvetési szempontból legsúlyosabb kibontakozó éve a 2006. év volt, mondhatjuk nyugodtan, a nagy átverések, a nagy adatmódosítások és a nagy bizonytalanságok időszaka, amelyet aztán a kormányzat megszorító intézkedésekkel volt kénytelen korrigálni. A vita lényege arról bontakozik ki most már hosszabb ideje, hogy a Ma gyar Országgyűlés költségvetési törvényében, amelyet elfogadott, a törvényalkotásban bontakozott ki ez a hiba, vagy pedig a végrehajtásban, a kormányzat túlköltekezéséből adódó következmény az, hogy mi történt a 2006. évben. Márpedig, ha a tényeket számba vesszük, amit az Állami Számvevőszék is megállapít, akkor döntően a kiadások túlfutását, a magyar kormány, az akkori kormány túlköltekezését, a Gyurcsánykormány túlköltekezését állapította meg, hogy a kiadások a tervezet, tehát a Magyar Országgyűlés által 2005 decemberében elfogadott költségvetési törvény be nem tartásából adódtak. Ebből következett az a megállapítás is, hogy 2006ban kétszer kellett a kormányzat javaslata alapján a költségvetési törvény módosítását megtenni. Egyik képviselőtársunk a vitáb an azt mondta, hogy tulajdonképpen az történt, hogy a tények megtörténtek, majd pedig az Országgyűlés többségével élve az MSZPSZDSZ gyakorlatilag utánaigazította a költségvetés terveit, tervszámait, magának a költségvetési törvénynek a számait és szövegét . Ha ebből a szempontból nézzük, hogy az Állami Számvevőszék milyen megállapításokat tett a 2007. évi munkájában a 2006. évi beszámoló keretében, akkor elég világos feladatsort állapított meg, amelynek a megállapításait… - még egyszer mondom, itt a vitát l efolytatva a múlt évben, végül is a kormány javaslatára nem fogadták el az ellenzéknek azt a módosító javaslatát, hogy az Országgyűlés