Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 22 (140. szám) - Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor):
1872 megoldás biztosítja, hogy a több százezer internetes eléréssel rendelkező számítógép bármelyikén a megjel enést követően azonnal, bárki elolvashassa a megalkotott jogszabályokat, miközben megbizonyosodhat arról is, hogy valóban a hiteles szöveghez fér hozzá. Míg jelenleg nagyvárosokba kell utaznia annak, aki az újságárusnál meg akarja venni a hiteles Magyar Kö zlönyt, a törvényjavaslat elfogadása esetén bármelyik kistelepülés teleházában, más intézményében hozzáférhetővé lesz a jogszabályok hiteles szövege. Természetesen tekintettel kell lenni arra is, hogy jelenleg még van piaci igény a Magyar Közlöny papír ala pú változatára is, melyet a kormány nem kíván megszüntetni, mivel úgy gondoljuk, hogy minél több módon ismerhető meg a jog, annál erősebb a jogállam tisztelete. Éppen ezért nyitottak vagyunk minden olyan további szabályozási megoldásra is, amely a joghoz v aló hozzáférést bővíti. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A törvényjavaslat másik fontos eleme, hogy a Magyar Közlönyt egységes, a kormányzat valamennyi hivatalos közleményét tartalmazó hivatalos lappá teszi. A miniszteri utasítások és közlemények eddig sokszor csak a néhány tucat előfizetővel rendelkező tárcalapokban jelentek meg, holott sokak életét közvetlenül befolyásolták. A kormány belső munkaszervezési határozatai pedig csak a Határozatok Tárában jelentek meg, amely lap nem jutott el a Magyar Közlöny minde n előfizetőjéhez, noha a kormányzati feladatkijelölések például a társadalmi egyeztetés ütemezése szempontjából alapvető fontosságúak. A törvényjavaslat előírja ezért, hogy a Magyar Közlöny mellékleteként jelenjen meg a Határozatok Tára és a Hivatalos Érte sítő. Ez utóbbi szolgál a miniszteri utasítások, továbbá minden egyéb, hivatalos lapba szánt közlemény közzétételére. Ezen a módon biztosítható, hogy egy helyen hozzáférhető legyen minden hivatalos közlemény. A javasolt szabályozás lényegében követi az Eur ópai Unió hivatalos lapja, az Official Journal mintáját, amely három kiadványt tartalmaz. Az L sorozat a jogalkotást, a C sorozat az Európai Unió szerveinek egyéb közleményeit, a kiegészítő jellegű S sorozat pedig a közbeszerzési felhívásokat tartalmazza. Az egyes ágazatok szereplőit persze a saját szakterületük hivatalos közleményei érdeklik a legjobban, ezért valós piaci igény esetén az egyes minisztériumok változatlanul kiadhatnak papíron is tematikus tárcalapokat, amelyekben összegyűjtik az adott ágazat szereplői számára fontos, már kihirdetett jogszabályokat és más közzétett közleményeket. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat kiterjeszti az elektronikus közzétételt a hivatalos jogszabálygyűjteményekre is. Ennek megfelelően a jogszabályok közlönyállapotait évente összegyűjtő Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye, valamint az ötévente a hatályos jogrendszerről egy pillanatképet megörökítő Hatályos jogszabályok gyűjteménye a jövőben az interneten és piaci igény esetén CDn vagy DVDn fog megjelenni. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat részeként a kormány arra is javaslatot tett, hogy az Országgyűlés szüntesse meg a 33/2008. számú alkotmánybírósági határozatban megállapított alkotmányellenes helyzetet eredményező mu lasztást. Az Alkotmánybíróság döntése szerint a jogalkotásról szóló törvényben kell szabályozni a jogszabályok szövegének helyesbítésére vonatkozó eljárásrendet. A kormány ebben a tárgykörben irányadónak tekinti azt az alkotmánybírósági álláspontot, mely s zerint a jogszabályok szövegének helyesbítésére kizárólag nyomdahiba, vagyis az aláírt és a megjelent normaszöveg közötti eltérés esetén kerülhet sor, a kihirdetést követő meghatározott rövid határidőn belül. Tisztelt Ház! A kormány azzal a szándékkal terj esztette be a törvényjavaslatot, hogy minél teljesebben, a mai kor követelményei szerint érvényesülhessen a joghoz való hozzáférés alapvető jogállami követelménye. Arra szeretném kérni önöket, hogy támogassák ezt a célt, és támogassák szavazatukkal a törvé nyjavaslat elfogadását is. Biztosíthatom önöket, hogy a kormány minden konstruktív, a törvényjavaslat céljainak megvalósulását elősegítő módosító javaslatot támogatni fog. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.) ELNÖK (L ezsák Sándor) :